Julia Donaldsont valószínűleg senkinek nem kell bemutatni, akinek a közelében van bölcsődés-óvodás korú gyerek; elképesztően népszerűek a könyvei, méghozzá méltán, hiszen kívül-belül varázslatosak. A Csodakukac eddig még nem jelent meg magyarul, úgyhogy igazi újdonság (az előző új kötetről vélemény itt) – szerencsére a Pagony Kiadó nem csak a régebbi Donaldson-kötetek újranyomásával igyekszik teljesíteni az olvasói igényeket, hanem folyamatosan hozzák az életmű újabb darabjait is. Ezek a kötetek ráadásul nem csak a gyerekek kezébe ajánlhatók jó szívvel, hanem a mesék iránt nyitott felnőttekéibe is: kedvesek, jó értékeket közvetítenek és időtlenek.

Csodakukac erős, bátor, / Nem retteg az árnyékától, / Lehetsz bármilyen veszélyben, / Csodakukac segít, éljen! Csodakukac egy igazi szuperhős giliszta, aki ott segít, ahol tud: a béka kimerészkedik a veszélyes útra, a méhecskék unatkoznak, bogárka beesett a kútba… semmi gond, Csodakukac már ott is terem, hogy senkinek ne essen baja, és mindenki jól érezze magát. Egy nap azonban nagy szerencsétlenség történik: a félelmetes Gyík Varázsló fogságba ejti Csodakukacot! Most neki van szüksége segítségre! Békák, csigák, hernyók, pók, méhecskék, bogarak, gyertek! „Segítsetek Csodakukacon, hogy újra lasszókukac, ugrókötélkukac vagy éppen zsinegkukac lehessen belőle!”

Ez a kötet csodálatos. Nagyon szeretem (szerintem sok gyerekkel egyetemben) azokat a meséket, amelyek talajszinten játszódnak; a gyerekek ezzel kezdik a természettel, a környezettel való ismerkedést, bogarásznak, csigát, bodobácsot figyelnek meg, virágot szednek, kavicsot, terméseket gyűjtenek. Axel Scheffler remek illusztrációin megelevenedik a kertek élővilága, színesen, gazdagon, élettel telin. Ráadásul a „gonoszok” legtöbbször sötét tónusú háttér előtt szerepelnek, míg Csodakukac és barátai világos (és virágos), színes környezetben, ez is kiemeli a két csapat kontrasztját. A figurák viccesek és bájosak, szerintem a méretarány is jó.

A mese a korábbi Julia Donaldson-történetekhez képest kicsit egysíkú, klasszikus a-gonosz veszít-a-jó-győz történet, de egyrészt ezzel semmi gond, mert ilyenekre is szükség van, másrészt pedig kreatív szempontból kárpótol a giliszta rengetegféle szerepe (a kedvencem a kukac-sipka). A narratíva szerintem nagyszerű lett, szuper a párbeszédes és az elbeszélő részek aránya, strukturálisan nekem talán ez eddig a kedvenc Julia Donaldson-szövegem. Ehhez az élményhez természetesen hozzájárul Papp Gábor Zsigmond szokásosan remek fordítása, a történet könnyen felolvasható, egyszerű nyelvezetű, jó rímekkel. Néhány „nehezebb” szó és kifejezés van csak a magyar szövegben, ezeket gyerekeknek talán érdemes lehet megmagyarázni (testőr, hipnotizál, húzza a lóbőrt – ez utóbbi frazémáért hatalmas köszönet, én nem nagyon találkoztam még vele kicsiknek szóló mesékben).

A mese végig pozitív értékeket hordoz, a segítőkészség, az összetartás és összefogás fontosságát hangsúlyozza. Az önzetlenség, az egymásra való odafigyelés fontos üzenet, ráadásul a történet hősével a gyerekek maguk is találkozhatnak a fűben, így az egész mese kézzelfogható, könnyen megközelíthető. Nagyon ajánlom mindenkinek.

10/10

A kötetet a Pagony Kiadó jóvoltából volt lehetőségem elolvasni.