Őrült, dilis, szerelem / Crazy, Stupid, Love (2011)
2012. január 03. írta: danialves

Őrült, dilis, szerelem / Crazy, Stupid, Love (2011)

A tavalyi év vígjáték-felhozatalát közel sem nevezhetjük a legjobbnak, igazán kevés említésre méltó alkotás született (például a Förtelmes főnökök), viszont ezek közül pont ez a romantikus komédia volt az egyik. Természetesen a mezőny erősségéről mindent elmond, hogy egy elképesztően különleges és eredeti alkotás most sem született, azonban a végeredmény még így is egy kellően élvezetes és szórakoztató.

A történet elsősorban Cal Weaver-re (Steve Carrell) fókuszál, akinek a felesége több évtizednyi házasság után bejelenti, hogy válni akar. Cal teljesen összeomlik, és egy bárban iszogatva kezdi eltölteni az estéit, itt figyel fel rá a nőcsábász Jacob Palmer (Ryan Gosling), aki felajánlja a segítségét, hogy Cal visszaszerezhesse a vonzerejét. Azonban az érzelmek nem csak nekik okoznak problémát, hanem sok más szereplőnek is, beleértve Cal ex-feleségét, Emily-t (Julianne Moore), a fiukat, Robbie-t (Jonah Bobo), sőt, még a bébiszitterüket, Jessicát (Analeigh Tipton) is.

Amint látható tehát, a film az Igazából szerelem óta népszerű sok karakterrel dolgozó irányt követi, azonban a többi hasonló jellegű próbálkozással ellentétben itt tudnak elég időt szánni az egyes szereplőkre, és nem csak elnagyolt jellemeket láthatunk. Ráadásul a karakterek mellett az alakítások is nagyon jók, a Carell-Gosling páros egyszerűen zseniális, de Carell Julianne Moore társaságában is remekel. Természetesen az egész nehezen működne kiváló párbeszédek nélkül, és ilyeneket is kapunk bőven.

A történet érdekes módon két részre osztható, az eleje inkább a humorra helyezi a hangsúlyt és egy-két abszurd jelenetet is megenged magának, utána viszont inkább komolyan vehető próbál lenni és hitelesen ábrázolni az érzelmeik miatt szenvedő karaktereket. Sajnos azonban itt is néha elvetették a készítők a sulykot, nem mindig sikerül a realitás talaján maradni, ráadásul ezt még megfűszerezik néhány hollywoodiasan giccses és sablonos momentummal.

Ennek ellenére mégsem mondható a film egészére az, hogy a szabvány romantikus vígjáték vonalat követi, éppen ezért számomra mégis remek szórakozást nyújtott. Ha nem is tökéletes, az Őrült, dilis, szerelem mindenképpen kiemelkedik az idén bemutatott romantikus filmek és vígjátékok közül, és minden hibája ellenére is remek kikapcsolódást tud nyújtani.

7,5/10

A bejegyzés trackback címe:

https://smokingbarrels.blog.hu/api/trackback/id/tr65282170

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása