Shall we begin?

Gondolom nem én voltam az egyetlen nőnemű egyén e kies földtekén, aki többször is csak azért nézte meg a Star Trek trailerét, hogy meghallgassa Benedict Cumberbatch józan észt mocsárba alázó hangján (igen, nekem is bele szokott telni néhány másodpercbe, amíg újra megtalálom a fénysebességgel a Mariana-árokba zuhant IQ-mat, ha meghallom..) a fenti mondatot.

Ahogy közeledett a bemutató, egyre többször kaptam azon magam, hogy találgattam, vajon ki lesz a magyar hangja Bennek. Én Gáti Oszkárra vagy Vass Gáborra tippeltem, az ő hangfekvésük szerintem nagyjából megfelelő lett volna (bár persze Bent eredetiben a legjobb hallgatni!). Aztán eljött végre a nagy nap, mozi elsötétül, lehelet megszegik, indul a film. És igen, igen, végre jön Ben, megszólal, és...Kizárólag az úri nevelésem tartott vissza attól, hogy gyönyörű anyanyelvünk legmélyebb bugyraiba ásva válogatott jelzőkkel illessem a szinkronrendező választását (mások megtették helyettem, élmény volt hallgatni a moziban a csalódott morajt). 

Hát igen, ennyit számít a szinkron. Általában nem vesszük észre, hogy van, de ha félrenyúl a szinkronrendező, akkor bizony nagyon zavaró tud lenni. Mostanában sajnos egyre gyakrabban észre lehet venni, hogy az egykor világszínvonalú magyar szinkron bizony már nem a régi. És ez nem a színészek hibája alapvetően.

Először is szeretném leszögezni: olyan, hogy szinkronszínész nincsen. Színész van, aki minden művészi tudását beleadva a hangját kölcsönzi külföldi kollégájának, ezzel mélyebb dimenziót adva a figurának. A szinkron ugyanis  művészi munka, igaz, alkalmazott művészet, hiszen a színész pusztán a hangját adja egy már kész produkcióhoz, csodákat nem tud művelni, de a hangszínével olyan érzelmi töltetet tud adni a filmnek, ami az eredetiben talán nincsen meg. A szappanoperákban sipítozó, fahangú egyének nem színészek, hanem amatőrök, akiket azért szerződtetnek, mert sokkal kevesebbet kell nekik fizetni, mint a képzett művészeknek. A nép úgysem veszi észre a különbséget, ez csak egy hang, kit érdekel, nem igaz?

Márpedig a nép nem hülye, és ráadásul az utóbbi évtizedekben jól el volt kényeztetve ezen a téren, tehát egyre több fórumon vetődik fel, hogy itt bizony komoly gondok vannak. Mert ugye megszoktuk, hogy Woody Allen kizárólag Kern András hangján szól hozzánk, Bud Spencer elképzelhetetlen Bujtor István nélkül, Columbo hadnagy Szabó Gyula gyönyörű baritonján szokott morgolódni, és vég nélkül folytathatnám a sort.

Amikor én még kislány voltam, a Magyar népmesék Szabó Gyula, Mátyás király Helyey László, Bárány Boldizsár pedig Márkus László hangján szólt hozzám. A hupikék törpikékben Sinkovits Imre Törppapa, Haumann Péter Hókuszpók szerepében ért el a kiskorú nézők lelkéig. Mind, mind nagyon magas színvonalat képviselő, kiemelkedő művészek. Aztán elkezdtem felnőni, jöttek a különböző rendű és rangú filmek, amelyekről sok mindent el lehetett mondani, de azt nem, hogy a szinkronnal gond lett volna.

Aztán jött Isaura, és a világ megváltozott. Na jó, ez egy kicsit durva sarkítás, de a szappanoperák megjelenése együtt járt azzal, hogy már nem volt szükség kiemelkedő művészre, a középszer is elég volt. A színészi szakma is erősen felhígult, ma már gyakorlatilag minden bokorban van képzőintézmény, ahol lelkes amatőröket azzal hitegetnek, hogy ők most irtó nagy művészek lesznek. Nos, a színészi szakmáról (melyet én nagyon komoly hivatásnak tartok) majd máskor fogok értekezni, most legyen elég annyi, hogy az amatőrt a művésztől a tehetségen túl (ami valakiben vagy van, vagy nincs, a technikát lehet csiszolni, de enélkül bizony nem megy) a teremtő erő választja el. A semmiből (vagyis nagyon erős túlzással az üres szövegből) teremt élő, lélegző alakot. Ahogy Petőfi a Színészdalban megfogalmazza: "Csak árny, mit teremt a költő képzelet, mi adjuk meg neki a lelket, életet". A gyorstalpalókon nem lehet megtanulni a művészi alázatot, a figura lélekkel való megtöltését, ahhoz tényleges művészi mélység kell, amit elsősorban a színpadon lehet elsajátítani.

És ezért a sok fakó hang, a lélektelen szövegmondás, az üres locsogás a filmvásznon. Nincs a hang mögött mélység, és ezért üres lesz, ez pedig kihat a film hangulatára is. Igaz, hogy a szinkron elsősorban technikai műfaj, de akkor is a színészi munka a lényeg. Nem tesz jót a műfajnak, hogy a tömegtermelés miatt (garmadával jönnek a sorozatok, a filmek nagy része is tucatalkotás) nagyon felgyorsult a tempó, nincs már idő arra, hogy próbáljanak a színészek, elsőre kell hozniuk a figurát, és ez bizony erősen a minőség rovására megy. Továbbá nem fizetik meg a színészeket, volt is nemrégiben egy sztrájk ezzel kapcsolatban, de sajnos nem érte el a kívánt hatást, viszont Galbenisz Tomaszt, a mozgalom elindítóját azonnal lecserélték a Madagaszkárban. Hát, ennyire becsülik meg a művészeket nálunk..

Azért annyira nem rossz a helyzet, továbbra is nagyon sok jó magyar színész van, aki magas színvonalon űzi a szinkronizálást (Fekete Ernő, mint Robert Downey Jr,, Galambos Péter, mint Wesley Snipes, Dörner György, mint Bruce Willis, stb..), és a szinkronstúdiók is egyre profibbak lesznek technikailag, tehát messze még a gödör alja, de azért szépen lassan csúszunk lefelé, jó lenne minél előbb orvosolni a problémákat mindannyiunk érdekében.

Addig is becsüljük meg kiváló színészeinket, hiszen ők mindent megtesznek azért, hogy a moziban jól szórakozzunk!