Le a CGI-jal, éljen a mese! Minél többször láttam a Demóna előzetesét, annál inkább erősödött bennem a vágy, hogy újra megnézzem az eredeti mesefilmet. Legalább 20 éve nem láttam, közben felnőttem, régen nem várom már a herceget fehér lovon (azért, ha valaki látja, szóljon már neki, hogy még van esélye nálam, tekintettel arra, hogy a nagy Ő - vel eddig még nem sikerült összefutnom), az igaz szerelem csókjának mágikus erejében sem hiszek már, jó tündérek jó lenne, ha lennének, de eddig még nem találkoztam velük, vagyis elvileg kinőttem már a Walt Disney filmekből. Viszont nagyon elegem van már a csúcsra járatott látványból, effektorgia tombol a moziban, miközben elvész a történet, a mese szépsége. Úgyhogy rászántam magam az újrázásra, és láss csodát: azonnal beleandalodtam a filmbe, utáltam a gonosz Demónát és harcoltam a királyfival a sárkány ellen, vagyis ez a bűbájos mese annyi évvel a születése után még mindig képes hatalmába keríteni a már nem gyermekkorú nézőt is. Ettől klasszikus a klasszikus, nem igaz?

Nagy az öröm a királyságban, megszületett Hajnal, Hubert király lánya. Az ünnepség fénypontjaként megjelenik a három jó tündér, hogy minden széppel és jóval megajándékozzák a kisdedet. Azonban a bulit lelövi a gonosz Demóna, aki hangyányit mérges, mert nem kapott meghívót, ezért nem aprózza, rögtön azzal az átokkal sújtja szerencsétlen gyermeket, hogy 16 éves korában egy rokka fogja halálra szúrni. Szerencsére az utolsó jótündéri ajándék még hátra van, ezért a nem túl fényes jövendő olyan értelemben módosul, hogy a lány nem hal meg, csak elalszik és az igaz szerelem csókja fel fogja ébreszteni. A három tündér felneveli Csipkerózsikát, akinek a 16. születésnapja igen eseménydúsan alakul: összefut a herceggel, megtudja, hogy ő a királylány, majd mély álomba zuhan, ezért lemarad arról, ahogyan szíve választottja hősiesen szembeszáll a gonosz Demónával...

Tényleg nagyon régen láttam már ezt a klasszikus rajzfilmet, ezért teljes mértékben sikerül rácsodálkoznom arra, hogy milyen zseniális látványvilágot varázsolt egykor Walt Disney a vászonra, lenyűgözőek a részletesen kidolgozott képek, mozdulatok, mimika. Természetesen az idő vasfoga nem kímélte az alkotást, mai szemmel nézve megmosolyogtatóak az effektek, de ne felejtsük el, több, mint 50 éve, amikor a film készült, ez csúcstechnika volt! De nem ebben rejlik az igazi ereje ennek a bűbájos, de távolról sem üres alkotásnak, hanem a jól adagolt érzelemnek és akciónak, a három jó tündér és persze Demóna jól kidolgozott karakterének. Érdekes, ahhoz képest, hogy a gonosz tündér lett az ikonikus alakja a filmnek, milyen kevés szerepe van, ámde akkor nagyon hatásosan jelenik meg a színen.

Csipkerózsika és királyfi nagyon bájos, de nem rajtuk áll vagy bukik a történet, teljesen sematikus a figurájuk, a lány szép, a fiú daliás és bátor, ahogyan az a nagy könyvben meg van írva, nincs semmilyen különleges csavar a karakterükben. A három jó tündér velük szemben zseniálisan eredeti, mindhárman külön egyéniségek, mégsem képzelhetőek el egymás nélkül. Demóna motivációiról nem sokat tudunk meg, az őt mozgató szálak nagy része titokban marad, egyszerűen csak nagyon látványosan gonosz.

A klasszikus Walt Disney filmekről mindenki azt hiszi, hogy reménytelenül sziruposak, pedig nem, igaz, hogy jó nagy adag cukormázzal vannak bevonva, de nem hiányzik belőlük a humor, a  helyzet és jellemkomikumok, több izgalmas és érdekes karakter is található bennük, tele vannak szimbólumokkal, a természet szépségére  és tisztaságára is mindig rá lehet csodálkozni általuk, és persze nem felejti el arra tanítani az ifjúságot, hogy a jó mindig győz, a gonosz pedig elbukik, örökbecsű erkölcsi tanulságokat öltöztet látványos köntösbe.

A történet nem tudja végig fenntartani az érdeklődést, túl sokáig tart az előkészítés, nehezen indulnak be az események, a végső leszámolás nagyon látványos, de azért marad hiányérzet a nézőben, túl gyorsan győz a jó, veszít a gonosz, néztük volna még a királyfi és a sárkány csatáját, ráért volna még az igazság kardja igazságot szolgáltatni, ha már az erény pajzsa túl korán az enyészeté lett. Demóna karaktere koránt sem lett kiaknázva, míg a jó tündérek nem kicsit lettek felülreprezentálva, Csipkerózsika tulajdonképpen mellékszereplő lett, Fülöp herceg sem sok vizet zavar, még a paripája is sokkal érdekesebb karakter nála. A két király alakja is szerethetően emberi, de az én abszolút kedvencem az a szolgáló, aki mindent megtesz, hogy minél több bort tudjon magához venni.

Habár Oscar díjra jelölték a zenét - bár a Disney filmeknél ez már szinte hagyományosan így van - mégsem szerepel benne olyan jelképpé vált dal, mint pl. a Hófehérkében a törpék éneke. Természetesen tökéletesen jól aláfesti a muzsika a történetet, jó szakmunka, de közel sem mestermű. Az effektek a kor színvonalához képest kiválóak, tele van a film gyönyörű képekkel, azonban ez sajnos nem tudja ellensúlyozni a dramaturgia időnkénti gyengeségét, a történet dinamikájának egyenlőtlenségét.

Clyde Geronimi jól, de nem kiválóan látta el a feladatát. Hozta a Disney - színvonalat, elsősorban Demóna ördögi alakjának köszönhetően sok felejthetetlen pillanatot szerez nekünk, a látvány lenyűgöző, de túl lassan indul be a történet, hiába a zseniális végső leszámolás, a katarzis végül sajnos elmarad. De az biztos, hogy a leendő gyermekeinek inkább ezt a klasszikust fogom majd megmutatni, nem pedig a most moziba kerülő, Angelina Jolie nevével fémjelzett produkciót, amelyről látatlanban is azt mondom, hogy pénzügyileg talán sikeres lesz, de nem lesz maradandó alkotás.

Bűbájos, egyáltalán nem üres film, amelynek azonban megvannak a maga hibái, de Demóna és a jó tündérek miatt mindegyik meg van bocsátva!

7/10