Sohasem ápoltam különösebben jó viszonyt a hollywood-i romantikus komédiákkal. Legtöbbször ugyanazokra a sablonokra épülnek, távol állnak a valóságtól és gyermeteg poénokkal próbálják szórakoztatni a nézők. Ritkán azért akad néhány olyan felüdülést hozó kivétel, mint amilyen Marc Webb filmje 2009-ből, azaz az 500 nap nyár.
Ahogy a film elején hallható narrációban is elhangzik, ez a film egy fiú és egy lány megismerkedéséről szól. Tom (Joseph Gordon-Levitt) őszintén hisz a szerelemben, de még a nagybetűs, boldog, igazi érzelmekkel táplált kapcsolatban nem volt része. Summer (Zooey Deschanel) viszont szkeptikus ilyen téren. Nem akarja magát elkötelezni, ódzkodik az érzelmes kapcsolatoktól, de talán pont ez az ellentét az ami végül is összehozza őket. Tom számára sok mindent hoz az az 500 nap, amit Summer hatása alatt tölt el. Átél felhőtlen boldogságot, depressziót és sok mindent megtanul a párkapcsolatokról.
Kezdjük máris ott, hogy egy rendhagyó fricska van már magában az alapkoncepcióban. Itt ugyanis a női főszereplő az, aki nem akarja beleásni magát mélyebben egy románcba, a fiú az, aki végtelenül szerelmes és bármit képes lenne megtenni szíve választottjáért. Az egész ráadásul egy cukormázas kis tinivígjáték köntösbe van bújtatva, de ennek ellenére mégsem lehet ebbe a zsánerbe sorolni aktuális írásom alanyát. Mélyre ható gondolatokat látunk megelevenedni és komolyan mondom, nem tudom mikor láttam ilyen filmet, amiben ennyire őszintén, ennyire szívhez szólóan vannak ábrázolva a szerelemmel kapcsolatos érzései, gondolatai az embernek. Nagyon könnyen lehet azonosulni elsősorban Tom karakterével és ezért lehet az, hogy mindkét nem számára páratlan szórakozást nyújthat ez a 4 éves kis gyöngyszem, ugyanis nemcsak megérint, bizony el is szórakoztat Tom és Summer 500 napja. Kifejezetten jó poénok soroznak minket időnként, de olyan gondosan kimérve, hogy az még véletlenül a mondanivaló rovására.
A hangulat gyakorlatilag magával ragad az első pillanattól fogva. Én ugyan felfedezni véltem néhány áthallást e között és Jeunet 2001-es mesterműve, az Amélie között, de ez sem zavart különösképpen. A színészek korrektül teszik a közösbe a magukét. Gordon-Levitt lopja a show-t, Deschanel-nek is jól áll a karaktere, a mellékszereplőkkel sincs semmi gond. Illetve annyi, hogy egy kétszemélyes dráma sült ki a forgatókönyvből, amivel semmi baj nem lenne, de a mellékszereplőket kicsit jobban bevonhatták volna a sztoriba. A legnagyobb gondom viszont a játékidő hosszával volt, egyszerűen túl rövidnek éreztem ezt a kb. másfél órát. Annyira beleéltem magam a két főhős sorsának alakulásába, hogy még szívesen elnéztem volna hosszú-hosszú perceken keresztül. A kifinomult ízléssel kiválogatott betétdalok és néhány ügyesebb vizuális megoldás segít a katartikus filmélmény megalapozásában. Az értékes gondolatokról, filozofálgatásokról, párkapcsolati igazságok feltárásáról nem is beszélve. Ez úgy hangzik, mint egy oltári nagy giccsorgia, de higgyétek el, szó nincs ilyesmiről.
Az 500 nap nyár számomra egy csontig hatoló, leírhatatlan élmény volt, amit újra és újra át akarok élni. Egyedülálló darab, amit azoknak, akik voltak már szerelmesek, kötelező érvénnyel ajánlok. Nem számít, hogy épp magányos vagy, vagy épp a pároddal nézed meg, de egy biztos: ezt a produkciót látnod kell! Simán lehetne 9-es vagy 10-es is, de a játékidő rövidsége és az összecsapott finálé leminősíti nálam egy nagyon-nagyon erős 8-asra.
8/10
