Kisebb kihagyás után ismételten publikálok a blogra és ez alkalomból magammal hoztam egy egyedi, nagyon különleges világú, kevésbé ismert ausztrál animációs gyöngyszemet, a Mary és Max-et.
A film alapját egy hihetetlen igaz történet szolgáltatta: egy magányos, ausztráliai kislány, Mary egy hirtelen ötlettől vezérelve véletlenszerűen kiválaszt egy postacímet és el is küld oda egy levelet pusztán naiv, barátkozási szándékból. Levele végül egy szintén magára maradt, autista nyugdíjashoz, Max-hez kerül az Amerikai Egyesült Államokba. A kezdeti kételyek után ahogy egyre inkább elmerülnek a levelezésben, úgy ismerik meg egymást közelebbről, mígnem egy megingathatatlan, örök érvényű barátság szövődik közöttük.
A sztori alapján jogosan merülhet fel a kérdés, hogy vajon ennyi elég ahhoz, hogy sikerüljön kitölteni egy másfél órás játékidőt? A film "mindenese", Adam Elliot mindenesetre sikerrel vette ezt az akadályt. Olyan páratlan, lenyűgöző stílusban dolgozza fel ezt a koncepciót, hogy ehhez foghatót tényleg nem igazán lehet találni. Nálam eleve jó pontnak számít a stop-motion technika, egyszerűen rajongok az ilyen jellegű animációkért. Viszont képi megvalósításban szinte teljesen egyedülálló darab. Az egész látványvilág egy nagyon borús hangulatot kölcsönző, nagyon szürkés színezési technikával van megoldva, (már-már fekete-fehérnek hat a film, erről azonban szó nincs, pusztán a szürke különböző árnyalatai játszanak szerepet) viszont néhány kivétel ez alól is akad, ugyanis a fontos szimbólumokat és elemeket színesben látjuk, ami remélem nem csak nekem juttatta eszembe a piros kabátos kislányt a Schindler listájából. A hangulat is relatíve eltér az animációs filmek nagy átlagától. Kapunk egy meglehetősen bizarr, groteszk összképet, némi éjsötét humorral fűszerezve.
Legyünk őszinték, hasonló alappal operáló mozgóképpel már találkoztunk, nem is egyszer. Ebből adódóan azt is könnyen ki lehet sakkozni, hogy a mondanivaló hova akar kilyukadni, de Mary és Max története képes meglepni. Ennek a fura, ám mégis zsigerig hatóan gyönyörű tálalásnak köszönhetően a mű üzenete teljesen más megvilágításba kerül. A spoilerezés elkerülése végett ezeket hosszabban nem taglalnám. Mindazonáltal a tanulság, amit Elliot el akar nekünk mesélni, megtalálja a közönségét és ettől válik időtálló, kortalan remekké a film. Univerzális, kortól, nemtől, származástól függetlenül mindenki számára fontos életbölcsesség lehet. A zene is elképesztően fontos szerepet játszik ebben a furcsa katyvaszban. Ugyanis ebben az esetben nem csak arról van szó, hogy beraktak háttérzenének valami ütemtelen dallamokat. A zene is bővíti a kifejezőeszközök széles palettáját, emiatt fordulhat elő, hogy egy-két jelenetet maga a betétdal tesz igazán maradandóvá.
Mindent összevetve, a Mary és Max-et pont emiatt az egyedülállóság miatt nem nevezném tökéletes alkotásnak. Hiába gyönyörű tartalmilag, hiába érinti meg a nézőt, hiába akar egy napjainkban egyre inkább fontossá váló üzenetet közvetíteni, a háttérben egy bizarr erő taszítja el magától a közönségét valamilyen szinten. Igazi ínyencfalat és tiszta szívből tudom ajánlani mindenkinek. És bizony az sem árt, ha az ember bekészít maga mellé egy százas zsepit a film idejére.
8/10
