Manapság már egyáltalán nem nehéz eljutni odáig, hogy egy heveny grafomániában szenvedő személy könyvet adjon ki. Rengeteg az elsőkötetes szerző, azonban kevés az igazán kiemelkedő tehetség, főleg a novella műfajában. Jómagam is inkább a regényeket favorizálom, ezért ezerszer meggondolom, hogy belevágjak-e egy számomra teljesen ismeretlen alkotó művébe, azonban ezúttal annyira megfogott az ajánló szöveg, hogy alig vártam, hogy belekezdhessek Fekete I. Alfonz első novelláskötetébe, amely 2016-ban elnyerte a JAKkendő-díjat. Egy magánalapítású szépirodalmi díjról van szó, amely 2012-ben indult útjára, és a kortárs irodalom támogatása a célja, minden évben egy pályakezdő író kap lehetőséget arra, hogy alkotásai megjelenjenek könyv formában. Nőiesen bevallom, eddig nem is ismertem ezt a díjat, így a korábbi évek nyerteseinek írásaihoz sem volt szerencsém, de ennek a kötetnek az alapján minden bizonnyal nívós alkotásokról és tehetséges pályakezdő írókról lehet szó. Kell egy kis idő, amíg az olvasó ráhangolódik a szerző egyedi stílusára, amelyben izgalmasan keveredik a történelem, a fantasy, a mese, a dráma és a romantika. Nem könnyű kis szösszenetekről van szó, de nem is látványos tragédiákról, minőségi fantasynak mondanám a kötet műfaját, a fiatalember igazi magyarosch ízzel tálalja nekünk a gaimani alapokon nyugvó, fantáziadús szépprózát. Elsősorban ínyencenek ajánlom az elolvasását, de mivel elég sokféle műfaj keveredik a novellákban, megfelelő nyitottság esetén mindenki megtalálhatja benne a neki tetsző minőségi tartalmat, amelyen jól szórakozhat, ugyanakkor el is gondolkodhat.
Nagyon találó a cím, egyrészt mert kellőképpen figyelemfelkeltő, másrészt pedig kiválóan kifejezi a könyv eszenciáját: a szerző kiválóan zsonglőrködik a szavakkal, és sokszor fakaszt bennünket mosolyra a történeteivel, amelyek mélyén azonban igazi tragikum rejlik. Történelemrajongóként nekem elsősorban az ragadta meg a figyelmemet, hogy milyen jól bele tud helyezkedni az író a különböző történelmi korokba, nagyon erős tárgyi tudás és szókincs kell ehhez, ezért mindenképpen arra biztatnám a szerzőt, hogy próbálja ki magát a történelmi regény műfajában is, ne riassza el az a tény, hogy mostanában erős túlkínálat mutatkozik ebben a szegmensben. A fantasy is nagyon divatos manapság, akárcsak a mese, vagyis nincs könnyű helyzetben Fekete I. Alfonz, ha ki akarja bontatkoztatni a tehetségét ezekben a műfajokban. Véleményem szerint több út is áll a szerző előtt, de mivel elég erős a prózája ahhoz, hogy idővel kiemelkedőt tudjon alkotni akármelyik zsánerben, csak írjon minél többet, aztán majd eldől, hogy merre viszi az útja.
Az elsőkötetes szerzők tipikus hibáitól nem mentes a kötet (a végére mindenképpen kell egy fordulat, hogy padlót fogjon a nép, kicsit túlírt mondatok, időnként széttartó történet, stb), de összességében egy nagyon biztató kezdetnek minősíteném, hiszen a sorokból süt a tehetség, a gyakorlattal pedig majd letisztul a stílus is. Nemcsak a belbecs sikeredett emlékezetesre, a külcsín is takaros, nagyon jól megragadja a borító azt a hangulatot, amely áthajta a novellákat.
Már a bevezető is elég eredeti ahhoz, hogy felkeltse az olvasó érdeklődését ("nem leszek kalauzod, csak kiterítem eléd a cuccost a ponyvára"), amelyet mindvégig sikerül fenntartani. Nagyon tetszetős idézetek hangolnak rá bennünket az egy-egy témakör köré csoportosuló novellákra, az írások jól szerkesztettek, érződik rajtuk, hogy gondos érlelés eredményeként kerültek papírra (a Guttenberg-galaxis szerelemeseként úgysem fogom leírni, hogy számítógépre).
Nem kis meglepetésemre lépten-nyomon gyerekkori kedvencekbe ütköztem az olvasás során, régi ismerősként üdvözölhettem Kacor királyt, Csalaváryt, és abszolút kedvencemet, Vitéz Lászlót (nekem még volt szerencsém élőben látni Kemény Henrik utánozhatatlan produkcióját, nagyon örültem neki, hogy hitelesen sikerült megidézni ezeknek az előadásoknak a hangulatát a novellában, a visszafelé írás pedig különösen bravúrosra sikeredett). Mégsem a nosztalgiára épít a szerző ezekben a történetekben, új univerzumot teremt, a saját stílusára formálja az ismert karaktereket.
Összességében kellemes meglepetés volt ez a sajnos túlságosan vékonyka kötet (olvastam volna még), megjegyeztem magamnak a szerző nevét, kíváncsian várom a következő írásművet. Bátran kísérletező, erőteljes szépprózát kapunk az írótól, gördülékeny mondatokat, átgondolt szövegtesteket, széles palettán mozgó, karaktererős történeteket, amelyek különleges fantáziával kerülnek kidolgozásra. Jó könyv, érdemes elolvasni!
9/10
A könyvet a szerző jóvoltából volt lehetőségem elolvasni.
