Ryan Gosling nem érte el az ingerküszöbömet, egészen néhány nappal ezelőttig. Hogy mi történt akkor? Megnéztem a Drive című filmet. Gondolom, én voltam az utolsó, de végül csak eljutottam idáig, és nagyon tetszett. Ryan is jó volt, ezért gondoltam, megnéznem valami más filmben is. Nem hiszek a véletlenekben, ezért amikor láttam, hogy adja a tévé az Őrült, dilis szerelmet, gondolkodás nélkül leültem megnézni. És milyen jól tettem!

Erős kezdésnek lehetünk tanúi: a középkorú házaspár békésen vacsorázik egy étteremben, amikor a feleség átmenet nélkül közli a férjével, hogy ő most válni akar, és egyébként is félrelépett. Apuka szóhoz sem jut, de nem vitatkozik, elindítják a válópert. Cal (Steve Carell) nem igazán tér magához, teng-leng, amikor egyszer csak összefut egy bárban a szexisten Jacobbal (Ryan Gosling nagyon meggyőző..), aki elhatározza, hogy a saját képére formálja a megfáradt családapát. A kísérlet jól sikerült, azonban meglepő módon nem ez a boldogság útja Cal számára, ráadásul Jacob is találkozik egy rendkívüli lánnyal, és életében először szerelmes lesz. Hogy kibe? Cal lányába. És a szálak elkezdenek végzetesen összegabalyodni..

Fergeteges vígjáték sikeredett a filmből, a sírva nevetés kategóriájából. A forgatókönyv nagyon jó, a szöveg nem mindennapi, a fordulatok meglepőek, és bár a műfajból adódóan a boldog vég elkerülhetetlen, azért akad néhány olyan csavar a történetben, amire soha nem  gondoltam volna. Ráadásul a film második felében meglepő módon a humor szinte átmenet nélkül háttérbe szorul, és a lelki folyamatok, a karakterfejlődés kerül előtérbe, de a stílusváltás nem zavaró. Azonban a második részben erősen halványul a párbeszédek ereje, dinamizmusa, több üresjárat is becsúszik, a vége pedig szinte tévéfilmmé halványul, de nem baj, az film első felének őrült iramát úgysem lehetett volna végig megtartani, túl sok lett volna, így pedig megmarad az egyensúly a humor és az érzelmek között.

Ryan Goslingnak nemcsak a felsőteste meggyőző (szerencsére hosszasan csodálhatjuk az utóbbi idők egyik leghumorosabb jelenetében), hanem a színészi játéka is. Sármos playboyként szinte George Clooney trónusát veszélyezteti, azonban akkor sem válik önmaga karikatúrájává, amikor lehull a gondosan felépített álarc, és esendő jófiúvá teszi az a bizonyos hatalmas szerelem. Tökéletesen kiegészítik egymást Steve Carellel, közös jeleneteik a szituációtól függően nagyon viccesek (öltözős jelenet - percekig nevettem rajta), vagy nagyon komolyak, de jól működik az ő két tökéletesen ellentétes párosuk a filmvásznon.

Julianne Moore Emily, a feleség szerepében szintén meggyőző, a humoros felszín alatt képes megmutatni a középkorú feleség és anya lelki vívódásait, érzelmei hullámvasútját. Kevin Bacon magához képest eléggé halovány, Emma Stone sem mélyült el túlságosan a karakterében. Marisa Tomei frenetikusan jó, kár, hogy mostanában kevés filmben lehet látni.

A rendezést nem mondanám elsőosztályúnak, hiszen a film második felében erősen haladunk a tévéfilm felé, azonban a forgatókönyv, és a színészi játék kompenzálja a hibákat.

Összességében egy nagyon jó vígjáték született, melynek vannak ugyan hibái, de az utóbbi idők egyik legjobb romantikus filmjét tisztelhetjük benne.

Nos, ami engem illet. Ryant továbbra is meghagyom a tömegeknek, de egy ilyen őrült, dilis szerelem jöhet!

8/10