Könyvkritika: Bauer Barbara: Most élsz (2021)
2021. június 08. írta: FilmBaráth

Könyvkritika: Bauer Barbara: Most élsz (2021)

Tévúton jár sajnos néha-néha a szerző

most_elsz.jpg

Tévúton jár sajnos néha-néha a szerző. Nem igazán sikerült eldöntenie, hogy filmforgatókönyvet vagy regényt ír, sokszor keveredik a két műfaj, amelynek eredményeként marad hiányérzet az olvasóban és igencsak töredezetté válik a cselekmény. Nagyon tisztelem a szerzőt azért, mert gondosan kerülte a bulvárt a kötetben, azonban összességében jóval egyszínűbb képet festett Máté Péterről - aki a kedvenc énekesem, ezért elfogultságot kell bejelentem a téma irányában - , mint a valóság, hiszen a kiváló énekes korai halálában nagy szerepet játszott az is hogy két végén égette a gyertyát, ami persze nem zárta ki azt, hogy jó apa és férj volt, de lássuk be, hogy a feleségének valószínűleg sokkal többet kellett elnéznie neki, mint azt, hogy túl sokat dolgozik. Mindezzel együtt ez a könyv nem rossz, de nem is olyan jó, mint amit ki lehetett volna hozni a Máté Péter-sztoriból. A szerző kreatívan építette bele a regénybe az énekes legjobb dalainak szövegét, azonban az idősíkok váltogatása nem igazán sikerült jól, teljesen szétesik a történet miatta, kevesebb gyerekkori emlék talán több lett volna. Értem én, hogy az írónő ki akarta hangsúlyozni,  mekkora sokk volt a családnak és magának az énekesnek is, amikor 10 éves korában megtudta, hogy szívbillentyű zavara miatt valószínűleg nem lesz hosszú életű, de talán többször kellett szembesülnünk ezzel, mint ahogyan a regény dinamikája indokolta volna. Valójában etűdök sorából áll a regény, amelyben Máté Péter felesége, Edit, jóval kevesebb szerepet kap, mint megérdemelné, ha már a szerelmi szálra lett felfűzve a történet, az ő karakterét is legalább olyan hangsúlyossá kellett volna tenni, mint a férjéét szerintem.

Az egyre ismertebbé váló énekes, Máté Péter egy este beült egy bárba a barátaival, és megtetszett neki a komoly pincérnő. Leült a zongorához, és eljátszott neki egy dalt, amelyből hatalmas szerelem kerekedett, amely házassággal végződött. Kettejük közös életéről és egy kiemelkedő tehetségű művészről szól ez a történet, aki tudta, hogy a betegsége miatt akármikor meghalhat, ezért ki akarta élvezni az életet, amíg lehet...

Ez volt az első könyvem Bauer Barbarától, ezért nem tudom megmondani, hogy a többi alkotásához képest jobb vagy rosszabb lett-e az írásmű, nekem alapvetően tetszik a stílusa, a történetvezetése és a karakterépítése, mégis azt gondolom, hogy ez a kötet eléggé hektikusra sikeredett, nem állt össze egységes egésszé. Azt is elismerem, hogy mivel Máté Péter tényleg a kedvenc énekesem, talán túlságosan szigorúan ítélem meg ezt azt alkotást, ami tényleg nem rossz, de hiányzik belőle az a bizonyos plusz. Pedig minden adott volt ahhoz, hogy remekmű szülessen: híres sztár, akit még ma is sokan ismernek és szeretnek, egy nagy szerelem, és rengeteg gyönyörű dalszöveg. A végeredmény inkább egy forgatókönyv lett, abszolút filmszerű a leírás, azonban regényként valahogy mégsem működik teljes egészében. Vannak nagyon jó és emlékezetes részek, de összességében mégis kimaradt ziccer lett belőle sajnos.

Tiszteletre méltó, ahogyan a szerző utánajárt az életműnek, nemcsak a dalokat idézi meg a szövegben, hanem teljes bepillantást nyerhetünk a szakmai és magánéletébe. Ez utóbbiból tényleg hiányzik a bulvár, csak a családról és a barátokról esik szó benne, és a rengeteg munkáról, az átdorbézolt éjszakákról és a bohém életvitelből csak jelzésértékű képet kapunk. Ez egyrészt jó, mert nem ment egy bizonyos szint alá a szerző a lumpolás bemutatásával, másrészt viszont így talán néhány fokkal szebb képet festett Máté Péterről, mint amilyen a valóságban volt. Az is jó ötlet volt, hogy a feleségével való kapcsolatára hegyezte ki a történetet a szerző, de Edit valahogy mégis ugyanúgy a háttérben maradt, mint az énekes életében, ami valahol érthető, hiszen ő volt a biztos háttér az énekes életében, de ennél azért szerintem összetettebb személyiség lehet. Arról is csak jelzésértékű említés történik, hogy kettejük kapcsolata nem mindig volt idilli, Péter jó férj és családapa volt, de sohasem tudott lemondani a számára fontos szenvedélyekről sem, nem lehetett könnyű a feleségének vele élni.

Összességében nekem csalódást okozott ez a könyv, pedig nagy reményekkel vágtam bele, hiszen egy jónevű szerző kezébe került Máté Péter nem mindennapi életének feldolgozási lehetősége, aki nem is vallott szégyent a feladattal, azonban ebben a sztoriban ennél sokkal több volt. Nem rossz könyv, egyszer mindenképpen érdemes elolvasni, hiszen jólesik feleleveníteni a nagy slágereket és bepillantás nyerni  Máté Péter családi életébe, jókat mosolyogni a barátokkal közös sztorikon, megtudni, hogyan születtek a régi kedvenc dalok. Kár, hogy a történet széttöredezettsége miatt a végén elmarad a katarzis, és azt is jó lett volna megtudni, hogyan él mostanában az énekes családja. Talán a film műfajában jobban fog működni ez a sztori.

7/10

A bejegyzés trackback címe:

https://smokingbarrels.blog.hu/api/trackback/id/tr4316584670

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása