2017-ben Cannes-ben Lynn Ramsay filmje Joaquin Phoenix-nek köszönhetően megkapta a legjobb férfi főszereplő, illetve (az Egy szent szarvas meggyilkolásával együtt) a legjobb forgatókönyv díját is. Az akkori cikkek szerint nagyon megosztó véleményeket szült a You Were Never Really Here, amit a fesztiválon még félkész állapotában látott csak a közönség. Az itthoni mozikba májusban debütáló alkotás mellett és ellen érvelők táborát is meg lehet érteni, azonban elvitathatatlan, hogy a rendezőnő végre mert,és tudott újat mutatni a bosszúfilmek háza táján.
A történet szerint Joe (Joaquin Phoenix) háborús veterán, és egykori FBI-ügynök. Karrierje során olyan dolgokat látott és tett, amik lényegében tönkretették az életét. Amikor épp nem az öngyilkosság gondolata marcangolja, különböző megbízásoknak tesz eleget, otthonról megszökött, eltűnt vagy emberkereskedők kezére jutott lányokat szabadít ki. Egy napon azonban olyan megbízást kap, mely sokkal veszélyesebb, mint bármi, amivel eddig szembe kellett néznie: meg kell mentenie egy szenátorjelölt tizenéves lányát, Ninát (Ekaterina Samsonov), akit egy luxusbordélyházban tartanak fogva.
A Jonathan Ames regénye alapján készült mű első ránézésre csupán egy hipnotikus, széthúzó, zavaros bosszúfilm egy traumatizált, szétesett férfiről, aki kezében a kalapáccsal intézi el a piszkos munkát. Szerencsére a Sosem voltál itt sokkal több ennél: az ártatlanságától megfosztott kislány kálváriájának bemutatása és a tragikus antihőssel való egymásra találásának útja közben a nemi krízist is ábrázolja, egyúttal lerántva a leplet a társadalomról. A fókusz főként Joe-n van, a mű stílusa is nagyrészt az ő lelki világához idomul. A néhol nyugtalanító, máskor lágyabb hangok, zörejek, dallamok és a mellbevágó snittek mind a férfi kísérteteinek, szenvedésének audiovizuális kivetülései. A nonlineáris vágás oka tehát egy, a valósággal párhuzamosan futó hallucinatív dimenzió, amelyben Joe szörnyű gyermekkora mellett a szakmája által tapasztalt borzalmak, és az öngyilkosság gondolata is helyet kapnak.
A szellemként élő, gyermekkorában ragadt, a démonjait önfojtogatással visszaszorítani próbáló bérgyilkos a társadalom perifériájáról megbízása miatt a korrupt politikai világ kellős közepén találja magát, ahol senki és semmi nem az, aminek látszik: apák vetik a lányaikat a farkasok közé, megtorlások sora követi egymást, bemutatva ezzel mind a privát szintű, mind a szociális szinten megjelenő problémákat. Ennek ellenére a fő gondot a belső kínok okozzák a szereplők életében, amire a többi bajjal ellentétben nincs külső problémamegoldási lehetőség. A mű gyönyörű képi világgal operál - erre talán az egyik legjobb példa a halott karakter víz alatti elbúcsúztatása -, többnyire csak sejtet, érzékeltet a konkrétumok megmutatása helyett. A finomhangoltságra további bizonyíték a kimondott szavakban való manifesztálódás helyett arcra, tekintetekbe írt monológok és dialógusok sora, amelynek köszönhetően az élete alakítását nyújtó Joaquin Phoenix mellett Ekaterina Samsonov előtt is fejet hajthatunk.
A You Were Never Really Here a rendezés magasiskolája: a Ramsay-re jellemző rendhagyó cselekményvezetés mellé rendkívüli atmoszférateremtés is társul. A feszültséget pattanásig fokozó, zajos, valamint a csendes és békés jelenetek váltakozása Johnny Greenwood zenéjével vegyítve tökéletesen mutatja be két azonos lélek gyötrődését, és az abból kivezető utat. Habár kétséget kizáróan a mű jócskán alkalmaz művészfilmes megoldásokat, és az érzelmekre is erősen hat, mégis mindenkinek bátran merem ajánlani, hogy bizonyosodjon meg arról, hogy van élet az Elrabolva filmeken túl is.
9/10
A Sosem voltál itt teljes adatlapja a Magyar Film Adatbázis (mafab) oldalán
