"Was ist der Unterschied zwischen Erich Honecker und einem Telefon? Es gibt keinen, aufhängen, neu wählen."

Azt hiszem, ha kontinensünk filmjeiről  állok neki írni, már előre lehet sejteni a kritika kimenetelét. Ugyanakkor a 2007-es győztesnél ezúttal nem csak pozitív jelzőként tudom használni az európai szót, hanem negatívként is. Ami nem feltétlenül veszi el az az érdemét, hogy milyen remek film, de szokatlan módon azt kell, hogy mondjam, egy amerikaias tálalással ez még akár jobb is lehetett volna.

1984, Kelet-Berlin. Gerd Wiesler százados (Ulrich Mühe) a Stasi egyik megbecsült tisztje, amikor éppen nem 48 órás kihallgatások során keresi a szocializmus ellenségeit, az elhárítás leendő tisztjeit oktatja ennek módjára. Legújabb megbízásában a drámaíró Georg Dreymant (Sebastian Koch) és színésznő barátnőjét, Christa-Maria Sieland-ot (Martina Gedeck) kell bepoloskáznia és lehallgatnia. Azonban ahogy az idő telik, egyre inkább megkedveli a mikrofon másik végén élő két embert, és amikor rájön, hogy nem is teljesen államérdekek mentén kell ezt a feladatot elvégeznie, egy komoly erkölcsi dilemmával kerül szembe, talán először karrierje során.

A német, és egyben az északi filmművészet visszafogottsága, ridegsége itt az első pillanattól látszik, sokszor viszont ennek köszönhetően kapunk igazán súlyos pillanatokat. Persze csak ha leesik a poén, mert szerintem a remek Honecker-viccmesélős jelenet és a hasonló pillanatok nem csak a lefordíthatatlan szóvicc miatt lesznek érthetetlenek azok számára, akik nem ismerik igazán ezt a világot. De a remek rendezés és történetmesélés végül is áthidalja ezeket a problémákat, Gabriel Yared furcsán nem oda illő, de mégis működő zenéje pedig egy külön hangulati elemet is ad a fentiekhez.

A legnagyobb baj mégis, hogy a mű sokáig nem tudja eldönteni, mit akar bemutatni ebből a világból. A népszerű magyar filmek által is megjelenített "legvidámabb barakk" nosztalgiát, vagy a kegyetlen, életeket megnyomorító rendszert. Ezért aztán valahol a két véglet között ugrál folyamatosan, és mire elszánná magát, addigra már meglátszik az erre mutató építkezés hiánya. Valahogy a karaktereken is ez a kettősség látszódik, a főszereplőnk kelet-európai filmgyártás kisszerű nímandja, akiből és akinek a karakterfejlődéséből hiányzik mindenfajta drámai átütő erő (hiába játssza el ezt Ulrich Mühe kiválóan), ugyanakkor a megfigyeltjei már-már a romantikus irodalom karakterisztikáit mutatják. Ezzel a kettősséggel pedig az is előfordulhat, hogy a Honecker-viccek igazi csattanója sem esik le, és tulajdonképpen az igazi katarzis is elmarad.

Éppen ezért vártam volna el egy kicsit sokkolóbb, legalább egy minimálisan is hatásvadász megközelítést a műtől, mert a története, az alapötlete kapcsán egy sokkal erőteljesebb film lehetősége is megvolt benne. Nem mintha így sem beszélhetnénk egy kiváló alkotásról, de nem tudom nem látni a kihagyott ziccereket.

8,5/10