Az Isten városa nemcsak azért mondható meghatározó filmnek, mert jelenleg az imdb top250-ben a 21. helyet foglalja el (közvetlenül a Hetedik és a Közönséges bűnözők előtt), hanem mert gyakorlatilag ez az alkotás teremtette meg a "first world guilt" zsánerét. A "white guilt"-hez hasonlóan működő stílusnak az lenne a lényege, hogy minél több szegény, árva, 3. világbeli gyereket zsúfolunk a filmünkbe, ettől pedig a gazdag, fehér amerikaiak és európaiak özönlenek rá, és jó esetben még néhány Oscart is hozzávágnak. Ugyanakkor azt Fernando Meirelles művének javára kell írni, hogy bár jó néhány szörnyszülöttet inspirált, mivel első volt a sorban, még egyáltalán nem ilyen sekélyes céllal készült.
Rakéta (Alexandre Rodrigues) egy újonnan épült, csak az "Isten városa" néven ismert rioi nyomornegyed fiatal lakója. Az ő szemén keresztül ismerhetjük meg gyermek- és fiatalkorának meghatározó figuráit, rajtuk keresztül pedig Isten városa szinte teljes alvilágának történetét.
A forgatókönyv egy klasszikus felemelkedés-bukás gengsztertörténet elmesélése nem kifejezetten klasszikus eszközökkel. Ami egyszerre jelentkezik egy tagadhatatlan egyediségben, azonban az igazi nagyság hiányában is. Ugyanis gyakorlatilag filmünknek nincs valódi főszereplője (a sztori 80%-ában offscreen szereplő narrátort nem venném annak), helyette rengeteg mellékszereplővel tud csak szolgálni. De amíg egy több szálon futó produkcióban nagyjából konzisztensen épülnek fel ezeknek a karaktereknek a történetei, itt a linearitás miatt a játékidő különböző pontjain jelennek meg és tűnnek el ezek a szereplők, mintha valójában egy antológiát látnánk. Amely antológia viszont kétségkívül egy rendkívüli és részletgazdag világ bemutatásával jár.
Ebből következik az, hogy minden percben tud valami érdekes momentummal szolgálni a film, azonban az is, hogy egy valódi központi alak nélkül minimális drámai hatást képes csak elérni. Ebben viszont Fernando Meirelles is saras: megoldásai amennyire lenyűgözőek kezdetben, végül teljességgel képtelen kihasználni és hatásosan megjeleníteni a történet csúcspontjait, és a munka oroszlánrészét inkább a remek fényképezés végzi el. Az amatőr színészek szerepeltetése is jellemzően kétélű fegyver, néhányan nagyon hitelesek, mások viszont szemmel láthatólag idegenül mozognak a kamera előtt.
Összességében tehát egy jó, de semmiképpen nem világmegváltó film született. Azonban elvitathatatlan, hogy a zsáner üde színfoltjaként a különlegessége miatt könnyebb felülértékelni a hasonló sztorikat felvonultató alkotásokhoz képest. Hozzá téve azt, hogy leginkább csak ezek között számít kiemelkedőnek.
7,5/10