Megdönteni Hajnal Tímeát (2014)
2014. február 11. írta: danialves

Megdönteni Hajnal Tímeát (2014)

osvárt andrea.jpgAzt hiszem, Andy Vajna nagyszabású ígéretei után minden Filmalap szponzorálta alkotás egy külön vizsga a szervezet számára, hogy mire adnak ki több száz milliót az adóforintjainkból. Miután az elmúlt 24 év legjobban elkötött 200 millió állami forintját már megtaláltam tavaly, ezúttal újabb produkcióra mondhatom, hogy nem volt elpazarolt pénz. De azért maradéktalanul sem vagyok elégedett.

A 15. érettségi találkozójuk idején Horváth Dani (Simon Kornél) az esküvőjére készül, Hajnal Tímea (Osvárt Andrea) pedig éppen akkor szakít barátjával. Az osztálytalálkozón a két régi ismerős a kelleténél egy kicsit jobban is összemelegszik egy rövid pásztoróra erejéig, amit azonban Bögőcs névre hallgató volt osztálytársuk videóra vesz. Bögőcsnek pedig régi álma "megdönteni" Hajnal Tímeát, így a videóval zsarolja Danit, hogy segítsen neki összehozni ezt.

Megdonteni_Hajnal_Timeat_2.jpgAz alapkoncepciót leszámítva nagyrészt a bevett romantikus vígjáték-kliséket láthatjuk, ahol a férfi főszereplő sokkal boldogabb a régi szerelmével, mint az unalmas és basáskodó menyasszonyával, Lengyel Tamás és Jordán Adél mellékszála meg talán még ennél is sablonosabb. Azonban annak ellenére, hogy a film szinte minden fordulata tökéletesen kiszámítható, mégis kellően szórakoztató tud maradni. Herczeg Attila rendezésével még a legáltalánosabb momentumok sem érződnek annyira megfáradtnak, valamilyen apróság mindig feldobja ezeket a pillanatokat.

És bár a poénokból kifejezetten kevés talált be nálam, tulajdonképpen még ennyit is régen nevettem magyar, de egyáltalán bármilyen vígjátékon. (Bár a sajtóvetítésen az utolsó sorokban ülő nézők annyit röhögtek az elöl helyet foglaló "fanyar kritikusokhoz" képest, hogy ha nem fizettek érte nekik, még az is lehet, hogy ez az év vígjátéka és velem van a baj.) Az viszont biztos, hogy a forgatókönyv szerencsés módon a szituációs humor helyett inkább ütős egysorosokat ad a szereplők szájába, amelyből egy-kettő még akár könnyen szállóige is lehet. A színészek pedig (a szerepét borzalmasan túljátszó Szabó Simont kivéve) tisztességesen helytállnak, bár mindenkinek vannak azért kisebb bizonytalanságai, Kamarás Iván viszont rövid szerepében egészen remek. (Nem zárom ki, hogy pont a szerep rövidsége miatt.)

Szóval még egy kicsit sárga, egy kicsit savanyú, de kétségkívül narancsszínűbb és édesebb, mint amit az utóbbi időben láthattunk. Megbízható forrásaim szerint például még a Coming Out-nál is jobb, amit én szerencsére sajnos nem láttam. Úgyhogy ha a továbbiakban hozzák a magyar filmek ezt a színvonalat, még akár kifejezetten érdemes is lesz keresni őket.

7/10

A bejegyzés trackback címe:

https://smokingbarrels.blog.hu/api/trackback/id/tr745807599

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

viva.la.revolucion 2014.02.11. 13:58:14

az biztos hogy jobb mint a pénzmosásra forgatott meseautó remake meg a többi szemét,
de azért többet vártam

na4 2014.02.11. 16:53:42

A filmet nem is minősíteném, de Osvárt Andrea gyönyörű!

Leone_510 2014.02.11. 17:45:08

lehet olyan mélyen a magyar filmgyártás, hogy a középszerűséget épp elérő alkotás is üdítőnek hat

Leone_510 2014.02.11. 17:47:01

szerintem nincs nagyobb sértés O.A. részére ha egy filmszerepéből csak annyira emlékszik a nép, hogy jól nézett ki, ugyanis ha egyébként is jól néz ki akkor mit adott a filmhez?

Razzul 2014.02.12. 11:56:29

@Leone_510: Igen, jelenleg olyan mélyen van.

Bloodscalp 2014.03.21. 16:24:49

Elolvasva a történetet sokadszor, a véleményeket...nincs az az isten hogy ezért pénzt adjak ki.
süti beállítások módosítása