Keanu Reeves nem a 47 Roninnal ugrott először fejest a keleti kultúra vizeibe. Alkotott már hasonlót és azt kell mondjam, hogy jobbat is ilyen téren. Erre jó példa ezen kritikánk alanya, a Man of Tai Chi, amit ráadásul maga Reeves rendezett. Vágjunk is bele.

A történet Tiger Chen körül forog, aki az egyetlen tanítványa öreg Thai Chi mesternek, Yangnak. Chen igen egyszerű életet él, egészen addig a napig, amikor az egyik küzdősport eseményen felkelti Donaka Mark érdeklődését az egyedi harcstílusával, és az úriember munkát ajánl neki.

Azt hiszem, már most látszik, hogy a történet és a forgatókönyv igencsak egyszerű és a párbeszédekről is összességében ez mondható el.  A szereplők szövegei nagyon átlagosak, néhol már-már amatőrnek hatnak. Mindez azért igen szomorú, mert a színészek többsége, még Keanu Reeves is eléggé jól játszik, azt a keveset, amit rájuk bíztak nagyon korrektül alakítják. Chen Hu remekül hozza az egyszerű tanonc szerepét és a harcjelenetekben is parádézik, Reevesnek szintén jól áll a titokzatos és kíméletlen gonosz figurája egészen addig, amíg ki nem nyitnia a száját. Nem tudom, hogy sikerült csak az ő sorait ennyire elrontani a forgatókönyvben, de néhol annyira nevetségesre sikerültek, hogy amikor kiejti azokat, az egész karaktere hitelét veszti és kiránt a sodrásból.

Ha már az imént kitértem a küzdelmi jelenetekre, beszéljünk róluk kicsit bővebben. Egészében elmondható, hogy remekül megkoreografáltak és nagyon élvezetes stílusban rögzítették őket. Mindehhez nagyszerűen asszisztál a rendezés és az operatőri munka, így a bunyók nagyon folyékony hatást keltenek, egységes összképet adnak, amit öröm nézni. Mivel a film alapját képezi ezen elem, ez így van rendjén. Mellékesen jegyzem meg, hogy itt-ott emlékeztetnek ezek a snittek a régi stílusú, Bruce Lee-féle harcművészeti filmekre. Hogy onnét is sikerült átcsempészni némi hangulatot ide, szintén piros pont jár. 

Külön említést érdemel a fényképezés, a helyszínek kiválasztása. Ahogy a csetepatékról készült felvételek, úgy a Hong Kongról készült vágóképek is szemet gyönyörködtetőek, akár nappal akár éjszaka vették fel azokat. A film zenéje ezeknél kevésbé marad majd emlékezetes, de ezek is egész jóra sikeredtek.

Mindezen alapokra remek mondanivalót lehetett volna felépíteni, ezért is volt nagyon fájó pont a számomra, hogy a filmnek a főszereplő minimális karakterfejlődésétől eltekintve nincsen semmi mélysége. Üres, nincs mondanivalója, csak egy klisés végkimenetelt kapunk, ami Tiger Chen sztorijának a végére pontont tesz, de ennyi. Ennél azért több kell ahhoz, hogy az átlagos, egyszer nézős mozgóképek közül kiemelkedjen az alkotás.

A harcművészeti stílus rajongóinak mindenképpen ajánlott darab, a többiek pedig nem fognak semmi érdemlegesből kimaradni, ha nem nézik meg ezt a filmet.

6/10