Már a vége felé járunk az ősznek, valószínűleg hozzám hasonlóan sokan keresnek olvasnivalót a hosszú estékre a gyerekeknek (és maguknak is). A Pagony Kiadó ismét nagyon igényes mesekönyveket jelentetett meg a Könyvfesztiválra, amelyek közül most három olyan könyvet ajánlok, amelyek a bölcsődés-óvodás korosztályt szólítják meg, kedvesek, jó az üzenetük, és akár már a karácsonyi kívánságlistára is fel lehet őket írni.

Pásztohy Panka Pitypang és Lili sorozata az egyik olyan kicsiknek szóló könyvsorozat, amelynek minden része fent van a polcunkon, és mindig hatalmas kíváncsisággal várom az újabb részeket (a kettővel ez előtti kötetről vélemény itt). Sokszor leírtam már: ezek a kötetek szerintem tökéletesek a bölcsis és kisóvodás korosztálynak, egyszerűek, bájosak, szeretetteljesek, egy pihe-puha bekuckózós világot jelenítenek meg, amelyben jó lenni.

A Pitypang és a Diótörő karácsonyi történet: Lili és Lotti már nagyon várják az estét – a karácsonyfát és alatta az ajándékokat. Hogy ne unatkozzanak és gyorsabban teljen az idő, anya mesél nekik, miközben a bejglihez töri a diót: a Diótörő történetét. „Lehet, hogy a karácsonyfa alatt is viszontláthatjuk a kis fabábut?”

A rövidsége ellenére nagyon dús a történet; van itt süteménykészítés, mese a mesében, esti séta és szentestei ajándékozás. A szöveg és a képek aránya szuper, felolvasni is könnyű a kötetet, egyszerű, mégis igényes a nyelvezete. A Diótörő nyolc mondatban való elmesélése szerintem igazán klassz lett, és az egész motívum szépen lekerekedik a végére. Pitypangnak elég kevés szerep jut a kötetben – a sorozat kezd eltávolodni az eredeti koncepciótól, most már az egész család élete van a középpontban, nem Lili és a kutya barátsága, de ez egyáltalán nem baj . Ha valaki olyan karácsonyi mesekönyvet keres, amely rövid és bájos, szerintem ez egy nagyon jó választás.

Vadadi Adrienn az egyik legtermékenyebb, 3-6 éveseket megszólító szerző, kiterjedt életművéből mi a Barkameséket követjük nyomon (az előző kötetről vélemény itt). Ez már a harmadik rész a sorozatban, amelynek főhősei a barkák: kicsiny, gyerekszerű lények, akik faodúkban, bokrok alatt, fű között laknak. A kis csizma kedves meséi újra „a természet megnyugtató világába kalauzolnak.”

A barkák erdejében közeleg az ősz, mindenki a hideg időre készülődik. Pipi segít egy kis királykának délre repülni, Szilka foltot keres a nadrágjára, mert télen nem járhat lyukasban. Patyinak pedig csizma kéne, mert ahogy hűvösre fordul az idő, fázik a lába. „Egy finom forró mohatea pedig minden barkagondra gyógyírt jelent!”

Öt rövid történet szerepel a kötetben, amelyek ismét nagyon természetközeliek: sokféle erdei növény és állat kapott helyet a mesékben (őszapó, cickány, csipkebogyó, kökény, darázspók stb.). Monszport Vivien rajzai továbbra is sokat hozzátesznek az olvasási élményhez, a mesék igazi őszi hangulatúak a falevelek és termések őszi színeivel. Szerintem ebben a kötetben a legjobb eddig a szöveg-kép arány, plusznak pedig kaptunk egy térképet is a barkák erdejéről.

A mesék közül nekem a Királyka és a Szakadás tetszett a legjobban. Előbbiben Pipi meggyógyít egy sérült királykát, majd Patyival együtt segítenek neki csatlakozni a délre tartó csapathoz – ez egy igazán kedves mese, és az üzenete is jó. Utóbbiban Szilkának elszakad a nadrágja, és végül a darázspók fonalával sikerül bevarrni – ez pedig izgalmas, és érdekes a megoldása. Az ijesztgetős és a szerelmes történet hozzám nem került közel, de ezeknek is jó és megnyugtató a lezárása. Szerintem kötetről kötetre jobbak a barkamesék, úgyhogy egyre bátrabban ajánlom őket mindenkinek, aki szereti a hasonló, gyepszinten játszódó történeteket (Lengék, Kippkopp).

A 20. kuflikötetnél tartunk. A huszadiknál!! Elképesztő szám, és Dániel András méltán igazi kultszerző a gyerekek körében, több barátommal mi felnőttként is imádjuk a kuflikat (a legutóbbi részről vélemény itt). A jubileumi Kiránduló kuflik pont olyan, ami miatt az egész kufliverzumot szeretjük: vicces, izgalmas, szeretetreméltó, tele ötlettel és szórakoztató megoldással.

Az első történetben a kuflik a hagyományos őszi kirándulásukra szeretnének indulni, ehhez azonban kellenek bizonyos előkészületek. Például be kell pakolni egy nagy hátizsákba a Nélkülözhetetlen Holmik Egy Pompás Kiránduláshoz című cetlin található dolgokat. A második mese már valódi téli történet: a behavazott réten Zödön bánatosan köhög a kuflikupac tetején, mert elvesztette a sálját. Szerencsére a barátai, Hildával az élen a segítségére sietnek, közben pedig énekléssel ütik el az időt. „Újra itt vannak a kuflik, hogy megmutassák, az elhagyatott réten sosem áll meg az élet.”

Mindkét történet a kevésbé dinamikus kuflimesék közé tartozik, sok minden nem történik bennük, cserébe viszont tele vannak meglepetésekkel, furcsaságokkal, remek dialógusokkal. A végtelen sálas történetet a rajzfilmváltozatból már ismertem, nagy kedvenc nálunk, kívülről fújjuk a rapbetéteket. A nyelvi lelemények továbbra is nagyszerűek, az egész kötet vicces, okos, kedves és fura, és hatalmas szív van benne.

Szerencsére egyik mese sem „tanulságos történet”, vagy talán mégis, de nem ez a céljuk (ahogy Vekerdy idézi Goethétől, az ember megérzi a szándékoltságot, és lehangolódik tőle), hanem hogy meséljenek. Dániel András ebben borzasztóan jó: hagyja a szereplőit kibontakozni, semmi gond, ha egy mesében csupán annyi történik, hogy az egyik szereplő sálat köt, hiszen az élet sem csupa királylánymegmentés és sárkánykaszabolás. Inkább egymásra figyelés, segítés, összetartás, meg csupa olyan nagy szó, amelyek miatt Titusz nagyon mérges lenne. Mindenesetre gratulálok a 20. kötethez, és őszintén remélem, hogy még sok kötettel bővül majd a kufliverzum.

9/10, 9/10, 9/10

A köteteket a Pagony Kiadó jóvoltából volt lehetőségem elolvasni.