Évszázadok óta találgatják, vajon ki lehetett a Mona Lisa című festmény múzsája, Leonardo da Vinci alakja pedig máig van olyan érdekes, hogy egy tévésorozatot adjanak el a nevével. Johannes Vermeer ezt nem mondhatja el magáról, közel sem volt olyan szupersztár, mint kollégája, pedig neki is van egy híres képe, amelyen egy titokzatos lány látható gyöngy fülbevalóval. Izgalmas kérdés, hogy vajon ki lehetett ő, róla szól ez a film, ami pont olyan, mint egy nem túl izgalmas festmény: szép, de tökéletesen felejthető.

Griet (Scarlett Johansson) a családja anyagi helyzete miatt kénytelen cselédként elhelyezkedni a híres festőművész, Johannes Vermeer (Colin Firth) házában. A ház asszonya nem igazán érti és értékeli ura munkáját, inkább az ékszereivel van elfoglalva. Anyja irányítja a ház életét, aki mindent megtesz azért, hogy Vermeer új megrendelést kapjon, így legyen bevétele a családnak. A kis cselédlány egyszer az ablak mellett áll, amikor a festő hirtelen ihletet kap, és elkezdődik egy hosszú és gyötrelmes alkotói folyamat, amelynek eredményeként végül megszületik a később világhírűvé vált kép.

Régen láttam ennyire szép, de üres filmet. A kosztümök csodálatosak, a díszletek zseniálisak, tényleg a 17. századi Hollandia hétköznapjaiban érezhetjük magunkat, de annyira érdektelenek a karakterek, annyira nem tudtak mit kezdeni a színészek a szerepeikkel, és annyira nem szól semmiről a történet, hogy az már fáj.

A forgatókönyv nem sikerült túl fényesen, pedig a történet nagyon is érdekes lehetett volna, hiszen az alkotás misztériuma mindenkit érdekel: hogyan teremt a művész a semmiből mesterművet? Ezt sajnos nem tudjuk meg, ellenben kapunk egy gyorstalpalót festészeti alapismeretekből, még a camera obscura működési elvével is megismerkedhetünk, miközben jól belefáradhatunk a Vermeer család hétköznapjainak figyelemmel kísérésébe, olyannyira, hogy egyre többször tesszük fel magunknak a kérdést, hogy vajon mi szükség volt erre a filmre? Természetesen vannak erényei a filmnek: megismerjük belőle a kor társadalmát, a művészi lét nehézségeit, egy szellemileg nem méltó társsal való együttélés kínjait. De nem sokat tudunk meg Vermeer-ről, nagyon haloványra sikeredett a karaktere, inkább szenvelgő művészlélek, mint komoly családfő. Az anyósa irányítja a családot,  nem ő, a felesége egy elkényeztetett, féltékeny hisztérika, akire a lánya félelmetesen hasonlít ebből a szempontból. A cselédlány alakja sem lett igazán erős kontúrokkal megfestve, olyan mint egy szép baba, aki csak rácsodálkozik a világra, de azért szerencsére nem teljesen egysíkú a karaktere, kapcsolata a fiatal henteslegénnyel, Pieter-rel például elég eklektikus, és a művészettel való találkozása szépen lassan ráébreszti arra, hogy az életben az érzelmeknek, a szenvedélynek is helye van, nem csak a kötelességnek. Őt szabadítja fel a festmény, nem Vermeer-t, aki családja és helyzetének rabja marad, míg az ő élete csak akkor kezdődik.

Nem hiányzik a finomság, az érzékenység a filmből, azonban a történet szálai nem igazán fonódnak össze, lassan, de biztosan szétesik. A karakterek kiüresednek, a jelenetek nem állnak össze egységes egésszé. Az operatőri munka zseniális, a fények játéka méltó a témához, a vágások azonban nem tudtak dinamikát adni a filmnek. A zene sem sikerült igazán hatásosra, a látvány azonban lenyűgöző, nem véletlen, hogy a 3 Oscar jelölésből az operatőrön kívül jutott a díszlettervezőnek és a kosztümtervezőnek is. 

Colin Firth ezúttal nem kápráztatott el Vermeer alakjában, nem nagyon tudott mit kezdeni a figurával, természetesen hozta a tőle elvárható kötelező szintet, de semmi több. Scarlett Johansson vele szemben nagyon jó, főként az eszköztelen játékának köszönhetően. Judy Parfitt kiváló az anyós szerepében, Essie Davis viszont teljesen felejthetően játszotta el Vermeer feleségét. Cillian Murphy sem váltotta meg a világot Pieter - ként, Tom Wilkinson is volt már jobb.

Peter Webber a külcsínre figyelt inkább, mint a belbecsre. Nem sikerült eldöntetnie, hogy mire akar fókuszálni: a lányra, Vermeer-re, a családon belüli konfliktusokra, a művészi alkotó folyamatra, így összességében egy eléggé zavaros történetet sikerült összehoznia. A színészvezetés közepes, a jelenetek szépek, de üresek, a párbeszédek sematikusak. Kár, mert a kiváló festő ennél sokkal többet érdemelt volna!

Gyönyörűen fényképezett, de elég unalmas film, amit Scarlett Johansson miatt érdemes egyszer megnézni.

6/10