A karácsony legnagyobb csodája szerintem az, hogy megállítja a pillanatot. Az egész éves rohanás után jólesik néhány nap, amikor ünneplőbe öltöztetjük a lakást a lelkünket, és miközben azon vitatkozunk a családdal, hogy az égőt melyik hosszabbítóba kellene belevarázsolni, melyik díszt hová tegyük a fán, melyik tévécsatornát nézzük,  és persze "valaki vegye már halkabbra a karácsonyi CD-t, megőrülök, tőle!". Aztán a legnagyobb nyüzsgés kellős közepén hirtelen elönt a béke és a szeretet, és tudod, hogy ez az a pillanat, amiért végigcsináltad az egész cirkuszt: azokkal vagy, akiket szeretsz (még akkor is, amikor éppen az idegeire mennek), és akik szeretnek, ennyi kell, nem több. Kár, hogy az ünnepek gyorsan véget érnek, én részemről még próbálom őrizgetni pár napig a karácsonyi hangulatot, hogy megerősített lélekkel tudjak nekivágni az új évnek. Ennek érdekében még nem szedtem le a karácsonyfát, és erre a hétre tartogattam Matt Haig könyvét. Nem csalódtam, ugyanolyan remek mese, mint az első rész, úgy tudja melegséggel megtölteni a szívünket, hogy közben időnként nagyon komorrá válik a hangvétele. Amíg az első részben a skandináv hangulat uralkodott, ebben a dickensi világ kerül megidézésre, sőt, maga az író is megjelenik a történetben. Akad kaland, izgalom, Koboldfalván komoly galibát okoznak a trollok, a reménymérő sohasem tapasztalt mélységekbe zuhan a rénszarvasos szánnal együtt, miközben Amélia élete is egyre tragikusabb fordulatokat vesz, hogy aztán a két szál a végén jól összeérjen. Nem kell aggódni, a happy end egyetlen percre sem forog veszélyben, hiszen a karácsony semmilyen körülmények között sem marad el, Haig azonban szokásához híven olyan jól mesél, hogy képtelenség letenni ezt a könyvet, amely nemcsak a gyerekeket varázsolja el, hanem felnőtteket is.

A karácsonyhoz szükséges első csoda Améliának köszönhető, ezért Karácsony apó számára különösen fontos a kislány. Azonban minden igyekezete ellenére sem tud eljutni hozzá a következő szenteste, mert a trollok váratlanul lerombolják Koboldfalvát, elpusztítják a szánt, ezért az ajándékozás elmarad. A kislány elveszíti az édesanyját, egy dologházba kerül, ahol rémes élete van, egy évvel később azonban, amikor sikerült helyreállítani a károkat, Karácsony apó a keresésére indul...

Jó ha tudjuk, hogy egy troll ellen nagyon jó szolgálatot tud tenni a koboldszappan, mert azonnal felhólyagosodik tőle a bőre és gőzölni kezd. Az pedig ugye alap, hogy a rénszarvasszánt a csoda repteti, Karácsony apó pedig meg tudja állítani az időt (különben hogyan tudná egyetlen éjszaka alatt szétosztani azt a rengeteg ajándékot, nem igaz?). Azt sem árt tudnunk, hogy a telefont egy kobold találta fel (hogy kommunikálni tudjon Karácsony apóval a szánon természetesen), az igazmondó gimplik nagyon idegesítőek tudnak lenni, mert ők tényleg nem tudnak hazudni, a meseglimpikkel viszont jó vigyázni, mert elég komoly zűrt tudnak keverni azzal, ha trollfülekbe suttognak igaztalan dolgokat. Koboldfalva egy varázslatos hely, ahol mindenki azon dolgozik, hogy minél szebb legyen a karácsony a gyerekeknek, kivéve Vodolt, aki ki nem állhatja az ünnepet. Az én nagy kedvencem a koboldidőjárás, mert ott mindig csak annyira érzed hidegnek a hideget, amennyire akarod.

Miközben újra találkozunk az előző részben megkedvelt szereplőkkel, új ismerősöket is a szívünkbe zárhatunk Amélia és természetesen Kormos kapitány (a cicája) személyében, és kellőképpen megutálhatjuk a gonosz Ádáz urat, aki természetesen hiába ármánykodik, egy karácsonyi mesében csakis a jó győzhet. Az izgalmas kalandok közepette összefutunk Charles Dickens-szel, akit természetesen ihletet kap a háza ajtajában hirtelen megjelenő Karácsony apótól. Viktória királynőnek pedig egy egészen új, hisztis arcát ismerhetjük meg, és Albert hercegről sem fest éppen hízelgő képet az író. A sztori társadalompolitikai éle valószínűleg csak a felnőttek számára érthető, a gyerekeket teljesen magával fogja ragadni a mese ünnepi hangulata, amely minden komor vonása ellenére magában rejti a karácsony csodáját.

Chris Mould varázslatos rajzai ismét rengeteget adnak hozzá a hangulathoz, Magyari Andrea kiváló munkát végzett a fordítással, olyan szavakat köszönhetünk neki, mint pl. a puplepász, amiről senki sem tudja, hogy mit jelent, viszont nagyon jól hangzik. Megismerhetünk egy kedves kobold családot is, a nem túl acélos idegzetű apukát, Himihumit, a rénszarvasokkal interjúzó, de valójában trollügyekre vágyó újságíró anyukát, akit Bohónak hívnak, és a cserfes gyermeket, aki a kedves Mimóka nevet kapta a szüleitől. Az ő kis életük is izgalmasan alakul, miközben Amélia és persze az egész Karácsony sorsáért is aggódhatunk, hiszen nagyon sok kalandon át vezet az út a boldog végkifejletig. Igazi karácsonyi könyv, amelyet átjár a béke és a szeretet, azonban nem fél megmutatni az élet sötétebb oldalát sem, és természetesen az árva kislány a végére megtalálja azt a családi boldogságot, amelyre mindannyian vágyunk. Lélekmelengető mese, amelyet érdemes elérhető közelségben tartani, hogy segítsen majd átvészelni az előttünk álló év törvényszerűen elérkező nehezebb napjait.

10/10