Akár egy könyvet is meg lehetne tölteni azzal, milyen problémák adódhatnak egy regény adaptációja során, és az ember minden ilyen alkotásnál újabb és újabb hibákat tud felfedezni. A helyzetet pedig bonyolítja, hogy ezúttal a klasszikus "a könyv jobb volt" gondolat ellentétét vettem észre: ennek a produkciónak ugyanis első látásra inkább azt tett volna jót, ha bátran el mer szakadni az alapjául szolgáló műtől.

1987. Adele (Kate Winslet) depresszióban, illetve minden bizonnyal agorafóbiában szenved mióta férje elhagyta. Egyetlen társa a magányban fia, Henry (Gattlin Griffith), aki kötelességének érezte, hogy vele maradjon. Ezt az állóvizet kavarja fel Frank (Josh Brolin), aki szökésben lévő elítéltként náluk húzná meg magát a munka ünnepének hosszú hétvégéjére. (Ez az USA-ban május 1. helyett szeptember első hétvégéjére esik, ezért is kell megdicsérnem a most kivételesen ötletes magyar címadást.) Azonban Henry és Adele is egyre inkább megkedveli Frank-et, olyannyira, hogy utóbbi még bele is szeret az együtt töltött idő folyamán. A kérdés már csak az, hogy egy szökésben lévő fegyenc ilyen helyzetben mit tud tenni.

Kifejezetten jó látni az olyan romantikus filmeket, amelyek egy kicsit eredetibb megközelítést alkalmaznak, ebben az esetben pedig a két karakter elegendő muníciót ad ahhoz, hogy ne egy átlagos szerelmi történetről beszélhessünk. Josh Brolin arcizmai ugyan még az Oldboy által fixált keménykedő görcsben vannak, Kate Winslet viszont egy egészen kiemelkedő alakítással tölti meg élettel a saját karakterét. Ezzel az alapfelállással még az is elviselhető (sőt, tulajdonképpen egészen hatásos is), hogy a forgatókönyv hajlamos elsősorban a háttértörténetek tragikumának fokozása céljából túlzásokba is esni. De Jason Reitman biztos kézzel fogja össze alkotását, és képes erős, de mégsem giccses pillanatokat létrehozni.

Az egyetlen dolog, ami előtt teljesen érthetetlenül állok, az Henry szerepeltetése a történetben. Sok mindenre nem jó azon kívül, hogy néhány coming-of-age klisét el lehet sütni vele kapcsolatban, azonban egyetlen lényeges megmozdulása nincs az egész cselekmény során. Viszont azzal, hogy az ő szemszögén keresztül látjuk Frank és Adele kapcsolatát, kimaradunk annak egészen érdekes aspektusaiból, jobb híján ezeket pedig Henry maga narrálja nekünk. (Nem lepne meg, ha ezek a sorok egyenesen a regényből származnának.) Így viszont hiába érdekes a szerelmi szál, gyakorlatilag csak közvetett információink vannak róla, (Ha jól számoltam, egyetlen jelenet van csak, ahol Frank és Adele beszélgetését követhetjük úgy, hogy Henry nincs éppen ott.) Így aztán a a film átélése helyett megkapjuk a narráció által szájba rágott 3-4 lényeges pontot, a második felvonás eléggé unalmas folyását csak Frank rejtegetésének feszültsége tudja időről-időre megtörni.

Az utóbbi idők egyik legjobb romantikus filmje lehetett volna, de ez a lehetőség elveszett egy harmatos coming-of-age sztori mögött (amely elvileg a regénynek a fő szála volt, de itt igazán ez nem jött át), miután az a vásznon kívülre szorította a legjobb momentumokat. Egy próbát ettől függetlenül érdemes lehet tenni vele, de maradéktalanul biztosan nem lesz senki elégedett ezzel az alkotással.

7,5/10