A blogon nemrégiben született már kritika a filmről, amivel messzemenően nem értek egyet, ezért muszáj volt nekem is írni róla.

Mel Gibson, mielőtt a klimax tönkrevágta volna a karrierjét, nagyon is jó filmeket hozott össze, nem csak szereplőként, hanem rendezőként is. A szakmai csúcs ez a film volt, 5 Oscar díj volt a jutalom (ebből kettő jutott Gibsonnak), és a dicsőség. Ami sajnos mulandónak bizonyult (és csak saját magát hibáztathatja miatta), de én hiszek benne, hogy még vissza fog térni a csúcsra, és látunk még tőle olyan jó alkotásokat, mint ez.

William Wallace valós történelmi személy volt, a skót szabadságharc hőse. Az ő élete ihlette a filmet, melynek története szerint a skót nemes (Mel Gibson) hosszú külföldi kitérő után hazatér, és békés boldog éveket tervez, amelyhez meg is találja a társat Murron (Catherine McCormack) személyében. Az idill azonban nem tart sokáig, az egyik helyi főúr gátlástalanul él az első éjszaka jogával, amin Wallace érthető módon nem kicsit felháborodik. Az események a skót szabadságharchoz vezetnek, amelyet I. (Nyakigláb) Edward (Patrick McGoohan) ellen vívnak a morc hegylakók, akik remek harcosok voltak mindig is, azonban a klánok megosztottsága miatt nem tudtak hatékonyan fellépni az angolok ellen, kellett egy vezető, aki összefogja őket. Megkapták. Vajon beválik a király ravasz terve, hogy a szép Izabella hercegnő (Sophie Marceau) meglágyítja William szívét? Igen, de nem egészen úgy, ahogyan Edward tervezte...

Nem könnyű nemzeti hősről filmet készíteni. Nehéz megtalálni azt a pontot, ameddig a karaktert a film érdekében át kell írni. Ritkán szokott sikerülni a bravúr, ezúttal szerencsére igen. Ennek köszönhetően nemcsak gyönyörűen fényképezett hősi csatákat kaptunk, hanem egy szép történetet is, vagyis nem üres történelmi tabló született, hanem egy élő, lüktető film, amelynek megvannak a maga hibái (kicsit túl hosszú lett, néhány jelenet nem vezet sehová, stb.), de összességében jól szórakozunk, magával ragad a történet.

A forgatókönyv nagyon helyesen a jellemfejlődésre helyezte a hangsúlyt, nemcsak a főhős, hanem a mellékszereplők tekintetében is. Ennek köszönhetően kevés az üresjárat, nem érezzük feleslegesnek a történet különböző szálait, amelyek végül szépen összefonódnak. A karakterek jól meg lettek írva, a párbeszédekben időnként kicsit sok a pátosz, de ez a műfajjal jár, annyira nem zavaró. A csatajelenetek lenyűgözőek, nagyon jól koreografáltak, kellően látványosak, ugyanakkor reálisak is, sikerült elkerülni a túlzásokat. A zene és a jól sikerült vágás szintén erősíti a film érzelmi hatását.

Mel Gibson nagyon jól alakítja William Wallace-t, nem játssza túl a szerepét, dacára a nem mindennapi csatajeleneteknek (dobban a szív közben, így kell ezt csinálni, egyszerre hatni szívre és lélekre!), inkább az emberi vonásokra koncentrál, a karakter minden színét elénk varázsolja. Patrick McGoohan lenyűgöző I. Edward király szerepében, méltó (pontosabban ragyogóan méltatatlan) ellenfél, Angus Macfayden is maradandó alakítást nyújt. Ez egy macsó film, ezért nem sok esélye van Catherine McCormack-nak a karakter kibontására. Sophie Marceau sokkal több jelenetet kapott, de nem igazán tudott élni a lehetőséggel, alapvetően egy szép mellékszereplő lett belőle, pedig a karakter ennél sokkal összetettebb és érdekesebb volt, de ennél nagyobb bajunk ne legyen.

Mel Gibson rendezői minőségében is nagyon jól szerepelt. Megtalálta az egyensúlyt a csatajelenetek és a történet között, nem követte el azt a hibát, hogy saját magát helyezte előtérbe (ezt hívják színészi alázatnak, nem mondhatnám, hogy túlságosan sokan gyakorolják), teret hagyott másoknak is, és ez a film előnyére vált.

Látványos, nézőbarát, ugyanakkor tartalmas, érdekes film, amelyben humor is akad, kötelező darab!

8/10