"Én is mindig elfelejtek oldaltörést tenni a toplistákba, de te legyél nálam ügyesebb, légy szí!" "Ok. Reggel, most csak telo van nálam". "Raktam bele, csak gondoltam, szólok" "Ok, köszi'. Hajnali kettőkor zajlott le ez a kis eszmecsere.

A reggeli kávém közben nem lehet zavarni, mert halaszthatatlan dolgaim vannak: meg kell néznem a bejegyzéseket, a statisztikákat, el kell olvasnom és be kell küldenem a reggeli posztot és persze rá kell néznem a facebook oldalra is. 

"Vedd már le a hangot a telefonról, király az index címlap, de ilyen hangzavarban nem lehet dolgozni! Bocs, levettem". Még jó, hogy megértő kollégáim vannak.

"Mi az kislányom, mi ez a csönd? Semmi index, semmi gyalázkodó komment? Ilyen egy unalmas vasárnapot!" 

"Valami gond van, vagy csak a blog? Ne izgulj apa, csak a blog," Valamikor hajnalban, amikor eszembe jutott valami, gyorsított ütemben le kellett száguldanom a lépcsőn és sürgősen be kellett kapcsolnom a gépet.

"Elnézést kérek, sürgős telefont kell elintéznem, azonnal jövök". És már jöttem is ki a megbeszélésről, és írtam is a választ a Leonardo DiCaprióval kapcsolatos kommentre.

"Ki szeretnék venni egy nap szabadságot, Pestre kellene mennem mert.." igen, már megint egy premier előtti vetítés, és igen, így fogynak lassan, de biztosan a szabadnapjaim.

Ez a néhány példa talán elég annak illusztrálására, hogy milyen mértékben változtak meg a hétköznapjaim a blog hatására. Amikor tavaly tavasszal hirtelen felindulásból elküldtem az emailt a blog szerkesztőinek, fogalmam sem lehetett arról, hogy az én csendes, békés, nyugodt életem teljesen meg fog változni. Fogalmam sincs, mikor kapott el igazán a gépszíj, hogyan hatalmasodott el rajtam ennyire a filmmánia (ami mindig is megvolt nálam, de azért erősen kordában volt tartva). Először egy kreatív írás tanfolyamra mentem el, ahol elküldtek forgatókönyírást tanulni egy filmes suliba. Elmentem, és ősz óta már azt sem tudom, hol áll a fejem: hét közben munka, utána hetente többször sprint Pestre, mert ugye csak nem hagyom ki, hogy Réz Andrással beszéljek filmekről, egyébként filmnézés, blogírás, általában hajnalig. Hogy bírom? Imádom, úgy!  És nagyon megértő családom van szerencsére. Jól szórakoznak a filmmániámon, a legritkább esetben értenek egyet a kritikáimmal, a toplistákkal pedig pláne nem, egyébként pedig örülnek, hogy jó kedvem van, mert azt csinálom, amit szeretek. Nem tudom, hová fogok fajulni idén, de sokáig nem fog menni ez a tempó az biztos, abbahagyni pedig biztosan nem fogom a blogírást és a filmes sulit, meglátjuk, hogy mit hoz a jövő...

Technikai szempontból is hatalmas váltást hozott a blog: megjelent az életemben az okostelefon (nem mondanám, hogy teljes mértékben ismerem a kis szerkezet funkcióit, de magamhoz képest egészen magas szinten tudom már használni), itthon két számítógép van folyamatosan beizzítva, a szerkesztők agyára megyek a folyamatos kérdéseimmel, készségszinten twittelgetek, szóval kiléptem a számítástechnikai kőkorszakból, amiben eddig leledztem. Rá sem ismernék már egy évvel ezelőtti önmagamra, tényleg.

A mocskolódó kommenteken először sírtam, majd szépen lassan megszoktam, ma már csak jókat nevetek a kirívó stílusú hozzászólásokon, nem veszem magamra. Az abszolút kedvencem az, amikor lány mivoltomba szoktak belekötni. Arra a felvetésre, hogy miért nem gasztroblogot írok inkább, csak azt tudom mondani, hogy azt is írok, és azt is nagyon szeretem, de a filmblogot jobban, tehát inkább erre fordítom az energiáimat. Sütés-főzés közben is remekül lehet filmet nézni és blogot írni! (egyszer-kétszer égett már oda a süti ez okból kifolyólag, de annyi baj legyen, jót nevettem, és összedobtam egy másikat).

Óriási szerencsém van, nagyon jó kis csapatba kerültem itt, a blogon. A legritkább esetben fordul elő, hogy ugyanaz a véleményünk egy filmről, de unalmas is lenne az életünk, ha ez így lenne. Hihetetlen sok segítséget kaptam és kapok, pedig elég sok gond van velem technikai szinten (most komolyan, honnan kellene tudnom, hogy hol látom egy képen, hogy milyen felbontású?:-)), tényleg csak megköszönni tudom. Nagyon jól érzem magam ebben a kis közösségben, jövőre, veletek, ugyanitt!