Wes Craven második rendezése, vagyis az 1977-es Sziklák szeme című alkotás nem intézhető el annyival, hogy ez egy sima exploitation film, amiben mutánsok terrorizálnak egy lakókocsis amerikai családot valahol a sivatag közepén. Ez nem csupán a slasher és a home invasion zsánerek egyik rendhagyó darabja, hanem egy egészen érdekes produkció, amely véleményem szerint az ember vadállati oldalát veszi górcső alá.

A film, bár mind a slasherhez, mind a home invasion mozikhoz kapcsolódik, egyértelműen kilóg ezen műfajok szorosan vett kategóriáiból. A Sziklák szeme deformált kannibáljai esetében nem igazán beszélhetünk a kaszabolós filmek maszkos-vagdalkózós gyilkosairól. Ha összehasonlítjuk Wes Craven későbbi slasher alapvetéseivel (Rémálom az Elm utcában, Sikoly), bizony szembetűnő a különbség. Jelen alkotás esetében csak néhány motívumot kapunk a slasher esztétikájából és gondolatiságából (leginkább A texasi láncfűrészes mészárlással vonható egy-két párhuzam), de a végjáték abszolút elüt az akkoriban a Kamerales, és a Psycho által körülhatárolt zsánertől (a műfaj-kanonizáló Halloween csak egy évvel később, '78-ban készül el).

A home invasion filmekkel igazán szembetűnő a hasonlóság, ami persze nem lehet véletlen, hiszen Craven rendezői debütálása, Az utolsó ház balra is ebbe a kategóriába szuszakolható bele. A Sziklák szeme emberevői a Carter-család lakókocsiját ostromolják, amely egy kvázi-buborékban a civilizációt, és az otthon melegét jelenti a sivár és embertelen kőpusztaságban. A film legsokkolóbb jelenetei - mert bizony ez még mindig egy megrázó erejű alkotás - pont azok, amikor a kannibál família szétzúzza és bemocskolja az idilli amerikai család törékeny képét. Félelmetes az a tudat, hogy Carterék hiába vannak sokan, hiába van fegyverük, és két jól megtermett kutyájuk, a családfő pedig hiába volt rendőr, a vadállati logikával megszervezett támadás egyszerűen túl aljas és brutális ahhoz, hogy civilizált emberek ellen tudjanak állni neki.

Kapunk jeleket arra is, hogy  Craven a Sziklák szemében a modern embert a természet erőivel akarja összeugrasztani, véleményem szerint azonban ez tévút, nem ez a vonal jelenti a mű értelmezésének a kulcsát. A lakókocsiban óriáspók jelenik meg, a kocsi balesetét végeredményben egy nyúl okozza, feltűnik egy jókora Cápa-poszter is,  és a sivatag tényleg rideg és veszélyes hely, viszont mégiscsak emberek (mégha elkorcsosultak is) jelentik a fő veszedelmet a család számára. Ráadásul a természet képviselői, tehát a család kutyája, és a végjátékban a mérges kígyók is mind-mind a civilizált család szolgálatába állnak. Hibás tehát az a gondolkodásmód, ami szerint a Sziklák szeme a természet és az ember harcáról szólna.

Álláspontom szerint a film az ember vadállati oldalát vizsgálja. A bolygókról elnevezett vad család olyan emberekből áll, akik szinte teljesen maguk mögött hagyták a modern társadalmat: erőszakelvű, kegyetlen szokások bűvkörében élő lények, akik saját túlélésük és kisszerű céjaik érdekében minden aljasságra hajlandóak. A modern vívmányokat (robbanószer, adóvevő, stb.) hatékonyan, vadállati ravaszsággal használják, ez különösen veszélyessé teszi őket. A Carter család velük ellentétben civilizált és modern emberekből áll, akik szilárd erkölcsi alapelveket vallanak. Ez utóbbiakat kell levetkőzniük annak érdekében, ha le akarják győzni támadóikat. Nekik is ugyanolyan kíméletelen logikával kell felhasználniuk a rendelkezésükre álló eszközöket (és állatokat), és ugyanolyan kegyetlennek kell lenniük, mint az ellenfeleiknek. Le kell aljasulniuk a vadak szintjére, ha túl akarják élni a konfrontációt.

A példát számukra a család öntörvényű kutyája, Szörnyeteg (Beast) mutatja meg. A jókora német juhászkutya eltépi láncát, és horrorfilmekben viszonylag ritkának tekinthető módon önálló, pozitív szereplővé nemesül. A szereplők beszégetéséből kiderül, hogy Szörnyeteg már régebben is önállósította magát, hogy lefojtson egy uszkárt. A ragadozó ösztöneit kordában tartani képtelen eb komoly fegyverré válik a mutánsokkal szemben.

Ahogy a Carter család esetében Szörnyeteg képviseli a vadállatti ösztönök lángját, ugyanúgy a kannibál família tagjai között is van egy kakukktojás. Ő Ruby, az egészen kevéssé deformált fiatal lány, aki már a nyitójelenetben is elmondja, hogy akar szakadni a családja erőszakos közegéből. A kannibálok persze nem akarják engedni neki, hogy elmeneküljön. Ruby jelenti a pislákoló humánumot az emberevők erőszakos közösségében, a jint a jangjukban.

A film fő gondolati fókusza tehát azon van, hogy a túléléshez a civilizált embernek nem szabad elfelejtenie a vadállati ösztöneit, a vadállatoknak pedig meg kell lelniük a saját magukban rejtőző humánumot. Ez különösen azért hangsúlyos mondanivaló, mert az egész filmet beárnyékolja a hadsereg jelenléte: már a nyitó jelenetben említésre kerülnek, aztán a levegőben többször vadászgépek köröznek, plusz nincs nyíltan kimondva, de még az is előfordulhat, hogy a mutánsok deformitásához is közük van. A modern hadviselés eszközeinek figyelembevételével kiemelten el kell gonodolkoznunk a bennünk rejtőzködő ragadozó ösztönökről.

Kicsit elmélkedős, illetve elemzős lett ez a kritika, szóval ejtsünk néhány szót a film technikai oldaláról is! Nem mai alkotásról beszélünk, és a látvány bizony itt-ott kissé már elavult. A véres jeleneteket kiszolgáló praktikus trükkök teljesen jól működnek, viszont a mutánsok maszkja - Michael Berryman maszk nélkül is teljesen torz fejszerkezete kivételével - már hagy maga után kivetnvalókat, főleg a 2006-os remake látványvilágának tükrében. A vágás és a fényképezés alapvetően jól átgondolt, viszont egy-két helyen nagyon látható, hogy a készítők vágásokkal igyekezték elfedni a büdzsé hiányosságait. A tempóra nem lehet panasz, üresjáratok nincsenek, néhány közepesen súlyos logikai bakitól (pl. Szörnyeteg "karmainak nyoma" a hegyről lezuhant holttesten) eltekintve a forgatókönyv relatíve átgondoltnak minősíthető. A színészek játéka hullámzó színvonalú, pl. Dee Wallace szokás szerint nagyszerű, míg  Robert Houston néhol iszonyú gyengén jeleníti meg a rettenetes traumákat elszenvedő karakterét. A szereplők, bár jobbára csak egy-két ecsetvonással vannak megfestve, a lehetőségekhez képest elég karakteres figurák lettek. A mutánsok sajnos nagyon kevéssé lettek kibontva a filmben, sokáig - a fentebb említett Cápához hasonlóan - nem is láthatjuk őket, csak titokzatos, súgdolózó megfigyelőknek, amolyan "rontó manóknak" tűnnek. Amikor feltűnnek, amikor megismerjük eredettörténetüket, és amíg tart az éjszaka, még egy ideig elég félelmetesek, de nagyfényben már hiteltelennek és művinek tűnnek - valamint sokkal inkább hatnak koszos csavargóknak, mint nem-emberivé torzult korcsoknak. A zene ellátja a funkcióját, de igazán maradandó dallamokkal nem fogunk találkozni.

Összességében ez a film egy igazán értékes alkotás, amely méltán tett szert kultikus hírnévre. Nem nyújt tökéletes élményt, technikai szempontból kissé már megkopott, de még mindig képes sokkolni, és a gondolatisága is érdekes. Megtekintésre ajánlott mű, nem csak Wes Craven rajongóknak.

 8/10

A film teljes adatlapja a Mafab (Magyar Film Adatbázis) oldalán