A 4 hónap, 3 hét, 2 nap hírnevét két dolog alapozta meg: mellőzése a 2008-as Oscar-díjátadón, amely hatalmas botrányt váltott ki és a kategória szabályainak újragondolását hozta magával, illetve a különböző filmes nagyságok által történt felmagasztalása (Gaspar Noé és James Franco egyaránt kedvencei fényében tartja számon). Az tehát határozottan igaz, hogy a filmművészet fősodron kívül eső részére nagy hatással volt Cristian Mungiu darabja (a kortárs román film felemelkedéséről már nem is beszélve), és ha néhány szuperlatívusz túlzónak is tűnik vele kapcsolatban, méltatása egyáltalán nem jogtalan.
Románia, 1987, a szocializmus végnapjai. Az egyetemisták már farmerben járnak, a feketepiacnak hála a nyugati termékek is eljutnak hozzájuk, azonban a rendszer még ott uralkodik életük felett. Ez elsősorban az abortusztilalomban nyilvánul meg, amelyre egy sajátságos feketegazdaság is épül az országban. Gabita (Laura Vasiliu) is éppen egy illegálisan dolgozó nőgyógyászhoz készül, azonban annyira retteg saját döntésétől, hogy kollégiumi szobatársát, Otiliát (Anamaria Marinca) küldi helyette intézkedni. Otilia pedig kényszeredetten nekiáll navigálni az orvos szigorú követelései, a román bürokrácia és barátja családjának vacsorameghívása között, megpróbálva megtalálni mindenki számára a megfelelő megoldást ebben a szörnyen embertelen helyzetben.
Első látásra Cristian Mungiu a szokásos európai művészfilmes iskolát vette elő filmjéhez: a szereplőket követő hosszú beállítások, egy kameraállásból felvett dialógusok jellemzik a 4 hónap...-ot, frusztrálóan egysíkú kinézetet adva az alkotásnak. Az alkalmanként megmozduló vagy a szereplőkre közelítő kamera kontrasztja csak még jobban kihangsúlyozza ezt a fogalmazásmódot, és idővel már furcsa túlhangsúlyozásnak tűnik, amikor a szoba sarkában elhelyezett nézőpontunkból hirtelen átlépünk egy közelibe. A stílus lényege azonban nem is a statikus vizuális megoldások, hanem az ezekkel szerves összhangban létező jelenetkoreográfiák: az idegesítően szőrszálhasogató viták a hotel recepciósával, a hosszú percekig tartó tipródás az utcán látszólag irrelevánsak a narratíva szempontjából (és terjengős banalitásukkal tagadhatatlanul kihívássá teszik a befogadást), valójában azonban a film hatásmechanizmusának alapját adják.
A nem túl mozgalmas dramaturgia ugyanis így lesz borzasztó feszült és érzékletes: az alkotás egyik leghatásosabb jelenete, ahol Otilia a vacsoraasztal mellett perceken keresztül rezzenéstelen arccal hallgatja a hülyeségeket beszélő rokonokat, miközben egyedül hagyott barátnője miatt aggódik - és hamar mi is a legrosszabbat kezdjük sejteni. A jelenetek részletessége és a karakterek helyzetének csontig hatolóan érzékletes ábrázolása azonban feleslegessé teszi a hatásvadászatot, így Mungiunak nem kell görcsösen meglovagolnia a témából adódó sokkokat, és következetesen képviselheti az európai film visszafogottabb stílusát.
Vizualitás tekintetében tehát vannak megkérdőjelezhető pillanatai a 4 hónap, 3 hét, 2 napnak, azonban ezt a stílust remekül illeszti sivár, embertelen történetéhez. Cristian Mungiu úgy adja át egy rendszer és annak áldozatainak traumáit, hogy szinte észre sem vesszük - csak annyi tűnik fel, hogy idővel egyre inkább megfojt az élmény. Ha nem is minden idők legjobb filmje, de kétségtelenül a filmművészet magasiskolája ez a produkció.
8/10
A 4 hónap, 3 hét, 2 nap teljes adatlapja a Magyar Film Adatbázis (Mafab) oldalán
