Gondoltam, ha az Európai filmdíjra jelölnek egy alkotást, az tudhat valamit. A Mr. Nobody után azt is jó ómennek tartottam, ha egy produkció a belgák munkája. Azonban sajnos mindkettőben, így pedig egyben a szóban forgó filmben is csalódnom kellett.

Didier (Johan Heldenbergh) és Elise (Veerle Baetens) meglehetősen furcsa párost alkotnak: az USA-buzi -rajongó férfi egy farmon él és egy country bandában zenél, az agyontetovált, impulzív lány pedig (minő meglepetés) egy tetoválószalon alkalmazottja. Kettejüket azonban nagyon hamar egy közös gyerek is összeköti már, és amikor az említett kislányuk súlyosan megbetegszik, akkor az is kiderül, hogy minden bizonnyal tényleg csak ő köti össze őket.

A narratíva kronológiailag teljesen össze-vissza darabolt, nem feltétlenül indokolt módon. Mindenesetre ennek az lesz az eredménye, hogy az első órában nagyrészt random életképeket látunk a történet 7 évéből, ahogyan szereplőink gyereket nevelnek, zenélnek vagy éppen szexelnek. Kis túlzással akár musicalnek is mondhatnám ezt az alkotást, annyi zenés betét van benne, viszont az biztos, hogy a játékidő első felében többet szeretkeznek, mint beszélgetnek. De ennek bizonyos szempontból megvan az értelme: ugyanis az első komolyabb párbeszéd annyira mesterkélt és erőltetett, hogy beláttam, ezt tényleg nem volt értelme forszírozni idáig.

Tulajdonképpen itt vérzik el az egyébként hangulatos és érzelmes film: hirtelen kilóg a lóláb, hogy a történet és a karakterek mindenféle mélységet nélkülöznek (előbbiekről alig van háttérinformációnk, utóbbi pedig egy tragikus hangvételű Blue Valentine - Before Midnight hibrid szeretne lenni), és igazából csak a fényképezés, a zene és a színészek játékának időleges együttállása jelenti azokat a pillanatokat, melyeken a mű megpróbál elevickélni. A végére pedig egészen az lett az érzésem, hogy az egész produkcióra csak azért volt szükség, hogy Felix van Groeningen rendező, illetve az adaptált színdarab írói egyetlen gondolatot jól a szánkba rághassanak.

Pedig a film egy igazán megrendítő és katartikus darab is lehetett volna (és részben az is lett), de nagyon hiányzik belőle egy jó forgatókönyv, egyben pedig az a mélység és kidolgozottság, amely igazán komoly hatást tudott volna kiváltani belőlem. Hozzáteszem, aki kevésbé érzi magát nagy igényűnek, az nyugodtan tehet vele egy próbát, velem ellentétben talán nem fog csalódni. 

7/10