_04%20(1).jpg)
Hála a jó égnek, végre vége az Alkonyat sagának, nagyon elegem volt már a vértelen, vega vámpírból, akik halál unalmasak voltak és szikrányi szexepil sem szorult beléjük (na mondjuk, ahhoz színész is kellett volna, de a filmben csak biodíszleteket láthattunk helyettük). Azért, hogy a húgom szóba álljon velem, megjegyzem, a farkasemberek legalább jól néztek ki.Lassan kezd csillapodni a vámpírláz, de mivel én fordítva működöm, ezért hirtelen kitört rajtam a Drakula-mánia. Azt gondoltam, hogy menjünk el a forráshoz, és olvassuk el a könyvet, amely annyi filmrendezőt megihletett.
Nem lennék én, ha nem szólnék néhány szót az íróról .Abraham ("Bram") Stoker Dublinban született 1847-ben, és 1912-ben halt meg Londonban. Szegény családban született, Apja nyomdokába lépve tisztviselő lett, de két igazi szereleme volt: a költészet és a színművészet. 1878-ban megnősült, és Londonba költözött, ahol az Irvings Lyceum Színházánál menedzserként tevékenykedett. A színházi munka mellett jutott ideje az írásra is.
1890-ben az író találkozott Vámbéry Ármin magyar professzorral, aki először mesélt neki a havasalföldi uralkodó, III. Vlad Tepes Drăculea legendájáról. E karakter nyomán hat évi kutatómunkával alkotta meg Stoker a vámpír figuráját. Hihetetlen, de sosem járt Kelet-Európában. A regény a négy fal közti kutatómunka iskolapéldája. 1897-ben megjelent a Drakula gróf válogatott rémtettei regény és osztatlan sikert aratott. Később még több művet is alkotott, de a Drakula sikerét soha nem tudta megismételni.
A regényre az új művészeti ág, a film azonnal lecsapott, a horror műfaját teremtve meg ezzel.
Az első filmadaptáció A Nosferatu (Nosferatu, eine Symphonie des Grauens) egy 1922- ben bemutatott fekete-fehér, német némafilm, Friedrich Wilhelm Murnau rendezésében. A filmből csak részleteket láttam, de szerintem mai mércével mérve is megfelel a horrorfilm műfajának, néhány kamerabeállítás pedig egyenesen üdítően eredeti.
A ma bennünk élő Drakula-képet természetesen Lugosi Béla (aki egyébként Blaskó Béla Ferenc Dezső néven született Lugoson és az egyetlen magyar, aki csillagot kapott a hollywoodi hírességek sétányán) ültette el a fejünkben. Bélánk egy erősen közepes színész volt, és annak köszönheti a világsztárságot, hogy politikai okokból el kellett hagynia Magyarországot a Tanácsköztársaság bukása után. Némi németországi kitérő után 1920-ban érkezett meg Amerikába, ahol rövid időn belül neves színpadi színész lett. 1927-ben felkérték a „Drakula” című Broadway darab címszerepére. A produkció rendkívül sikeres volt, több mint 500 előadást ért meg és még két évig turnéztak vele. Ennek köszönhetően kérte fel az Universal filmstúdió az 1931-es "Drakula" című film főszerepére. A világsiker után az élete tragikusan ért véget, kötődését a legendás szerepéhez (mely egy életre a horrorfilmek skatulyájába zárta), mutatja, hogy Drakula jelmezében temették el. Az idős Lugosit Martin Landau Oscart érően idézte meg sok évvel később az Ed Woodban. Mai szemmel nézve az ő főszereplésével készült filmek dögunalmasak és sablonosak, azonban Lugosi sármja átjött a vásznon, és a horrorműfajra jellemző borzongató hatás megvolt, így a filmek legendája fennmaradt. Ezekben a filmekben jelent meg először az arisztokrata vámpír külső: fehér ing, fekete nadrág, na és persze a legendás galléros köpeny. A magyar akcentus és a klasszikus idézetek: "én soha nem iszom - bort", "az éjszaka gyermekei" stb. megtették a kellő hatást, Drakula gróf a kollektív emlékezet része lett.
Aztán a Drakula-láz csillapodott, de búvópatakként mindig meghúzódott, várva az alkalmat, hogy újabb áldozatokat szedjen. Időről időre született a műfajban egy-két kiemelkedő film, ilyen volt Roman Polanskitól a Vámpírok bálja (ennek van egy nagyon jó musical feldolgozása, érdemes megnézni!), és persze az Interjú a vámpírral Brad Pittel és Tom Cruise-al, valamint a már korábban említett Ed Wood.Aztán jött Stephanie Meyer, és az Alkonyat filmek, és persze végtelenül lehetne sorolni a vámpíros tévésorozatokat is (pl. Buffy, Angel, Vámpírnaplók, True Blood stb.).
Miért is van olyan hatalmas sikere a vámpírsztoriknak? Kihagynám a horrorfilmekre vonatkozó esszét (főleg azért, mert hidegen hagy a műfaj), inkább lássuk a lényeget: az igazság az, hogy mi lányok, szeretjük a rossz fiúkat (én sem vagyok kivétel). Na persze, jók vagyunk (na jó, igyekszünk), és a jófiúk a kedvenceink, de néha kedvünk támad rosszalkodni is. És ilyenkor jöhetnek a dögös, szexi vámpírfiúk, akiken jókat lehet borzongani, és elméletben elcsábulni. És miután jól kibűnöztük magunkat elviekben, a gyakorlatban nyugodtan játszhatjuk tovább a jókislányt. Ennyi. A vér, a romantikus gróf nagyon jó körítés, de csak külsőség, önmagában nem hat az érzelmi mélység, a kíváncsiság nélkül. És mivel a kíváncsiság örök, mindig lesz létjogosultsága a vámpíros filmeknek.
A filmek után kíváncsian vettem a kezembe a könyvet. Óriásit csalódtam. Még jó, hogy nem volt hosszú, mert végigdühöngtem. Nos, azt el kell ismernem, hogy a horror ma általunk ismert alapjait lerakta a könyv (dramaturgia, csábítás, jó-rossz küzdelme, a végső bukás stb.), de a várt borzongás részemről elmaradt. Aztán rájöttem, hogy viktoriánus mércével kell mérni ezt a könyvet, az akkori erkölcsi nézetekhez képest hatalmas szenzáció lehetett ez a könyv, mai világunkban nyugodtan elmegy esti mesének.
A csalódás után azzal vigasztaltam magam, hogy megnéztem Coppola Drakuláját. Gary Oldman van olyan jó színész, hogy meg tudja mutatni Drakula emberi oldalát is, habár ő maga a megtestesült ördög (és az az akcentus!). Coppola pedig Coppola, vagyis eposzi látványorgia kerül a vászonra. Romantikus lelkem kedvenc mondata: I have crossed times of the oceans to find you (átszeltem az idő óceánját, hogy megtaláljalak). Ha valaki véletlenül nem látta még a filmet, sürgősen nézze meg, csak hogy tudja, ad egy milyen egy igazi színész, amikor vámpírt játszik, ad kettő, hogyan kell megtalálni az egyensúlyt a szórakoztatás és a művészet között.
Mert a vér az élet!
