A filmtörténet egyik legnagyobb vállalkozásának bizonyult az Elfújta a szél. A megalomán producer, David O. Selznick álmodta vászonra Margaret Mitchell polgárháborús eposzát, melynek már csak jogaiért canossákat kellett járnia. A polgárháborús téma akkoriban cseppet sem foglalkoztatta a nagy stúdiókat, illetve Selznick is extrémebbnél extrémebb ötleteket eszelt ki. Az egész filmet díszletek közt vették föl, ráadásul a tekercsek immáron színesben forogtak (ekkor még bőven a fénykorát élték a fekete-fehér filmek), és a '33-as King Kong komplett díszletét felégették, hogy filmre vegyék Atlanta pusztulását. Gigászi pénzeket emésztett föl a film, a végeredmény azonban 8 Oscar-díj, és - az inflációt beleszámítva - minden idők legnagyobb jövedelmét hozó filmje.
A film főhőse egy gazdag déli ültetvényes lánya, Scarlett O'Hara (Vivien Leigh). Habkönnyed életet él, legnagyobb gondja pusztán annyi, hogy Ashley Wilkes-t (Leslie Howard) hogyan csábítsa el. De míg szerelme megnősül, addig ő közben megözvegyül és a rossz hírű Rhett Butler-rel (Clark Gable) hozza össze a sors. Viszont mindnyájuk idilli életét felrúgja a polgárháború kitörése.
A történet tehát bőven melodramatikus, és inkább úgy tessék megtekinteni a filmet, mint egy polgárháborún átívelő szirupos lányregényt, mintsem egy vér komoly történelmi tablót; noha a készítők egy letűnt (hős)kort szerettek volna minél hitelesebben megidézni (a főcímnél legalábbis ez hangoztatik el). Apropó, készítők. Selznick számára nem volt elég egy rendező, hanem egyenesen három direktorral (Victor Fleming, George Cukor, Sam Wood) dolgozott. Ez pedig valamelyest meg is látszik a végeredményen, ugyanis a film iszonyúan epizodikus hatást kelt. Erre persze lehetséges, hogy rátett egy lapáttal a gyakran előforduló narráló szövegek, melyek a történelmi hátteret magyarázzák. A játékidő egyébként kis híján megüti a négy óra hosszát, ezért két fejezetre ketté is van bontva, de természetesen egy filmről beszélünk (nem olyasféle ez, mint a Kill Bill esete). Ha már itt tartunk a film első fele egyértelműen jobban sikerült, mint az azt követő. Ez a -magyar származású- George Cukornak köszönhető, aki kiválóan bontja ki a főbb karaktereket.
Az Elfújta a szél erőssége kétségtelenül a karakterekben van. Vivien Leigh és Clark Gable alapból klasszis hollywoodi színészek, viszont aprólékosan kidolgozott karaktereket is kell eljátszaniuk. Mindkét karakter jellemfejlődése bravúrosan van ábrázolva, szintúgy a kapcsolatuk. Ténylegesen emlékezetes, hús-vér jellemek, akik eljutnak A pontból B pontba. Ezért is emelem ki, hogy a hangsúly Scarlett és Rhett szerencsétlen románcán van, nem pedig a történelmi kontextuson. Tudatom ezt úgy, hogy elismerem a készítők nagyra törését, és mindenképp kihozták a látványvilágból a maximumot. A filmre fordított összeg ugyanis olyannyira meglátszik, hogy az Elfújta a szél könnyedén letagadhatna akár húsz évet is. A technikai színvonal abszolút megüti azt a szintet, amivel akár még ma is élvezni lehessen az alkotást. A képek megkoponáltsága, az operatőri munka (némely kép egyből beleég az agyba), Max Stern muzsikája és a trükkök mind-mind perfekt színvonalon állnak. Való igaz, hogy ez még nem garantálja a nézhetőséget, ahhoz ritmusos történetvezetés és miegymás szükséges, azonban ezek is megvannak a filmben. 1939-hez képest a percek egész gyorsan peregnek, talán csak a második fejezetben véltem felfedezni túlnyújtott jelenetet.
Az Elfújta a szél bőven tartogat - a mai nézőknek is - izgalmakat, drámát, akciót, románcot, ergo szinte minden bele van zsúfolva Amerika hőseposzába. Azért el kell mondani, hogy néhol a film már borzasztóan sokat akar, és ehelyett csak dagályossá válik. Mégis, egy megtekintést mindenféleképp megér már csak a zseniális jellemek -és az érdekes életképek miatt, a korhűségről nem is beszélve. Picikét talán eszményítve van a déli állam, valóban giccses, de mégiscsak kellemes és emlékezetes. A minimalizmus hívei azért kerüljék!
8/10
