Jeff Nichols karrierje a műfaji filmek és a földhözragadt drámák között váltakozó mintájában most éppen utóbbihoz érkeztünk el: az első vegyes rasszú amerikai házaspár történetét bemutató Loving komoly díjaspiránsként volt beharangozva már a tavalyi Cannes-i filmfesztiválon is, hogy végül idén januárban Ruth Negga révén mindössze egyetlen Oscar-jelöléssel kelljen beérnie. Ugyanakkor az Akadémia az elmúlt 1-2 év során hibátlannak bizonyuló értékítélete most sem mondott csődöt, a Loving - még ha korrek darab is - csak kulloghat az idei Oscar mezőnye után.

Nichols filmjei közül mindig is a high-concept darabok fogtak meg, és bár tény, hogy a Midnight Special-jellegű filmeket mindig is inkább preferáltam, mint a Mudhoz hasonlóakat, a rendező zsenialitása is eltűnni látszik, amikor szigorúan valóságalapú történetekhez kénytelen nyúlni. A Take Shelter és a Midnight Special markáns szerzői kézjegyei, különleges megoldásai helyett az átlagos drámák működőképes, de sematikus eszköztárát láthatjuk. A film elegáns montázsai (csakúgy, mint a The Light Between Oceansben) kevés tartalmat hordoznak magukban (Richardot például számos alkalommal láthatjuk kőművesként dolgozni, anélkül, hogy ez egyszer is jelentőséggel bírna), a házaspár kapcsolatának érzékletes bemutatása helyett pedig inkább közös életük főbb állomásainak krónikaszerű végigvételén van a hangsúly, illetve az 50-es, 60-as évek gettói hangulatának megteremtésén.

A Loving azonban éppen azért sorolható be tipikus Oscar-vadász alkotásnak, mert Nichols takaréklángon működtetett filmjével éppen a giccs és pátosz csapdáját kerüli el briliánsan. Igaz, ez jelentős mértékben karaktereiből is adódik, akik eleinte belenyugszanak a döntésbe, és később sem érzik át (sőt, talán nem is értik) ügyvédeik lelkesedését korszakalkotó perük kapcsán, mindössze annyit szeretnének, hogy végre békében élhessék életüket. A Loving legérdekesebb vonása tehát az, hogy miközben papíron hős polgárjogi harcosokról kéne, hogy szóljon, valójában a kékgalléros rétegek dicshimnusza: Richard és Mildred Loving csak élik életüket, legjobb tudásuk szerint dolgoznak és nevelik gyerekeiket, estéiket a tévé előtt töltik, a nagy szavakat és küzdelmeket pedig a jogászokra hagyják. E tekintetben pedig Joel Edgerton elképesztő alakítást nyújt, ahogyan a visszahúzódó, megtörtnek tűnő, de valójában rendíthetetlen Richardot alakítja (csodálkozom is, hogy kettejük közül Ruth Negga kapott Oscar-jelölést és nem ő).

A Loving tehát egy szép, kellemes dráma, azonban az a fajta, amit az aktuális Oscar-gála után hamar el is fogunk felejteni. Nichols lehet, hogy minden korábbi filmjénél több hátbaveregetést gyűjtött be érte, de gyanítom, hogy ha 10-20 év múlva visszagondolunk a pályafutására, még mindig inkább a Take Sheltert és a Midnight Specialt fogjuk emlegetni.

7/10

A Loving teljes adatlapja a Magyar Film Adatbázis (Mafab) oldalán