Jómagam megveszek a gengszterfilmekért, és mivel már a műfaj krémjét többször láttam, ezért úgy voltam vele, hogy nagy meglepetés többé nem érhet. Aztán rájöttem, hogy létezik ennek a műfajnak egy kevésbé ismert ága, a yakuza-filmek, amely berkeiben a legjelentősebb alkotásokat maga a kultikus Takeshi Kitano fémjelez. Megörülvén egy még fel nem fedezett területnek, és a szomjúságomat oltva meg is tekintettem Kitano Cannes-ban bemutatott 2010-es filmjét.
Adott két tokiói klán, a Sanno-kai és a Murase. Az előbbi család élén Otomo (Takeshi Kitano) áll, aki Ikemoto (Jun Kunimura) segítségével igazgatja az ügyeket. Ikemoto kapcsolatba kerül a rivális családdal, amelynek következményeként véres hatalmi háború robban ki.
A cselekmény a jól megszokott panelekből és sablonokból építkezik, emellett természetesen jelen vannak a yakuzákkal kapcsolatos sztereotípiák (újjlevágás, hirtelen dühkitörések). Amivel azonban meglepett a produkció, az a tokiói alvilág hierarchiájának bemutatása. Aki tehát a történet hallatán úgy képzeli, hogy a rangléta csúcsán a klánvezérek helyezkednek el, az téved. Ők is éppúgy marionett báboknak számítanak, mint a családok legalján lévő sőpredék, csupán másoktól függnek. A nagyfőnökök fölött ugyanis még áll egy don, aki mindent tud, és az erőviszonyok is abszolút tőle függnek. 
További meglepődésre adott okot a film elbeszélési stílusa. Az ázsiai alkotások túlnyomó részére elmondhatjuk, hogy nyugati szemmel nehezen befogadhatók. Nos, itt ez itt nem érvényes, hiszen ez a film teljesen kiszolgálja a nyugati közönséget is. Egyszerű filmnyelvével és pörgős (a Téglára emlékeztető) vágásával egy roppantmód szórakoztató alkotásként lehet bélyegezni Kitano ezen darabját. Ázsiai vonatkozását természetesen nem vonom kétségbe, elvégre az amerikai filmeken szocializálódott tömegnek így is nyilván szokatlanul brutálisnak hat egy kegyetlenebb kivégzés yakuza-módra.
Összegezve a láttotakat, elmondható, hogy egy kiváló gengszterfilmet láttam. Kitano hasonló részletességgel és ütemmel mutatja be az alvilágot, mint ahogyan Scorsese tette azt remekeiben. Számomra mindenképp felér mondjuk a Nagymenőkhöz, bár a Casino szintjét már nem üti meg, és úgy gondolom ezzel mindent tudattam. Külön öröm, hogy az idén szeptemberben lezajló Velencei Filmfesztivál versenyprogramjában indulhat az Emésztő harag folytatása!
7/10
