Ment-e a Jane Austen könyvek által a világ elébb? A GDP-re gyakorolt hatás biztosan nem számottevő, azonban a korábbinál sokkal magasabb szintre emelte a romantikus irodalmat. A mai napig divatosak a Jane Austen történetek, dacára a 19. századi nyelvezetnek és a nem túl bonyolult történetnek, melyek mindig happy enddel érnek véget. Mi lehet a titok? Az, hogy az emberi kapcsolatokról szólnak a történetek, amelyekben ábrázolt konfliktusok (szerelem, félreértés, családi problémák) időtállóak, mindenkivel megtörténnek élete során, csak más kontextusban. Például olyanokban, mint ebben a filmben.

Hat ember történetét ismerhetjük meg, akiknek sorsa egy könyvklubban fonódik össze. Jocelyn (Maria Bello) a 40-es éveiben jár, kutyatenyésztő, és szeret egyedül lenni, még nem volt igazán komoly párkapcsolata. Barátnőjével, Sylviával (Amy Brenneman) egy vacsora közben közli a férje, Daniel (Jimmy Smits)  hogy válni akar több, mint 20 év házasság után, mert beleszeretett egy másik nőbe. Sylvia érthető módon teljesen kiborul, lánya, Allegra (Maggie Grace) egy leszbikus művészlélek, hazaköltözik, hogy lelki támaszt nyújtson édesanyjának. Közben Bernadette (Kathy Baker), a nagyvilági hölgy, aki már a sokadik házasságán van túl, terápiás könyvklubbot szervez, amelyen Jane Austen hat könyvét olvassák el a tagok. Jocelyn rábeszéli Sylviát és Allegrát, hogy csatlakozzanak. Bernadette pedig Prudie-t (Emily Blunt), a sznob franciatanárnőt, akinek komoly problémái vannak a házasságával, veszi rá a tagságra. Még egy hely kiadó, de nem sokáig, mert Jocelyn egy konferencián találkozik Griggel (Hugh Dancy) a nála jóval fiatalabb, bohém számítógépes szakemberrel, aki pusztán azért csatlakozik a klubhoz, mert tetszik neki Jocelyn, aki egyenlőre tudomást sem vesz róla. A klub nehezen indul, de aztán a Jane Austen könyvek olvasása közben egyre jobban összegubancolódnak az érzelmi szálak.

A forgatókönyv nem mondható sem zseniálisnak, sem túlságosan szellemesnek, azonban mégis egészen jó kis film alapjául szolgál. A karakterek nem túlságosan eredetiek, de érdekesen vannak megírva, a szereplők szerethetők, a motivációk teljes mértékben bemutatásra kerülnek. Némi humor is akad a filmben, néhány nagyon jó párbeszédet is kapunk, azonban az írók nem engedték el túlságosan a fantáziájukat, biztosra mentek, vagyis röpködnek a Jane Austen idézetek, a regények történetére alapozzák a szereplők problémáit, azonban az eredetiség zavaróan hiányzik. Egy aranyos, bájos film lett a végeredmény, amely szórakoztatóra sikerült, azonban a mélység csak nyomokban fedezhető fel benne. 

A színészi alakításoknak köszönhető, hogy a forgatókönyv számos hibája ellenére a film szerethető és érdekes. Kathy Baker az egyéniségével mindenkit lemos a vászonról, lubickol a szerepében. A legerősebb alakítás mégsem az övé, hanem a Prudie-t alakító Emily Blunté, aki tökéletesen bemutatja a sznob tanárnő átalakulását, élettel tölti meg a kezdetben nem túl szerethető figurát, én végig szurkoltam neki, hogy végül rendbe tudja hozni az életét és a házasságát. Maggie Grace bájosan felszínes alakítást nyújt, ehhez a filmhez éppen ez kellett. Maria Bello meggyőző, Hugh Dancy nem veszi túl komolyan magát, és ezzel nagyon jót tesz a filmnek. Amy Brenneman közepes, Jimmy Smits sem erőltette meg magát túlságosan. 

A rendező, Robin Swicord nem váltotta meg a világot ezzel a filmmel, de egy közönségbarát, szórakoztató művet hozott létre. A jelenetek intenzitása sajnos eléggé hullámzó, a vágások sem sikerültek túl jól, a színészvezetés sem döntöget csúcsokat, azonban a történet szerethető, ha nem is sodró erejű, de romantikus filmként jól funkcionál.

Összességében egy kellemes kis romantikus filmet kaptunk, amely nem kicsit felszínes, de tökéletes kikapcsolódást nyújt, nem csak Jane Austen rajongóknak kötelező darab.

7/10