Titanic (1997)
2013. november 30. írta: NY124

Titanic (1997)

titanic3dblu-ray03.jpg

(Erről az egész klasszikus hétről, illetve a posztok összesítője.)

James Cameron esetében mindig egy picit furcsán érzem magam, mivel egy profi író-rendezőről van szó, akit nagyon nehéz hova tenni a fejekben. Ennek oka pedig az, hogy a filmjei, amely a világon végigsöprő viharként lesznek sikeresek nagyon megosztóak is. Sokan az egekbe magasztalják a műveit, a többiek (igényesebbek*) pedig kiáltozva próbálják megmutatni a hibákat, felfedni a kendőzhetetlen valóságot. Egy dolog viszont biztos, Cameron egy óriási mágus, egy tapasztalt szemfényvesztő mester. Mestere annak, hogy telibe találja a közönség rossz igényeit, arra teljesen passzoló anyagot szabjon. Az üresség látványos tálalása, ez zajlik. Az sem csoda, hogy Ridley Scott utánérzésünk van, (erre a Gladiátor kritikámban is kitérek). Eme rémség előtt sokkal jobb filmeket gyártott, amelyekért sokkal megérdemeltebb lett volna az Oscar-díj, amit sajnos nem kapott meg. Ezért készült el a Titanic. Azóta már kaptunk egy kétmilliárdos Avatart is. Sic transit gloria mundi.

Az első pár mondat szerintem tökéletesen összefoglalja a Titanicot, íme: „Akár egy kísértethajó, úgy tűnik elő a tenger sötétjéből. Mindig lenyűgöz ez a látvány. Ahogy e pompás hajó szomorú roncsai itt ülnek a fenéken, ahová 1912. április 15.-én, hajnali 2 óra 30 perckor süllyedt le, hosszú haláltusa után, a fenti világból.” Erre a társának remek reakciója csupán annyi „Mennyi hülyeséget tudsz beszélni, főnök.”. Kész. Mintha a saját filmjéről írta volna Cameron. A Titanic ugyanilyen emelkedett és életidegen teljes valójában, mint Brock Lovett (Bill Paxton) szavai.

titta31645456416315616161551.jpgA történetet biztos mindenki ismeri. 1996-ban Brock Lovett és csapata a Titanic roncsai közt kutat az Óceán Szíve nevű gyémánt után. A gyémántot nem találják meg, de csatlakozván, a 101 éves Rose egy megrázó történetet mesél el, melyből kiderül, hogy ő nem más, mint Rose DeWitt Bukater, aki személyesen részt vett a katasztrófában. 1912-ben indul útjára a világ legnagyobb, legelegánsabb, elpusztíthatatlannak mondott óceánjárója, a Titanic. A csodálatos hajón találkozik a csóró Jack (Leonardo DiCaprio) és a gazdag felmenőktől származó Rose (Kate Winslet). Egymásba szeretnek, ám beüt a katasztrófa, a hajó jéghegynek ütközik.

Csupán ezt elolvasva az, aki még nem látta a filmet (kevés ilyet lehetne találni, de tegyük fel), nehezen tudná eldönteni, hogy ez most egy szimpla katasztrófafilm, vagy egy romantikus kosztümös mozgókép. A válasz nem ilyen egyszerű, ugyanis a kettőt fuzionálja, de nem jól. Egy veszélyes egyveleget alkot, ugyanis egy olyan romantikus katasztrófafilmet kapunk, ami látványos, mint egy Roland Emmerich-féle 2012, nyálas, de buta, mint egy Nicholas Sparks mozi, vagy a Twilight-széria (mondjuk arányaiban sokkal nyálasabb, és kevésbé buta), a kosztümös filmekből pedig csak a díszletet és a gyakori pátoszt tudta ellopni. Olyan keverék ez, ahol a történelem csak egy kellék és nem tartalom, ahol az ezres nagyságrendű halálozás csak egy drámai adalék ahhoz, hogy miközben emberek szenvednek, mi meg tudjunk hatódni Jack és Rose érzelgős turbékolásán.

És ami még fontos. A történelmi háttér nagymértékben képes enyhíti a nyálasság erejét, képzeljük el ezt a napjainkban játszódva. Az Avatar a koncepció ezen szekcióján csak annyit csavart, hogy a szerelem és a gazdag-szegény ellentétet felváltja a Pocahontas-sztori, mindez pedig a jövőben játszódik.

tita32331313131313113.jpgÉs miért veszélyes ez az egyveleg? Mert tudjuk, hogy ilyen szerelem nem létezik, amit látunk csak egy szentimentális álom. És igen, jó lenne hinni abban, hogy valaki találkozik az ellenkező nemből valakivel, azonnal beleszeret, legyen az szegény vagy gazdag, ez az erős érzelem minden társadalmi határt legyőz, nem állhat útjába se szülő, se gonosz vőlegény. És ha kell, örökké szeretni fogja, ha elválnak, akkor is, akár 80 év múltán is úgy kel és fekszik, hogy még mindig hiányzik neki. De ennek nem az lesz a végeredménye, hogy létrejön a valóságban is tömegesen a tökéletes szerelem, vagy akár egy egészséges párkapcsolat (hiszen ez nem dől el a filmben) hanem az, hogy az ebben hinni akarók sekélyes és torz érzelműekké válnak, akik példának okáért találkozva egy valós párkapcsolat valós nehézségeivel, tehetetlenek lesznek. Hiszen az nem olyan, mint a filmben, akkor biztos el van rontva az egész. Vagy éppen ellenkezőleg, túlságosan ragaszkodókká válnak, táplálva magukban az álom tüzét, ragaszkodva hozzá még egy hozzá egyáltalán nem illő, vagy akár rosszindulatú társsal is. Ismerjük az ilyen eseteket, bizony a második legnagyobbat kaszáló filmnek, és a véget nem érő dömpingben érkező, gagyi romantikus filmeknek, hatalmas franchise-oknak (Twilight, haha!) amelyek ezt vetítik előre, van ilyen hatása is. Azt persze soha nem tudjuk meg, hogy ha az ilyen párok együtt maradnak, akkor mi történik a stáblista után. Ezért kellet Jacknek meghalnia, mert ha túléli, akkor akár az is megfordulhat egy pillanatra a fejünkben, hogy vajon miként élhettek együtt, ha partra érnek? Boldogan élnek, felhőtlenül, viták nélkül, mint a Titanic adta rózsaszín atmoszférában? Ez egyáltalán nem biztos.

titu78641685.jpgTérjünk rá a karakterekre. Az összes egy szimpla sablon, egyszerű érzelmekkel megalkotott szimbólum. Ennek tökélyre vitt megfelelője a két főszereplő, akiknek még a nevük is négybetűs, nehogy nehéz legyen megjegyezni, ugye az ötbetűs (Rómeó és a Júlia) például már sok lett volna, az nem maradt volna fent sokáig. A Shakespeare meg már kibetűzhetetlen, nonszensz. És hiába csillan meg DiCaprio és Winslet oldaláról a tehetség, ha egy nyálas ficsúrt, vagy pedig szülői ellen lázadó 17 évest kell megformálniuk, akikről a tetteik nem árulnak el többet a 3 óra során, ilyen háttérrel nehéz jót alakítani. Így szinte bárki azonosulhat velük, akinek ez elég. Ráadásul még ellentmondásosan, teátrálisan és illogikusan is viselkednek. A felső és alsó szociális réteg bemutatása is ugyanilyen végletes, a szegények jellemzően jó, izgalmas értékeket vonultatnak fel, a gazdagok pedig jellemzően rosszakat, unalmasakat és modorosakat. Ezzel nem lenne gond, mert jótékony cél ez a Titanictól, azonban a végeredmény csak nettó marhaság, gyenge próbálkozás. Cameron sikereit megnézve pedig akár az álszent jelzőt is rá lehetne akasztani, de én ilyen messzire nem megyek.

Mint már írtam az érzelmi hatás elérése a film célja, amit mindenkinél el is tud érni, tehát sikeres a küldetés. Ennek érdekében a forgatókönyvi megoldások sokszor öncélúak is, például a gyerek megmentése, kis hősies sugallat. Ha kivágják az egészet, ugyanúgy érthető maradt volna minden. És természetesen egy kis összeborulásra, szerelmetes suttogásra is van idő, még a legborzasztóbb helyzetekben is. A zene is mindig tökéletes alkalmakkor jelentkezik.

tito87878785.jpgDe nem akarok egyoldalúnak tűnni, vannak pozitívumok is, amelyek már felütötték a fejüket itt az írásban is. A film tehát látványos, az operatőri munka az elejétől végéig remek, az elején a víz alattiak, később pedig a hajóról madártávlatból készült külső felvételek is briliánsak, és a film megjelenésének évében hatalmasat szólhattak. A beltéri részek pedig csuklóból hozzák az akkori légkört, remekül megfestve, a fényűzésen át egészen a szegények részlegéig, panasz tényleg nem lehet rá. Mint már említettem, a színészek is okosan lettek összeválogatva, ha az erős jelenlét a teljesítményben nem is mutatkozhat meg a kétdimenziós karakterek okán, a stílus egészen biztosan el lett találva mindenkinél (például Bernard Hill).

Összességében tehát a Titanic nem a filmkészítői, technikai szempontnál tesz megbocsáthatatlant, sőt, ott még nagyot is alkot. A hatás és a mondanivaló az, ami ellenszenvet kelt, újranézésnél pedig már egyenesen fárasztó és unalmas. Természetesen a szerelem hatalmának víziója még a legszívtelenebb kritikust is megérinti, kétségek nélkül. A különbség ott van, hogy csak a fent említett ezernyi eszköz által oly sokaknál kivívott tisztelet és szeretet miatt én nem fogok rá több pontot adni. Ez nem jelenti azt, hogy én „más filmet láttam”, vagy az én szempontom nem elfogadható. Számomra tökéletesen érthető a tömegek rajongása iránta.

Így született meg minden idők legnyálasabb filmje, és a saját idejében a legnagyobb kasszasiker. És ez nem véletlen.

4/10

* Az "igényesebbek" itt szerencsétlen megfogalmazás, és szívem szerint elhagynám, de ugye az írott szónak súlya van. Az igényesség természetesen nem feltételezi azonnal a "különbek közé tartozást", elitizmust.

A bejegyzés trackback címe:

https://smokingbarrels.blog.hu/api/trackback/id/tr685649398

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Sparrow · http://movietank.blog.hu 2013.11.30. 12:14:04

Hát szerintem a 4/10 vicc. Én is húztam már le nagy klasszikusokat, de speciel a Titanic szerintem egy kifejezetten színvonalas munka, mondjuk úgy 7-8 körül van.
Jacknek leginkább azért kellett meghalnia, mert tudtommal ez egy igaz történet, nem csak maga a hajó elsüllyedése, mert az nyilvánvaló, hanem konkrétan ez a szerelem is valós. Így, persze ha abból indulunk ki, hogy valóban igaz a love story és nem csak marketingfogás, akkor igenis létezhet ilyen szerelem. Tehát ha mindez igaz, akkor nyilván Jack a valóságban is meghalt.
Amúgy nagyon színvonalasan írsz, pont ezért vetek rád keresztet belegondolva, hogy mit fogsz kapni a trolloktól a Twilight-hasonlítgatásért. :D

NY124 · http://smokingbarrels.blog.hu/ 2013.11.30. 12:21:12

@Sparrow: Először is köszönöm a dicsérő szavakat. Az értékelési rendszerem eléggé stabil és sokak szerint szigorú, ezen a skálán a Titanic egy négyes, de próbáltam a több pont esélyét fenntartani a lezáró bekezdésben.

A legjobb tudomásom szerint Jack és Rose karaktere is fiktív, megfordulnak benne létezőek is, de nem ők vannak a középpontban.
A Twilight említését próbáltam kedvesebb keretek között elvégezni, de szerintem ez így sem lesz meleg fogadtatású. :)

REMY · http://supernaturalmovies.blog.hu/ 2013.11.30. 12:33:37

Lehet nyálasnak nevezni, lehet utálni ezt a filmet, de az biztos, hogy Cameron belenyúlt a tutiba, és egy hatalmas filmet hozott létre. Láttam vagy 3x a filmet.

agika88 2013.11.30. 13:55:03

Felháborítóan szánalmas ez a kritika. Ahogy te fogalmaztál, én is megteszem: Nem akarok egyoldalúnak tűnni, legalább nincs benne helyesírási hiba. Ennyi jó dolgot lehet megemlíteni...

osvathzoltan 2013.11.30. 14:49:17

gyenge film, 4/10-et adott az arc, én max 3 pontot abból is 1 azért mert elkészült a film..

IMHMC 2013.11.30. 15:26:29

Amit már facebookon is megírtam, ide is úgy érzem, hogy ki kell tennem, hogy lássák az emberek, én mit gondolok erről az egészről:

Tomi szerintem te vagy az az ember, akinek NEM szabadott volna megírni ezt a kritikát. Ne érts félre, nekem se szabadna, mert én pl 11/10-et adnék neki, de te meg megnézted a filmet, tele ellenszenves érzésekkel, a fejedben járt, hogy "jaj ez a nyálas film, júj de rossz, a fiúk az ilyet nem szeretik" és ezzel a lendülettel írtál is róla egy kritikát. Ahogy a kommenteket látom, pozitívnak még nem nagyon sikerült érkeznie, ebből is látszik, hogy az emberek kicsit furcsállják, hogyan lehet ennyire lepontozni egy ilyen remekművet. Persze vannak mellette likeok is, de más kritikára szoktak érkezni egyetértések is. Ebből szűrd le azt amit akarsz.

Nagyon sajnálom, hogy te így vélekedsz, azt pedig pláne, hogy pont egy ilyen ember írta meg ezt a kritikát. Szerintem Cameron azért készítette ezt a történetet, mert megfogta a Titanic története, és ezt akarta megmutatni teljes egészében úgy az embereknek, hogy az ne egy szimpla dokumentumfilm legyen. Bár az összes dokumentumfilmet láttam a hajóval kapcsolatban, és egyáltalán nem unalmasak, sőt.. de ha valaki nem szereti azt a fajta világot, akkor megnézi a filmet, és megismeri a Titanicot. Nem feltétlen a szerelmes történetet, és a "nyáltengert" kell benne látni. Valamint ha kiszednénk a filmből azokat a részeket amik szerinted rosszá teszik, akkor lenne csak igazán rossz.

Na azt meg már pláne nem értem, hogy hogyan tudtál még a **** nevek miatt is egy negatív részt szánni a kritikádban. Ebből látszik, és még egyszer nyomatékosítom: NEM neked kellett volna megírnod ezt a kritikát.

Ezek után gondolom már erre az oldalra nem írnak több kritikát, és a tied fog fennmaradni, amit sajnos (bár nem tudom miért) nagyon magamra vettem és már engem bánt ez az egész dolog.

A helyedben megnézném újra a filmet, és nem szedném le a kritikát, mert biztos megdolgoztál vele (a magad módján) de átíratnám valakivel, aki azért többet is lát a filmből, mint a sablon negatív kritikák, amiket már az elmúlt 16 év alatt mindenhol hallottunk.

NY124 · http://smokingbarrels.blog.hu/ 2013.11.30. 15:27:08

@agika88: Ez esetben kíváncsi lennék a "rossz" dolgokra is, a kritika kapcsán, kérlek mondjad el őket, az építő jellegűeknek mindig van hely.

IMHMC 2013.11.30. 15:27:44

@IMHMC: ja és az egyetlen dolog ai itt "sablonos", ahogy a kritikádban is írtad, az maga a "kritika a Titanicról"

NY124 · http://smokingbarrels.blog.hu/ 2013.11.30. 15:53:41

@IMHMC: A személyes részeket félretéve biztosítani akarlak néhány dologról. Minden filmet próbálok a helyén kezelni, a lehető legkevesebb előítélettel. A gondolataim, és a kritikám negatív pontjai is túllépnek azon, hogy "jaj ez a nyálas film, júj de rossz, a fiúk az ilyet nem szeretik". Természetesen ahogy le is írom, nyálas a film, de emögött több érv áll.

Úgy készültem erre a kritikára, és a Gladiátoréra is, hogy nagyon nagy ellenérzéseket fog szülni, és előre vártam, hogy egy ilyen sokak számára fontos filmek lepontozása és kritikája rengeteg embernek nem fog tetszeni, ez "benne volt a pakliban". Emiatt a negatív kommentek (bár nem csak az van) érkezését természetes jelenségként könyvelem el.

Az egyértelmű, hogy Cameront megérintethette a történet, de emellett ezernyi oka van egy film elkészültének, és a Titanic esetében a profitorientált szemlélet sem elhanyagolható, ehhez a tömegeknek tetsző produktumot kell letenni az asztalra. Ez itt is telibe talált, ahogy már írtam. Az ezernyi okból én ezt emelném ki. A szerelmes történet és a nyáltenger a történet középpontja, nehéz lenne nem azt látni. Azokat a pontokat amelyek szerintem rosszá teszik pedig nem "kiszedni" kell, ez lehetetlen is, a kritikus feladata nem is abban merül ki, hogy kiemeli a hibákat, hanem értékel.

A nevek miatti negatív rész azt akarja közölni, hogy Jack és Rose egyszerű neve azt érzékelteti, hogy mennyire jelképessé vált, beleégett a műbe a film átható szentimentalizmusa. Miként a film üzenete is egyszerű, úgy ez a neveken is megmutatkozik. A névadás egyébként nem hasraütés-szerűen történik, erről egészen biztosak lehetünk.

Az, hogy én írtam róla, nem zárja ki azt, hogy szülessen róla még egy poszt, erre már korábban is volt példa. Mivel ez egy erősen megosztó alkotás, nagy az esély, hogy az pozitív lesz.

A filmet rengetegszer láttam, mivel a médiában megkerülhetetlen. Az elmúlt 16 évben nagy számú pozitív kritika készült róla, több mint negatív, így azokról többet lehetett hallani. Ezeket ajánlom figyelmedbe, pont azért is jó, hogy az a szemlélet amit én képviselek felmerül, mert így látható, hogy még egy kollektíve klasszikusnak ítélt filmnél is elképzelhető, hogy létezik ellenpólus.

Sajnálom, ha magadra vetted és bánt a dolog, ez nem volt célom.

Dr_utcai_arcos 2013.11.30. 17:36:47

Nekem sok év kihagyása után tetszett, Kate Winslet gyönyörű. Még meztelenül is <3. Az utolsó óra bármelyik akciófilm tetőpontja lehetne. Nálam legalább 8.

lisztes · http://www.facebook.com/LisztesMegmondjaATutit 2013.11.30. 18:58:44

"Sokan az egekbe magasztalják a műveit, a többiek (igényesebbek) pedig kiáltozva próbálja megmutatni a hibákat"

Nem mintha magamra venném, de azért ez eléggé lealacsonyító szöveg, ezt még Roger Eberttől sem tűrném el, akármekkora tisztelet is övezi.

Nem attól leszel egyedi, ha mindenáron szembemész a mainstreammel, talán egyszer majd megérted.

NY124 · http://smokingbarrels.blog.hu/ 2013.11.30. 19:13:59

@lisztes: Isten óvjon engem attól, hogy "mindenáron szembemenjek a mainstreammel". Semminemű ilyetén szándékom nincs.

Az "igényesebbek" szót pedig szó szerint alkalmaztam. Elitista irányultsága ennek nincs.

agika88 2013.11.30. 20:37:02

@NY124 (Darvas Tamás): nagy vonalakban egyet értek azokkal a dolgokkal, amiket IMHMC leírt. Egyszerűen nem neked kellett volna írni erről a filmről. Nem azt mondom, h egy rajongónak, de legalább egy olyan személynek kellett volna vállalni, aki nem utálattal ült le a film elé. Mert ebből totálisan az csöpög és valamiért nekem is rosszul esett. Ami mindezek mellett a legjobban bánt, azok a sablon karakteres dolgokra vonatkoznak. A főszereplőkkel könnyű azonosulni. Van a szegény kalandor, és a szülők és konvenciók árnyékából kitörni vágyó lány. Miért kellene ezt túl árnyalni? Ez nem egy karakterdráma. Számtalan jó film nem kombinál ennél nagyobb elemekkel, mégis jó filmek.

NY124 · http://smokingbarrels.blog.hu/ 2013.11.30. 20:48:58

@agika88: Utálat sem a megnézéskor, sem most nincs bennem a filmmel kapcsolatban, erről ismételten biztosíthatlak. A főszereplőkkel kapcsolatban pedig pont a sablon külsőségek azok, amelyek a könnyű azonosulást lehetővé teszik. Egy részletesebb kidolgozottság mellett már olyan tényezők is előbújhatnának amelyek valakiben ellenérzést keltenek. Az pedig, hogy nincsenek benne tényleges egyéniségek, a legkevésbé sem pozitívum. Megnyerő eszköz csupán.

De mint írtam, teljesen érthető, hogy mindenkit megérint a film. Ez az egyik elsődleges célja. Eléri.

danialves · http://smokingbarrels.blog.hu 2013.11.30. 21:36:47

@IMHMC: @lisztes: @agika88: No offense, de ez annyira beszűkült gondolkodásról tesz tanúbizonyságot, hogy egyik ember szerint sablonkritika, másik szerint viszont mindenáron szembemegy a mainstreammel, és egyébként csak azért írt ilyet, mert zsigerből gyűlöli a Titanicot. De ha valami tetszik, akkor meg megkapjuk, hogy biztos csak azért, mert a forgalmazók fizetnek és reklámozni kell a filmet stb. stb.
Ha ez a kritika 9/10 lenne, akkor arról szólnának a kommentek (természetesen nem tőletek, hanem más emberektől), hogy a szerző mekkora egy nyálgép buzi, meg nincs ízlése, biztosan azért tetszik neki.
Még éppen csak az hiányzik innen, hogy ez nem "objektív" kritika, mintha egyébként lenne olyan...

A magam és a többiek nevében is el tudom mondani, hogy nem a komplexusainkat írjuk ki itt magunkból, meg nem érdekből játsszuk meg magunkat, ezek is őszinte és legitim vélemények attól függetlenül, hogy valakinek éppen nem tetszik, ami le van írva. De azt hiszem ez a vitakultúra alapja lenne, hogy nem azért gondolkodik a másik ember másképpen, mert direkt fikázni akar vagy mert szeretne sok kattintást csinálni egy sablonkritikával, hanem mert egyszerűen így gondolja.

Én például messzemenőkig nem értek egyet a kolléga Gladiátor írásával, de ettől még nem gondolom, hogy csakis azért írhat ilyet, mert direkt úgy ült le megnézni, hogy majd jól utálni fogja. (Hiába trollkodtam neki oda szándékosan :D) És nem is tud megbántani azzal, hogy negatívan nyilatkozik arról az alkotásról, amely talán életem egyik meghatározó filmélménye volt.

Ezt most azért írom le, mert egyelőre még ahogy látom intelligens emberek vannak itt (=nem vagyunk címlapon), de ha nem látjátok be, hogy a másiknak is lehet legitim véleménye, akkor tényleg felesleges egyáltalán bármit is írni.

lisztes · http://www.facebook.com/LisztesMegmondjaATutit 2013.11.30. 22:03:42

@danialves: Nézd Dani, egy kritikus se írjon olyat, hogy ha valaki szereti az adott művet, akkor az igénytelen. Még egy ilyen Nagyfiúk 2 féle szutyoknál azt mondom, hogy lehet, hogy van némi alapja, de akkor sem írnék le ilyet jó szívvel.

Igazából az nem baj, hogy minden mondatból sugárzik a zsigeri gyűlölet a film iránt, de épp emiatt nem is lehet elvárni tőlem, hogy komolyan vegyem a leírtakat. Pl.: Az Alkonyattal egy lapon említeni - már ez önmagában egy erős túlzás.

Cameron MOZIfilmeket készít. Ez senki számára nem titok. Tominak meg ha mindez mégsem esett volna le:
"Mert tudjuk, hogy ilyen szerelem nem létezik, amit látunk csak egy szentimentális álom."

Baszki, hát pont ez a mozi lényege, a varázsa. Persze, vannak olyanok, akik mindezt elhiszik, de én nem látom, mi ebben a probléma. Legalább valahol lehet álmodozni. Én is szeretnék benne hinni.
"hogy az ebben hinni akarók sekélyes és torz érzelműekké válnak"
Ismersz, több, mint 7,5 éve élek egészséges párkapcsolatban. Ez érzelmi intelligencia kérdése. Ahogy nem a videojátékok a hibásak a gyerekek erőszakos cselekedetiért, úgy nem a romantikus filmek a hibásak ebben a kérdésben.

"Térjünk rá a karakterekre. Az összes egy szimpla sablon, egyszerű érzelmekkel megalkotott szimbólum." Ezekkel a szavakkal nagyon könnyű dobálózni, igazából a filmek 99%-ra rá lehet húzni. Én azt cseppet sem gondolom úgy, hogy a Titanicban papírmasé karakterek flangálnának.

"A zene is mindig tökéletes alkalmakkor jelentkezik."
Seriously? Ez így önmagában is röhejes, kommentálnom sem kell.

És a világért sem akarok személyeskedni, de
"Így született meg minden idők legnyálasabb filmje"
a Titanicot nyálasnak titulálni általános iskolások körében menő.

Tudom, nagyon nehéz elvonatkoztatni egy adott filmet körülvevő hypetól, nekem sem sikerül mindig. Pedig abszolút irreleváns minőség szempontjából, hogy mit gondolnak róla mások, hogy mennyit beszélnek róla és hogy milyen a marketingje.

És nem, nem vagyok Titanic (se Gladiátor) fan, de mindkettőt remek filmnek tartom.

danialves · http://smokingbarrels.blog.hu 2013.11.30. 22:24:42

@lisztes: Ezt az igénytelenezést én sem tartottam szerencsésnek, most már ő sem, nem is erre vonatkozott amit írtam, hanem a kommented második felére (a többiek hozzászólásaival együtt).
Írd le azt, hogy komolyan vehetetlen, nincs érzelmi intelligenciája stb., de én személy szerint már unom azokat a kommenteket, amelyeknek az a fő motívuma, hogy megkérdőjelezik az adott vélemény hitelességét. Ennyi, ezen szerintem nincs mit ragozni a továbbiakban, mert nem ilyeneket írtál most már. (A többire meg nem az én tisztem reagálni.)

NY124 · http://smokingbarrels.blog.hu/ 2013.11.30. 22:26:12

@lisztes: Nem konkrétan azt írtam le, hogy azok igénytelenek, akik szeretnek egy adott filmet. Ahogy az utólag csillagozott rész is írja, az igényesség nem feltételez külön elitizmust. Egész egyszerűen a filmes tudást feltételezi.

A Twilight-széria említése és ahhoz történő hasonlítás csak egy bizony aspektusból történt, és abban az esetben teljes mértékben indokoltnak érzem.

A következő részben pedig a szentimentális illúziót ecsetelem, és kijelentem, hogy ahogy te is mondtad, "ez a mozi lényege, a varázsa", kijelentem, hogy jó lenne benne hinni, és bár nem ez egyedül a filmművészet illetve a művészet lényege, de eleme lehet. A művészet célja alapvetően szerintem nem az illúziókeltés, de ebbe most ne menjünk bele.

Ha már illúziókeltés, a Titanicban a negatívumok miatt alakul ki az a veszélyes fúzió, amit ecseteltem. A videojátékok esete és az erőszak nagyon rossz példa. Ugyanis ott egy emberi normalitástól távol eső cselekményért teszik felelőssé a videojátékokat, míg a szerelem és az egészséges párkapcsolat egy alapvető igény, amire minden egyes felnőtt ember törekszik. A Titanic és a nagyon rossz romkomok pont ezt teszik eltúlzottá és torzzá, az ebben való hit ezért válhat végzetessé. Ahogy te is mondtad, az egészséges párkapcsolat érzelmi intelligencia kérdése, ugyanúgy ahogy az ilyen filmek helyén kezelése. De ez sajnos nincs meg minden emberben, nem is feltételezhető.

"Ezekkel a szavakkal nagyon könnyű dobálózni, igazából a filmek 99%-ra rá lehet húzni." Nem, nem lehet. Nézd meg például a Hetedik c. film David Mills nyomozóját, aki egy teljes morális és erkölcsi arzenált vonultat fel a filmben. Erre képtelenség a sablonosságot ráhúzni.

A zenével kapcsolatos részt kirántottad a kontextusból, ezzel az érvemet meg is ölted. Ott a jelenetekhez való asszisztálást hoztam fel, ahogy azt emlékezetem szerint a Gladiátornál is. Az ilyen filmekre nagyon erősen jellemző, hogy a zene nem általános hangulatfestést végez, hanem a jelenetekhez végez hangulatfokozást. Itt is erről van szó.

A Titanicot nyálasnak titulálását nem menőségből tettem. Csak simán annak tartom.

NY124 · http://smokingbarrels.blog.hu/ 2013.11.30. 22:27:30

@lisztes: Ja, és a zenés rész pedig elég tényszerű kijelentés volt tőlem, azt akár még pozitívumnak is veheted.

lisztes · http://www.facebook.com/LisztesMegmondjaATutit 2013.11.30. 22:47:59

@NY124 (Darvas Tamás): A Hetedikben Mills a forrófejű newbie sablonkaraktere, míg Freeman Somersetje a tapasztalt, megfontolt vén róka. A megfelelő egyszerűsítéssel majdnem mindenre rá lehet ezt húzni, mint mondtam.

És én MOZIról beszéltem, nem MŰVÉSZETről.

NY124 · http://smokingbarrels.blog.hu/ 2013.11.30. 23:10:04

@lisztes: A megfelelő egyszerűsítéssel igen, de a Titanic esetében ez az egyszerűsítés szükségtelen, mivel a film az általad mondott sablonokat vonultatja fel, hogy a lehető legegyszerűbb azonosulás érdekében.

A filmekről pedig elsősorban mint művészeti alkotásról beszélünk, de ha a szórakoztatást érted mozi alatt, akkor a Titanic a fent említett okok miatt abban is gyengébb a többi blockbusterhez képest. Az értékelési rendszeremben az összes szempontot megpróbálom a lehető legjobban elhelyezni.

RRT20 2013.11.30. 23:30:04

Úristen mi lett itt ebből... Ha az összes film tetszene mindenkinek nem lennének jó filmek.

agika88 2013.12.01. 12:26:46

@danialves: Rendben én megértem más álláspontját, és el tudom fogadni, csak azért húztam fel magam, mert esetemben is van számos olyan film, amiért mindenki oda volt, nekem mégsem tetszett. De ha kritikát kell róla mondanom, akkor nem ilyen fröcskölő utálattal teszem. Legalább is sajnálom, de tényleg így jött le ez a kritika. Ha nem így volt, hát nem így volt. :)
Lehet, hogy akkor nem vagyok elég "igényes" de a kis lenti magyarázó kiegészítés alapján emiatt nem kell rosszul éreznem magam.. OMG! :D Hayjuk is ezt inkább. Oké, elfogadtam a kritikát, végül is nekem nem fáj, örülök h szeretem ezt a filmet és kész.

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2013.12.02. 10:12:01

Ezt a filmet annyiszor láttam ahányszor az hbo leadta, de mindig csak onnan, mikor a hajó raktárában a kocsiban szexelnek, és a csaj keze a párás üvegre tapad. Nem tudom, hogy csináltam, de bekapcsoltam a tv-t és mindig ez a jelenet volt. Innen néztem tovább általában. :D

Ha jól emlékszem elölről sose láttam.

swscott 2013.12.03. 00:49:15

hány éves lehet az író? ezen tűnödöm.
én is írtam ilyesmiket 16 évesen, csak kiverték a kezemből a tollat.
(ha idősebb a szerző, annál nagyobb a baj.)

Friend of Wine 2013.12.04. 15:46:54

Ez a kritika egy okoskodó semmi,
intellektuálisnak szeretne tűnni, de nem az: 1/10

Rafael Jiménez Valéra (barátoknak csak Rafi) 2013.12.05. 17:14:37

Már a kezdetektől fogva külön divatja van a Titanic ekézésének, de szerintem ez egy ritka igényes darabja a filmtörténetnek.

Az a hihetetlen pénz és energia, amit ráfordítottak az elkészítésére, végig tetten érhető a teljes három órában.

Pl. ruhák, hajak, allűrük. De figyeljétek meg, hogy a süllyedés kezdetétől fogva minden fontosabb jelenteben ott az óra a falakon és az idő pontosan telik, még véletlenül sincs olyan, hogy mondjuk egy későbbi jelentben korábbi időpontot látnánk.

Cameron fantasztikus: tavaly voltak dokumentum filmek a 100. évfordulóra, a rendező - nem kevés tanulmány megrendelése után és rengeteg szakértő bevonásával - megtudta többek között, hogy

- nem olyan szögben emelkedett ki a hátsó rész a töréskor (asszem 16 fok helyett 19)
- a fellőtt rakétáknak nem olyan volt a színe, mint a 96-os verzióban

Végül nem tudom pontosan, min múlott (nyilván pénz), hogy a 3D-s verzióban nem mindent tudott újra forgatni.

Egyszerűen ennek a rofi, végletekig maximalista hozzáállásnak köszönhető többek közt, hogy a film tökéletes!

Kb. 20x láttam és szerintem sosem unom meg.

walter sobchak 2013.12.06. 18:41:35

Anno ez a film indított el a hajók szeretete felé, bár hallottam már a Titanicról előtte is. Viszont a hajós jelenetek... az indulás (a jelenetet egy az egyben egy korabeli fénykép alapján rekonstruálták, amikor később láttam azt a fényképet, azt hittem, a filmből van :) ) ahogy Írországból indulva Smith kapitány kiadja a "teljes gőzzel előre" parancsot, vagy amikor hátramenetbe kapcsolnak (és figyeltek arra is, hogy csak a szélső hajócsavarok forognak hátrafelé, a középső nem, ahogy a valóságban). Néha előveszem a filmet, és csak ezeket a jeleneteket megnézem belőle. Igaz, mai szemmel már látszik, hogy hol digitális (azért ma mikor gyártanak le egy több mint 200 méteres díszletet?? Már a sima köztéri jeleneteket is green screen-elik, ami szerintem nagyon látszik). Nem tudok rá rosszat mondani, a szerelmi szál biztos nyálas, de ilyen alapos utánajárást nem sok helyen láthattunk. Szerintem megérdemli a helyét a filmek között.

@Rafael Jiménez Valéra (barátoknak csak Rafi): annál a jelenetnél, ahol Jack a padon fekszik az elején, illetve ahol Rose az eget bámulja a végén, állítólag nem volt jó a csillagok állása, Cameron megkérdezett pár csillagászt, és a 2012-es változatban már a helyes égképet rakták be. Azért ez se semmi, OK, biztos nem került sokba, meg megint hozott egy rakat lóvét a film, de enélkül is meglett volna (SZVSZ akár 2-3 évente műsorra lehetne tűzni, mindig hozna 40-50 milliót...).

wmitty · http://utanamsracok.blogspot.com 2014.07.05. 10:43:06

Nekem mindig a "nagyszabás", a látvány hiányzott ebből a filmből. Nem elmeséli, hanem elhallgatja a Titanic tragédiáját. Az 1912-es sztori fantasztikusan izgalmas és hatásos történet, aminek csak a halovány látszatát idézi meg Cameron. Ilyen értelemben mégsem igaz, hogy "nagy hatással volt rá" - tetszett neki, dd inkább apropónak használta, semmint filmvászonra vitte volna.
(Ami miatt nem "gyűlölöm", én sem. Hanem sajnálom. Az elszalasztott lehetőséget.)

butyko 2014.07.19. 18:26:59

@wmitty: " Az 1912-es sztori fantasztikusan izgalmas és hatásos történet, " Több,mint 1500 ember nyomorúságos pusztulását ,az akkori világ legnagyobb hajójának elsüllyedését,a technikai fejlődés óriási kudarcát ,az civilizált társadalom mély megdöbbenését és kollektív fájdalmát nem nevezném "izgalmas és hatásos történet"-nek. Sajnos a kritika írója sem érezte át az adott kor alapvető szentimentalista beállítottságát.Talán ezért lett ez a lesújtó pontozás.

lajcsi1975 2015.05.19. 07:44:41

Igen. Lehet itt síránkozni hogy milyen sz@r film lett , de amíg milliárdokat hozott addig ezt a legmagasabbrol tán James Cameron sz@rja le.

James Cameron nem dokumentum filmet forgatott , azt már megtette a National Geographic.

Ez hasonló mint amikor szidják a windows oprendszereket , Gondolhatjuk hogy ez Bill Gatesnek mekkora kellemetlenséget okozhat.

Továbbá kiknek lehet nagyobb biznisz filmet gyártani , a kevés tultenyésztett felvilágosult és mérhetetlenül okos kissebbségnek , vagy a sokkal nagyobb számban megtalálható átlagos hétköznapi embereknek?

Én is az utóbbiaknak készítettem volna el a filmet.

Falvay Dóra 2018.10.26. 19:55:04

Egy igazán szívem szerinti könyvben írták a film-élményről: Jéghegyet így még nem vártak...

Falvay Dóra 2018.10.26. 19:58:15

Eskü megnéztem, de tűrhetetlen unalmas volt (pedig én Jókait és viktoriánusokat örömből olvasok, és kedvenc filmeim közé tartozik a Pacsirta meg a Szindbád)...
süti beállítások módosítása