ComingSoon - Mozifilmek januárban
2013. december 31. írta: danialves

ComingSoon - Mozifilmek januárban

Az ünnepek után a forgalmazók hagynak minket kipihenni magunkat, és ezzel gyakorlatilag be is köszönt a szokásos év eleji pangás. Január említésre méltó filmjei szinte kivétel nélkül az Oscar-pletykák által megtámogatott, illetve a különböző fesztiválokról hónapos késéssel behozott alkotások közül fognak kikerülni. Jön tehát Steve McQueen tarolni készülő rabszolgás filmje, az Oscar-bérletes David O. Russell legújabb alkotása, Disney-életrajz, és természetesen Lars von Trier régóta várt pornója művészfilmje. Melléjük azért a stúdiók még be mertek nevezni néhány blockbustert is, de azt hiszem egyértelmű, hogy ezt egyedül azért tették, mert egy zsúfoltabb májusi-júniusi felhozatalban ezek a produkciók könyörtelenül elvéreznének.

Január 2.12-years-a-slave.jpg

Vágyak szerelmesei (Thanks for Sharing): A filmről itt olvashatjátok kritikánkat.

12 év rabszolgaság (12 Years a Slave): Steve McQueen alkotása olyannyira megosztó lett, hogy még mi sem tudtunk egységes véleményt kialakítani róla, olvashattok tehát egy pozitív és egy negatív írást is róla.

Csókok és gólok (La gran familia espanola): Ezen spanyol romantikus vígjáték történetét az előzetes alapján nem igazán sikerült felfognom, a lényeg nagyjából annyi, hogy lesz benne családi dráma, jó sok szerelmi háromszög, meg valahogy köze lesz a spanyol labdarúgó-válogatott 2010-es vb-győzelméhez. Ez utóbbi nem rossz húzás, hogy néhány hímnemű egyedet is becsalogassanak a mozikba, és a "Fabregas" és "Iniesta" szavaknál egészen működni is éreztem ezt a pszichológiát. Ezt leszámítva egy tipikus latin vígjátéknak tűnik, de nem kizárt az sem, hogy egy egészen szórakoztató filmet láthatunk majd. A spanyol vb-győzelemre pedig mindig jó visszagondolni. (danialves) 

Január 9. comingsoon1_2.jpg

MARS Az utolsó napok (The Last Days On Mars): A filmről itt olvashattok.

Attila legendája: Ugyan kétségkívül megérdemelné, hogy kétszer is megemlékezzünk róla, a szerencsés időpontban elcsúsztatott premiernek köszönhetően már a múlt havi összeállításban is szerepelt, így most több szót nem vesztegetnénk rá.

Január 16.comingsoon2_3.jpg

Augusztus Oklahomában (August: Osage County): Meryl Streep minden alakítása élmény, pláne, hogy ezúttal nagyon is érdekes karaktert játszhat végre. Egy színdarab alapján készült a film, amely egy nem túl átlagos és boldog család életébe nyújt bepillantást. A költő Beverly Westonnak alkoholproblémái vannak, felesége, Violet (Streep) szájrákkal küzd, amit azzal tetéz, hogy szépen rászokott a drogokra. Gondozót fogadnak mellé, akinek nem könnyű az élete, és a helyzet csak fokozódik, amikor a családfő temetése apropóján az egész család összegyűlik. A szereposztás parádés, a forgatókönyvíró remek, jó filmet várok! (FilmBaráth)

Jack Ryan: Árnyékügynök (Jack Ryan: Shadow Recruit): Egy évvel ezelőtt, januárban is volt már egy Jack-es filmünk, és ember legyen a talpán, aki meg tudja különböztetni Jack Reachert Jack Ryantől. Hiába van szó Tom Clancy regényhőséről ezúttal, a film pont olyan jellegtelennek ígérkezik, mint a Tom Cruise főszereplésével készült másik. Ráadásul, aki megnézte az előzetest, annak még kevesebb fordulatot fog tartogatni, legalábbis első látásra elég sok poént lelőttek a trailerben. (danialves)

A nimfomániás - 1. rész (Nymphomaniac):  Lars von Trier filmjeitől mindig is irtóztam, szerintem okkal. Ebből - az erőltetett marketingkampányból-, na meg az előzetes undorító öncélúságából adódóan szerintem a hónap legrosszabb filmje vár arra, aki beül az „alkotás” első felvonására.. de ne legyen igazam. (FroG)

Január 23.comingsoon3_3.jpg

Amerikai botrány (American Hustle): David O. Russell nem az a típus, aki sokat ül a babérjain, miután a Napos oldal 8 Oscar-jelölést gyűjtött be (ebből csak Jennifer Lawrence tudott nyerni), az aktuális díjszezonra is összehozott egy filmet. Kedvenc színészeit pedig most sem hagyja cserben, a már említett Napos oldal főszereplőpárosa mellé begyűjtötte Christian Bale, akinek 3 éve nyert Oscart A harcossal, hozzájuk pedig még Jeremy Renner és Amy Adams csatlakozik. Russell számításai beváltak, a Golden Globe-on az 5 színészből 4-et jelöltek is, tehát a színészi játékkal nem lesz probléma. Azonban kiindulva abból, hogy bár a Napos oldal tetszett nekem ,de A harcos nem, a nagy kérdés számomra inkább az, hogy az alakítások mögött milyen film lesz. (danialves)

Én, Frankenstein (I, Frankenstein): Az Én, Frankensteintől az előzetesek alapján egy kis „agykikapcsolós” zúzda várható, több aligha tud kisülni a film lehetőségeiből. A kérdés csak az, hogy Stewart Beattie (aki eddig csak közepes forgatókönyveken dolgozott) rendező miként tudja felhasználni az alacsony elvárásokat. (FroG)

A futurológiai kongresszus (The Congress): Ari Folman az Oscarra is jelölt Waltz With Bashir című dokumentumfilmjével vált híressé, és ismét egy formabontó alkotással érkezik. A védjegyévé vált animációs megoldásokat ezúttal élőszereplős betétekkel, világsztárokkal, és egy igazán ambiciózus science-fiction történettel kombinálja. Ki tudja, még a végén az év egyik legjobbját láthatjuk majd neki köszönhetően. (danialves)

Január 30.comingsoon4_2.jpg

Banks úr megmentése (Saving Mr. Banks): Gondolom, nem csak nekem volt a Mary Poppins gyermekéveimnek egyik kedvenc filmje, és nem csak én vagyok rá kíváncsi, milyen körülmények között született meg ez a fantasztikus alkotás. Ebből a filmből megtudhatjuk a kulisszatitkokat, Walt Disney és az írónő, Travers harcain keresztül nézve. Tom Hanks és Emma Thomspon a garancia arra, hogy biztosan nem középszerű, felszínes alkotáshoz lesz szerencsénk. (FilmBaráth)

Behálózva (Closed Circuit): A "külföldön már megbukott, de azért hónapokkal később behozzuk, bár úgyis inkább mindenki letölti majd" film e havi mintapéldánya. Az Eastern Promises kapcsán már szebb napokat is látott Steven Knight forgatókönyvéből a remek Boy A-t is jegyző Jonathan Crowley forgathatott egy érdekes thrillert. Ha esetleg minőségileg nem is lesz kiemelkedő, a téma aktualitása miatt nem okozhat nagy csalódást. (danialves)

Herkules legendája (Hercules: The Legend Begins): Nem, ez még nem a Dwayne Johnson-féle, nálunk forgatott Herkules, hanem inkább a 300 és a Gladiátor trash-verziója. Olyan effektekkel, amelyek már 10 éve is gyengének számítottak, a sablonos történetről és a színészi "alakításokról" nem is beszélve. Ha van olyan film ebben a hónapban, amelynek megtekintéséről lebeszélnék mindenkit, akkor az ez. (danialves)

A könyvtolvaj (The Book Thief): Ha biztos jelét keressük annak, hogy itt van a díjszezon, akkor elég csak megnézni a különböző fekete esélyegyenlőségi mozgalmas és második világháborús / holokausztos filmek szignifikánsan megnövekedett számát. Sajnos Brian Percival filmjében nincsen sem spanyol polgárháború, sem mitikus lények, így aztán "a második világháború egy gyerek szemszögéből" alapötlettel számomra nem tud olyat mutatni, amit Guillermo del Toro ne valósított volna meg A faun labirintusában, sokkal jobban. Giccsre és könnyfakasztásra biztos jó lesz ez a mű is, abban viszont nem vagyok biztos, hogy ennél többre is. (danialves)

A bejegyzés trackback címe:

https://smokingbarrels.blog.hu/api/trackback/id/tr705702881

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

lisztes · http://www.facebook.com/LisztesMegmondjaATutit 2013.12.31. 00:06:54

Hát ez biza nem túl erős felhozatal. Oscar-esélyes drámák és gagyi filmek közül lehet csak választani :)

Semmi komoly blockbuster, semmi animáció...

danialves · http://smokingbarrels.blog.hu 2013.12.31. 00:10:29

@lisztes: Animáció van, csak az már annyira gáznak tűnt, hogy inkább bele sem írtam. Még a negatív hírverést sem érdemli meg.

Amúgy az év eleje mindig ilyen, májusig kb. nem is érdemes moziba menni. (Amire meg igen, abból van screener.) Ahogy emlékszem, idén pl. a Jagten volt az első értékelhető film, március végén.

NY124 · http://smokingbarrels.blog.hu/ 2013.12.31. 01:46:52

Amúgy attól még, hogy Trier egy megosztó személyiség, meg sokan irtóznak tőle, elég erős dolgokat tett le az asztalra, és minimum egy kis riszpektet megérdemel, szerintem. Így előzetesben az egyik legrosszabbnak bélyegezni? Túlzásnak érzem.

danialves · http://smokingbarrels.blog.hu 2013.12.31. 01:59:11

@NY124 (Darvas Tamás): Akkor a 2. részről majd írj te a februári comingsoonban. ;)

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2013.12.31. 11:08:28

vazz, ezek közül egyet se néznék meg ingyen se biztos, nemhogy moziban. :S

REMY · http://supernaturalmovies.blog.hu/ 2013.12.31. 11:53:02

Egy Nimfo szerintem befigyel majd :D

FroG · http://smokingbarrels.blog.hu/ 2013.12.31. 15:30:49

@NY124 (Darvas Tamás): Elég erős dolgokat mostanság ? Szerintem a közelmúltban inkább a botrányaival vetette észre magát, és nem a maradandó filmélményeivel.

NY124 · http://smokingbarrels.blog.hu/ 2013.12.31. 15:36:11

@FroG: Nem írtam, hogy mostanság. Elég erős dolgokat. :D Általában.

NY124 · http://smokingbarrels.blog.hu/ 2013.12.31. 16:24:30

@FroG: Nem mondtam, hogy " tisztelned kellene", csak szerintem megérdemli. Emiatt túlzásnak érzem a fenti bekezdésben leírtakat. :D

MolnarErik · http://heraldika.blog.hu/ 2014.01.01. 18:26:38

A Futurológiai kongresszus az a Lem mű alapján készül?
Mert akkor jó lehet.
süti beállítások módosítása