Tavaly megkezdett szokásunkhoz híven idén is listáztuk kedvenc újonc szériáinkat az elmúlt egy évből. Mivel 2017-ben sem volt kisebb merítés sorozatokból, mint egy évvel korábban, egyrészt idén is többen álltunk össze a szerkesztőség tagjai közül, hogy megosszuk veletek kedvenceinket, másrészt éppen ezért is csak kedvencekről és nem legjobbakról tudunk nyilatkozni. Ezeket az alkotásokat szerettük tehát a legjobban azok közül, amelyek 2017-ben debütáltak (vagy zártak debütáló évadot) a tévék képernyőjén.
Girlboss
Arról, hogy a Netflixnél sem kolbászból van a kerítés, a Girlboss című sorozat ékesen tanúskodik, amelyet egy évad után kíméletlenül elkaszáltak a neves mozgókép streamelő cégnél. Állítólag a nézői visszajelzések alapján nem volt elég kedvelhető a Britt Robertson által alakított, Sophia nevű főszereplő karakter... Álláspontom szerint azonban ez az antiszociális, öntörvényű és sok esetben valóban tenyérbe mászó attitűddel megáldott főhősnő nagyszerű látleletét képezi a mai huszonéves fiatalság azon rétegének, amely az egyén kultuszában nevelkedett, jókora önbizalommal rendelkezik, és nem utolsó sorban készségszinten használja az internetes vívmányokat. A leányzó túlzottan is valós képet nyújt ahhoz a nézőknek, hogy ne legyen a befogadói célcsoport számára kínos a felismerés: itt bizony magunkkal kell szembesülnünk, és nem parodisztikusan eltúlzott formában, hanem fájóan pontos alakban. Sophia eBayes vintage ruhaboltos vállalkozásának sztorija egy olyan karrier fiatalos humorral megvalósított, de szívvel-lélekkel előadott, és minisorozatként is kerek egésznek ható története, ami arra figyelmeztet, hogy ha elszántan követjük az álmainkat, sikeresek lehetünk - ám közben rengeteg hibát fogunk elkövetni, számtalan embert fogunk megbántani, és a magánéletünk is komolyan csorbát szenvedhet, amíg a választott hivatásunkra (művészetünkre?) koncentrálunk. Megtekintésre erősen ajánlott 2017-es sorozat! (Werewolfrulez)
American Vandal
(Kritika)
Miért is van helye egy ilyen listán egy 27 péniszgraffiti nyomába eredő sorozatnak? Például azért, mert az American Vandal tökéletesen figurázza ki a dokumentumfilmek manírjait vagy a bárgyú tinisorozatokat. De közben éppen ezekre a sablonokra építkezve mesél el egy lebilincselő detektívtörténetet, pazar cliffhangerekkel. És ami még fontosabb, hogy eközben egy remek dráma is bontakozik ki a szemünk előtt, olyan súlyos tanulságokat szolgáltatva, amilyeneket nem is várnák a tanárok kocsijaira felfújt hímtagokból kiindulva, 8x30 percben. És ha ez most ellentmondásos, okkal az: az American Vandal azért is remek, mert ezek az olvasatok egyszerre léteznek benne, egyszerre lehet nevetni és elgondolkodni rajta, egyszerre remek krimi és a karikatúrája a krimiknek. (danialves)
Atypical
(Kritika)
A Netflix egyik, szinte látatlanban jövő sorozata volt az Atypical, ami szinte azonnal megvett kilóra: az egyik legjobb daraélményem volt 2017-ben. A műfaját tekintve dramedy, többnyire feelgood sorozat az autista Samről és családjáról szól; az életük nem a legtipikusabb mederben folyik a fiú miatt. Még inkább megkavarodnak a dolgok, amikor a tinédzser Sam rájön, hogy barátnőt szeretne, a pszichológusa pedig támogatja az ötletet. Félig-meddig szakemberként nézve az autizmus bemutatása teljesen rendben van, és az is tetszett, hogy sokszor próbálták elgondolkodtatni a nézőt ezzel kapcsolatban. De a sorozat nem emiatt lett nagy kedvenc, hanem mert Sam köré is remek karakterek kerültek. A mindentől óvni akaró anya, akinek rá kell döbbennie, hogy a gyerekei lassan felnőttek lesznek, a bizonytalan apa, a vagánynak tűnő lánytestvér remekül kiegészítik Samet és már a pilotnál azon kaptam magam, hogy érdekel a sorsuk, érdekes történetszálakat kapott mindenki. A többi szereplő is szuper. Ízig-vérig dramedy ez, sok a humoros szituáció – például Sam narrálása, Antarktisz mániája, csetlések-botlások mindenki részéről – de a dráma részébe se féltek belenyúlni, nagyon jól eltalálták az arányokat. Ilyen sorozatból mindig túl kevés van, ezért is örülök nagyon, hogy lesz 2. évad. (tonks)
Godless
(Kritika)
Egykor a westenfilmek voltak azok, amik a ma a képregényes darabok: megállíthatatlanul özönlöttek be a moziba. Ma már jóval kisebb a kínálat, de a western makacs műfaj, nem nagyon akar kikopni a mozgóképes világból. Szerencsére! A Godless forgatókönyve először filmes szkriptként létezett, ezt duzzasztották fel egy hét órát felölelő minisorozattá. Jól tették! Bár a történet bőven tartalmazza az ilyenkor elengedhetetlen toposzokat és bevált fogásokat, műfaji szabályokat, s így túl sok újdonsággal nem szolgál, a bővített játékidőnek köszönhetően mindennek és mindenkinek jut elég idő. Amire nem lett volna lehetőség 120-150 percben, azt itt mind megvalósították. Ennek köszönhetően pedig egy újabb klasszikust köszönthetünk a westernek világában! (Aldo)
The Good Place
(Kritika)
Mint minden lista, így ez sem maradhat teljesen csalás-mentes, ugyanis debütálását nézve a The Good Place 2016-os, de ha azt vesszük, hogy Michael Schur sorozatának az első évadja tavaly köszönt le a képernyőről, már meg is indokoltuk, hogy mit keres itt. És egyébként is, egy ilyen tartalmas, sok réteggel dolgozó, de mégis laza, kellemes szórakoztató vígjátékot kár lenne lehagyni bármilyen listáról! A Kristen Bell által alakított Eleanor egyszer csak a túlvilágon találja magát, de pánikra nincs semmi ok, hiszen a Jó helyre került… még akkor is, ha csupán adminisztratív hiba következtében. A The Good Place presztízs drámákat megszégyenítő módon beszél különféle filozófiai kérdéskörökről, és a high-concept sztoriját is olyan szokatlanul csavarosan görgeti mindig tovább, ami komédiákra abszolút nem jellemző. A még jobb hír pedig az, hogy már a 2. évadot is nézhetjük, változatlanul magas színvonalon! (20legendd)
Strike
J. K. Rowling a Harry Potter varázsvilága után egy krimi könyvsorozatba kezdett, amelyeket Robert Galbraith álnéven ír. Természetesen a BBC lecsapott a megfilmesítési jogokra és sok-sok várakozás után egyben leadta az első két évadot 2017 őszén - összesen 5 epizódot, amelyek az első (Kakukkszó) és második (Selyemhernyó) köteteket dolgozzák fel. Aki kedveli az angol krimiket, azok a Strike-ban sem fognak csalódni. A címszereplő Cormoran Strike egy lábbal kevesebbel szerelt le a hadseregből és egy magánnyomozó irodát nyitott Londonban. Az üzlet elég döcögősen megy, új titkárnője, Robin Ellacott érdeklődését mégis felkelti a magánnyomozás világa. Együtt próbálják felderíteni előbb egy szupermodell rejtélyes halálát, utána pedig egy hírhedt író brutális meggyilkolását. Az ügyek is tartogatnak meglepetéseket, jól felépítették a nyomozós szálakat, remek az egész sorozat hangulata, de leginkább a remekül megírt karaktermélyítés miatt kapott helyet ezen a listán a Strike. A főbb szerepekben Holliday Grainger és Tom Burke, brillíroznak a szerepükben. A BBC sajnos nem vitte túlzásba a reklámkampányt, annyit azért tudni lehet, hogy a harmadik könyvet (Gonosz Pálya) feldolgozó 2 epizódot is leforgatták már, remélem hamarosan azt is láthatjuk, a krimi magasiskolája már az a kötet. (tonks)
Hatalmas kis hazugságok
Az HBO miniszériája egy gyilkossági ügy felgöngyölítésével kezdődik, miközben visszamegy az időben és 3 nő barátságát mutatja be, ami egy iskolai bántalmazással kezdődik. A sorozat nemcsak az Emmy-díjakat söpörte be, de 4 Golden Globe-ot is elhozott. De miért ennyire jó a Hatalmas kis hazugságok? Először is a női főszereplők, Nicole Kidman, Reese Witherspoon és Shailene Woodley erős színészi alakítása, másrészt pedig a részletek miatt. Jean-Marc Vallée rendező sokszor kellemetlen, nagyon intim, érzéki atmoszférát teremt a legtöbb jelenetben, nagyon jól teremti meg és fokozza a feszültséget a zenével és múltbéli, illetve a gyilkossággal kapcsolatos képkockák hirtelen bevágásával minél inkább közeledünk a végkimenetel felé: a jótékonysági bál estéjéhez. Mindez kontrasztban áll a gyönyörű képi megvalósítással, a tökéletesnek látszó emberekkel és életekkel. Azonban mindenki komoly titkokat rejteget, a direktor pedig olyan részletességgel mutatja be a karakterek jellemét és drámáját, hogy azok fejébe is sokszor bepillantást nyerünk. Nagyon izgalmas, magával ragadó sorozat, ami a feszültség teremtése kapcsán nem ismer határt. Krimiként, és drámaként is nagyon jól működik, miközben olyan fontos tabutémákat mutat be, mint pl. a családon belüli erőszak. Nőknek is férfiaknak egyaránt ajánlom, minden idők egyik legtökéletesebb sorozata, ami már az első epizód után magával ragadja nézőjét. (Kata SWL)
GLOW
(Kritika)
Már a Mad Menben is kifejezetten bírtam Alison Brie-t, ügyesen játszott, meg persze jó bőr is, ám igazán csak tavaly, a GLOW című Netflixes sorozatban mutathatta meg, hogy mennyire nagyszerű színésznő is ő. Itt egy sikertelen színésznőt alakít (elég meta a dolog?), aki zűrös magánéletű szerencsétlen páriából kénytelen-kelletlen egy formálódó női pankrátorcsapat vezéregyéniségévé válik. És elképesztő teljesítményt nyújt a csaj, a hátán viszi az egész sorozatot... ahogy a karaktere igyekszik a csapat jelentette közösségben és a pankrátoroknak igazi személyiséget kölcsönző SZEREPben is megtalálni a helyét, az egyszerűen parádés. A folyamatosan széthullni akaró produkció (már nem a sorozat hullik szét, hanem a sorozatban látható pankrátor show) igazi motorjává kell válnia, plusz fel kell vállalnia, hogy a nagybetűs SZTÁR (akihez a magánéletben igen bonyolult baráti kapcsolat fűzi) alávaló ellenfele legyen: jól sejtitek, hogy ez a komplikált helyzet számtalan emlékezetes és vicces pillanatot eredményez. A gyerekcipőben járó női pankráció alapkoncepcióját bármire ki lehetett volna futtatni, ám a GLOW-ban tökéletesen sikerült a hisztis primadonna pankrátornők és az elvont-kiégett rendező szappanoperába illő cicaharcait összehozni a sufnituning jellegű hakni pankrációk pofátlan hatásmechanizmusával. Ha mindehhez még hozzávesszük az egész sorozatot belengő, hamisítatlan '80-as évekbeli hangulatot, és a rendszeresen megjelenő, szívmelengetően emberi pillanatokat, bizony könnyen megállapíthatjuk, hogy nagyszerű, egyedi, és igencsak sokrétű élményben lehet részünk a sorozat lepörgetésével. (Werewolfrulez)
The Deuce – Fülledt utcák
Ahogy mondani szokás, egy David Simon sorozat legfőbb tudnivalója, hogy David Simon csinálta. Ez nem meglepő, hiszen az újságíróból lett showrunner a letisztult realista stílusát már több, mint egy évtized távlatából sem tudja utánozni senki. Baltimore, Bagdad és New Orleans után ezúttal a ’70-es évek New York-jának fülledt utcái kerültek terítékre, míg a drogot, a háborút, illetve a zenét most az újonnan megszülető szexipar váltja fel. A felszínen maradás szövevényes társadalmi játszmáját stricik, prostituáltak, korrupt zsaruk, maffiózók vagy éppen pornófilmrendezők űzik, a gyorsan változó időket pedig valamennyi nézőpontból megfigyelhetjük, de természetesen a nagy egész mellett a karakterek sem merülnek feledésbe. (20legendd)
13 Reasons Why
(Kritika)
Az öngyilkosság komoly téma. Na, most hogy így leírtam a világ egyik legnagyobb (fontos!) közhelyét, léphetünk is tovább! A 13 Reasons Why azt meséli el, hogy mik voltak azok a befolyásáló tényezők, amik Hannah Baker öngyilkosságához vezettek. Ezek között találni igazán komoly és sokkal kisebb problémákat is, a lényeg valahol mégis az, hogy ezek összessége adta meg a löketet ahhoz, hogy a fiatal lány saját kezüleg vessen véget életének. Még a legnagyobb sorscsapással is szembe tudott volna nézni, ha csak feleennyi baja van... A téma depresszív volta ellenére a sorozat nem merül el a sötét tónusú képekben, és nem akar erőltetetten szomorúnak sem látszani. A koncepciót úgy fogalmaznám meg, hogy a realitást megbolondították némi indie, függetlenfilmes hangulattal és egy csipetnyi hipszter, vagy legalábbis különc öntettel. Az egyetlen igazán szembetűnő hibája a sorozatnak a felépítéséből származik, a karakterek többször indokolatlanul titkolóznak, mindez azonban sokat nem von le a 13 Reasons Why értékéből. (Aldo)
The Good Fight
Hiába szerettem nagyon a The Good Wife-ot, ami a mai napig a kedvenc jogi drámasorozatom, a spin-offjában eleinte nem láttam túl sok lehetőséget. Tipikus példájának tűnt annak a jelenségnek, amikor a csatorna nem tudja elengedni az aranytojást tojó tyúkot (nagyon szerették a díjátadókon a TGW-t), de nagyon kellemesen csalódtam. A The Good Wife ismerete nélkül is abszolút élvezhető sorozatot tettek le az asztalra, mert ugyan a három főszereplő közül kettőt átemeltek az új sorozatba, a konfliktusok és a fő történetszálak már teljesen újak. És hát nagyon izgalmasak, az 1. évad mind a 10 része remek volt, és a fináléban nagyon felcsigáztak a folytatásra is. A 2. évad márciusban indul, úgyhogy bőven van idő addig bepótolni. A főbb szerepekben Christine Baranski, Cush Jumbo és Rose Leslie, aki szerencsére a Game of Thrones után nem tűnt el a süllyesztőben. (tonks)
A szolgálólány meséje
(Kritika)
Nehéz lenne megfogalmazni, hogy mi olyan remek A szolgálólány meséjében - vagy éppen nagyon egyszerű: minden. A sorozat éppen ilyen ellentmondásokra épül: apróságokból kreál nagyszerű pillanatokat, a gonoszaira építkezve mesél igazságosztó-történetet, ráadásul a hagyományos történetmesélés szempontjából nagyon is alkalmatlan gonoszai vannak. Az alkotás attól különleges, hogy nem akar különleges lenni, attól reménykeltő, hogy főszereplője éppen ellenkezőjét műveli annak, amit korunk reményt adó hőseitől elvárnánk - tényleg látni kell, meg kell emészteni, fel kell fedezni ezt a művet, hogy igazán megértsük zsenialitását. Éppen ezért is merem kivételesen azt mondani, hogy A szolgálólány meséje kötelező darab. (danialves)
Légió
A szuperhősös filmeknél/sorozatoknál kevés műfaj áll tőlem távolabb, de a Légió rá a bizonyíték, hogy egy ilyen történetet is el lehet mesélni másképpen. A teljes igazsághoz hozzátartozik persze, hogy a széria csupán sokadsorban nevezhető szuperhősösnek, és mindössze laza szálakkal kapcsolódik az X-Men univerzumhoz. A sorozat főszereplője David Haller, aki egyes híresztelések szerint a legerősebb mutáns, de képességeinek alig tud gátat szabni, emiatt pedig önmagát és közvetlen környezetét is óriási fenyegetettségnek teszi ki. A többször is szürrealista hangokat megütő sztorivezetésnek ugyan vannak hiányosságai, és az apró hullámzás egyébként is jellemző a mindössze 8 részes évadra, de ha más nem, a látványvilág és friss rendezői húzások kárpótolnak bennünket az élményben. (20legendd)
Tóth János
A Munkaügyekből ismert Tóth János munkanélkülivé válik, és mivel anyja elküldi otthonról, unokaöccsével, Balázskával költözik össze. A sorozat jól, de kicsit gyengén indul, azonban itt is evés közben jön meg az étvágy: ahogy haladunk előre a történetben, egyre szórakoztatóbbá válik, és nagyon könnyen megszeretteti magát. Mucsi Zoltán a Munkaügyekben kissé visszafogott volt, azonban itt, a spinoffban végre kiélheti magát: megkapjuk az igazi Mucsit, akinek már néhány arckifejezésétől a könnyeinket törölgetjük. Mellette a Balázskát alakító Csémy Balázs szórakoztat minket olyan színészek társaságában, mint Kőszegi Ákos, Szabó Simon vagy Bozó Andrea. A Tóth János erőssége, hogy nemcsak a főszereplőkre helyezi a hangsúlyt, a mellékszereplők ugyanolyan fontosak és szórakoztatóak; képes felismerni a hibáit, fejlődni és epizódról epizódra egyre jobbá válni. Már most kultikussá vált jó néhány jelenete, és habár eleinte nem verte a plafont a nézettségi szint, a fiatalok és a Mucsi-fanok körében – okkal – nagyon népszerű. Magyar sorozat régen volt ennyire valóságos és humoros is, érdemes adni neki egy esélyt, könnyen függőséget okoz. (Kata SWL)
Mindhunter
(Kritika)
Gyarlók vagyunk, és akármennyire is elitéljük a gyilkosok tetteit, a vérszagnak nem tudunk ellenállni: ennek köszönhető, hogy a filmvásznon is visszatérő rémek azok az egyének, akik embert, embereket ölnek. A Mindhunterben az a legjobb, hogy elsősorban nem a külsőségekre koncentrál, nem marad meg a felszínen, hanem kvázi feltépi a sorozatgyilkosok koponyáját és megmutatja, mi folyik ott belül, az agytekervényeikben, milyen elcseszett logika mentén gondolkodnak. Azt meg nem is tudom eldönteni így hirtelen, hogy a sebészi igényességgel megkomponált képeket méltassam, vagy a színészi játékot, úgyhogy inkább dicsérem a dialógusokat, amiket tanítani kellene. Azok a beszélgetések FBI ügynökök és gyilkosok között... Parádés. És igen, ez az a sorozat, aminek elkészítéséből David Fincher is kivette a részét, nem érdemes tehát várni vele! (Aldo)
