Úgy érzem magam, mintha egy iskolai feladatot látnék, ahol bizonyos szavak felhasználásával kell történetet írni. Ugyanis Giuseppe Tornatore legújabb filmje ilyen szempontból elképesztő hasonlóságokat mutat Danny Boyle legfrissebb művével, és mégis semmi közös nincs a két produkcióban. Míg utóbbi hangos elektronikus zenével, éles fényekkel és pörgős vágásokkal operált, addig jelen produkció egy visszafogott, nyugodt és lassú darab. De nem kevésbé jó.

Virgil Oldman (Geoffrey Rush) értékbecsléssel és egy aukciósház vezetésével foglalkozik. Az emberkerülő és tisztaságmániás férfi nagy műkedvelő, ezért néha átveri ügyfeleit, csak hogy nyomott áron szerezhessen meg bizonyos festményeket a gyűjteményébe, régi barátja, Billy (Donald Sutherland) segítségével. Rajta kívül még egyetlen emberrel van kapcsolata, az ifjú ezermester Roberttel (Jim Sturgess), aki mindenféle antik szerkezetet meg tud javítani. Főszereplőnknek legújabb megbízása során egy agorafóbiás hölgy örökségét kell felbecsülnie, azonban igen hamar azon veszi észre magát, hogy egyre megszállottabban próbál kapcsolatba kerülni a nővel, illetve ugyanennyire lázba hozza egy rejtélyes szerkezet, amelyet darabokban fedez fel a ház pincéjében.

Röviden megfogalmazva egy erősen nosztalgikus jellegű thrillert láthatunk, valami olyasmit, mint amilyet Soderbergh szállított nekünk nem is olyan régen. Azonban a kimért tempóban hömpölygő történetben nem annyira a rejtélyek dominálnak, hanem a kellően érdekes karakterek felfedezése. Elég csak a főszereplőre gondolni, akinek őszülő haja ellenére soha nem volt párkapcsolata, de most mégis elkezd vonzódni egy olyan nőhöz, akit nem is láthat, és bizarr módon egy hozzá képest feleannyi idős sráctól kér tanácsot az ügyben. A felsorolt színészek neve mellé pedig nem kell sokat írnom, mindannyian hozzák a tőlük elvárhatót, bár ez inkább egy one-man-show Geoffrey Rush részéről.

Ugyanakkor ez valahol mégsem elég, Hiába vannak remekül megírt szereplők a filmben, inkább csak felvillantják, mint kibontják őket. Én magam sem tudom, a több, mint két órás játékidő hova folyt el, de egyszerűen úgy éreztem, hogy a film meglehetősen összecsapott módon ért véget. Valahol ez egyben titokzatosságnak is mondható, hiszen remekül építi a feszültséget, hogy  például a női főszereplőről szinte alig tudunk meg valamit a mű első felében.  A befejezést is valamennyire csalódást keltőnek éreztem, leginkább, mert nem tudott komolyan meglepni. Ugyanakkor ahogyan tálalva van, azért a rendező minden dicséretet megérdemel, és minden forgatókönyvi hiányosság ellenére is egy nagyon erős zárást kapunk. Tornatore egyébként is jó munkát végzett, de elsősorban ezért tudom különösen kiemelni.

Szóval adott egy remek rendezés, néhány színészóriás, azonban nekem még egy erősebb forgatókönyv hiányzott a képből. És annak ellenére, hogy a pörgős és feszültséggel töltött thrillerek közé sem tartozik, kifejezetten az idei év jobb filmjei közé sorolnám.

8/10