Gru 2 / Despicable Me 2 (2013)
2013. július 12. írta: danialves

Gru 2 / Despicable Me 2 (2013)

gru2.jpgValószínűleg a filmiparban csak lesajnálóan sóhajtottak három évvel ezelőtt, amikor a Universal úgy döntött, hogy beszáll a Disney és a Dreamworks meglehetősen egyoldalú harcába az animációs filmek piacán. Azonban most be kell, hogy lássuk, ez alatt az idő alatt eljutottak oda, hogy bevételekben és minőségben is felveszik a versenyt riválisaikkal. Utóbbi aspektus pedig például a Szörny Egyetem láttán különösen is reménykeltő.

Gru az első rész fejleményeinek köszönhetően jó útra tért, és az átlagos családapák életét éli szülinapi zsúrokkal, és egy meglehetősen sikertelennek tűnő polgári foglalkozással. Azonban az Anti-Gonosz Liga felkéri, hogy segítsen egy új gonosz elfogásában, ehhez pedig a meglehetősen furcsa Lucy Wilde ügynök lesz segítségére. Ezzel párhuzamosan pedig a lányai és az ismerős anyukák egyszerre kezdik el nyaggatni, hogy kezdjen el valakivel randizni, ami Grunak nagyon nincs ínyére.

gru21.jpgTudni kell rólam, hogy én lennék az utolsó, aki pozitív jelzőkkel illet bármit is, aminek kapcsán elhangzik a folytatás szó. Erre mintha csak azért alkották volna meg ezt a filmet, hogy engem megcáfoljon. Kezdjük a történettel: sikerült rengeteg folytatás gyermekbetegségét áthidalni azzal, hogy egy jól eltalált konfliktust hoztak létre, ráadásul az alapötletben felvázoltak közül a lehető legjobbat választották ki erre a célra. Szerencsére a titkosügynök/kém szál súlya és bonyolultsága végig elenyésző marad (valószínűleg tanultak a Verdák 2-ből), a történet dinamikáját inkább a sokkal nagyobb lehetőséget tartogató romantikus vonal adja, illetve ezen belül még a serdülőkorba lépő Margo is kap egy fontosabb mellékszálat. (Ezt leszámítva viszont a lányok méltatlanul keveset szerepelnek.)

Ugyanakkor ez még önmagában nem jelentene semmit, maximum elkönyvelnénk, hogy megint egy aranyos, de feledhető alkotást láttunk (mint ahogy azt tettem az első rész kapcsán is), azonban ez a mű egyben elképesztően humoros is. Az elmúlt 5 évből nagyon kevés vígjátékot tudok mondani, amin ennyit nevettem, de az is sokat elmond, hogy a körülöttem ülők is hasonlóan jól szórakoztak. (22:15-ös vetítésen voltam, szóval még csak nem is gyerekekről van szó.) Szinte minden jelenetben van valami néhány másodperces vizuális gag, parodisztikus vagy szatirikus poén. Ez a néhány másodperc már csak azért is kihangsúlyozandó, mert így nincsenek hosszas és fárasztó felvezetések egyetlen csattanóhoz, és a sztori is háborítatlanul tud folyni a maga medrében. Szóval a humor amellett, hogy jó, egyben nagyon sokrétű is, és ez még abban is megnyilvánul, hogy nem csak a minyonok termelik ezeket a vicceket. (Például El Macho históriája nálam az egész játékidő fénypontja volt.)

A Gru 2 tipikusan az a darab, aminek még azt is meg lehet bocsátani, hogy Pitbull van a soundtrackjén. Mert egyszerűen annyira zseniális és önfeledt szórakozást nyújt, ami a mai vígjátékokból és animációs filmekből már nagyon hiányzik. Úgyhogy mindenkinek bátran merem ajánlani, és szerencsére a folytatásra (spin-offra) sem kell már sokat várni, hiszen jövő decemberben jön a Minions.

9/10

A bejegyzés trackback címe:

https://smokingbarrels.blog.hu/api/trackback/id/tr115399867

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása