550-en egy sokmilliós birodalom ellen - lehetetlennek tűnt, de Hernado Cortés mégis leigázta Mexikót. Vajon hogyan csinálta a spanyol kisnemes, aki nem volt különösebben művelt, és akinek a hitén, a kardján és az akaraterején kívül csak néhány ágyúja, lova, nem kicsit gyülevész "serege" volt, milyen belső tűz vezette át egy ismeretlen világ szívéig, hogyan tudta legyőzni a milliókon uralkodó istenkirályt, Moctezumát? Ma már nagyon kiterjedt szakirodalma van a prekolumbián amerikai történelemnek, ezért aki érdeklődik a téma iránt (=én) tudja, hogy istentelen nagy mákja volt Cortés-nek, egy olyan lélektani pillanatban szállt partra, amikor az azték birodalom túlnőtt saját magán, komoly belső ellenétek feszítették, és a véres emberáldozatokat is éppen megelégelték a tömegek, de az igazán döntő momentum az volt, hogy Moctezuma fanatikusan hitte, hogy a spanyolok Quetzalcoatl-nak, vagyis a Tollaskígyónak a leszármazottai, és mivel kíváncsi volt rájuk, nem tiporta el őket, amíg megtehette, hanem a színe elé engedte őket. Azonban 1939-ben, amikor Passuth megírta ezt a regényt, ezek a források még nem nagyon álltak rendelkezésre, saját maga kutatott a témában, spanyolul is azért kezdett tanulni, mert nagyon érdekelte a téma. Megérte a fáradtság, ezzel a regénnyel érte el első nagy sikerét, majd számos további történettel jándékozta meg a történelem szerelmeseit. Mivel én is ebbe a klubba tartozom, természetesen gyerekkorom óta hatalmas rajongója vagyok az írónak, a teljes életművet olvastam, és nagyon szerettem, de soha egyik könyv sem érhetett fel az elsőként olvasottal, amely történetesen az Esőisten siratja Mexikót volt. Félve újráztam sok év után, nem hittem, hogy kitart még a varázs, de kár volt aggódnom, ezúttal is azonnal rabul ejtett a történet, amelyet annak ellenére olvastam végig teljes izgalommal, hogy már kívülről tudtam. Mindenkinek ajánlom, aki szereti a történelmet, de szükségeltetik hozzá idő és türelem, mert a barokkos stílust szokni kell, és a 660 oldalas terjedelem miatt sem éppen strandkönyv kategóriába tartozik ez a kiváló regény.

Hernando Cortés kisnemesi származású volt, ami miatt nem táplálhatott volna nagy reményeket jövőjét illetően, azonban elég kalandor szellemet örökölt katona apjától, és addig nem nyugodott, amíg el nem indulhatott Mexikó meghódoltatására. Ő maga sem hitte el sokáig, hogy valóban el fog jutni a távoli istenkirály, Moctezuma palotájába, azonban üstökön tudja ragadni a szerencséjét, és miután földig rombolta a földi Paradicsomot, új spanyol világot hozott Mexikó életébe...

Túl egyszerű lenne elintézni Cortés-t azzal, hogy ugyanolyan rablólovag (konkvisztador) volt, mint megannyi kortársa, és az aranyon kívül az égvilágon semmi sem érdekelte. Alapvetően tényleg a pénzért, a hatalomért és a dicsőségért szállt hajóra, de ha nem lett volna kiváló stratégia, nem sikerült volna annyi reménytelennek látszó szellemi és fizikai csatát megnyernie. Katona volt, véreskezű és kegyetlen, de tisztelte és a maga módján szerette az indiánokat, a többi spanyolhoz képest emberségesen bánt velük (nyilván békeidőre vonatkoznak ezek a megállapítások). Moctezuma sem volt olyan egysíkú személyiség, mint amit a róla kialakult kép sugall, nem votl buta, babonás, elkényeztett király, nagyon is filozófus alkat volt (ez mondjuk nem akadályozta meg abban, hogy emberek tízezreit áldozza fel az isteneknek), és ez okozta a vesztét, hitt a jóslatoknak és a papoknak, túl későn jött rá, hogy tévedett, a spanyolok nem istenek, és nem fognak visszatérni békésen a hazájukba. Rajtuk múlt Mexikó jövője, és ezt a harcot Cortés nyerte meg, egy nagy birodalom lehanyatlott, hogy egy új világ szülessen a romjain.

Passuth könyvéből megismerhetjük Cortés életútját, a fiatal évektől kezdve a hódításon át és az idősebb napokig, a szemünk előtt lesz a szenvedélyes ifjúból harcedzett vezér, akitől a szerelem sem idegen, egy nemesi származású indián lányhoz életre szóló érzelmek fűzik, még egy közös fiúk is születik. Számomra meglepő módon nagyon hangsúlyosak a női karakterek, hiszen ne feletjsük el, a könyv 1939-ben íródott, akkoriban még erősen macsósak voltak a regények, pláne ha egy birodalom meghódításáról szólnak. Malinalli nem egyszerű lány volt, aki tolmácsolt a férfinak, akit szeretett, hanem a korban rendkívül meglepő módon egyenrangú kapcsolatban éltek, kölcsönösen tisztelték egymást (Cortés-nek egyébként felesége volt otthon Spanyolországban, ezért később a lány máshoz ment hozzá, de az érzelmeik hőfokán ez semmit sem változtatott). Ugyanakkor az azték királyi család nőtagjai sem minősíthetők csupán elkényeztetett hercegnőnek, a háttérből nagyon is erősen irányították urukat és az eseményeket.

Senki se számítson könnyű olvasmányra, az író lassan, ráérősen meséli el nekünk Mexikó pusztulását, elidőzünk az iskolás éveken, az ifjúkori kalandokon, az igazi izgalmak akkor kezdődnek el, amikor a maroknyi sereg hihetetlen vakmerőséggel elindul meghódítani az ismeretlen világot. Rengeteg vérrel és kegyetlen csatákkal vívják ki maguknak a győzelmet, Cortés valódi hadvezérré növi ki magát, vesztes helyzetből is meg tud nyerni döntő ütközeteket. Végül az övé lesz az aranyváros, hogy aztán mindent elveszítsen, porig rombolja a birodalom egykor ragyogó szívét, hogy aztán spanyol módra újraépítse. Sok szálon fut a történet, amely mai szemmel nézve nem kicsit dagályos stílusban került megírásra, azonban annyira bele tudjuk élni magunkat az eseményekbe, hogy úgy érezzük, ott harcolunk Cortés oldalán, együtt tépelődünk Moctezumával azon, hogy mit kezdjen a fehér istenekkel, és megannyi más szereplő sorsát is kíváncsian figyeljük, mert megismerjük és sokszor számunkra is érthetetlen módon megkedveljük őket, még a legutolsó spanyol martalóc katona motivációit is megértjük.

Kell egy kis idő, amíg az olvasó szeme és szíve megszokja a mára már kicsit avittas stílust, de nagyon hamar magába szippant a történet, amelyben két világ találkozik, istenek emelkednek fel és tűnnek el, egy nagy kor süllyed el az idő végtelenjében, hogy egy másik időszak kezdődjön Mexikó életében. Nagy ívű történelmi regényt írt Passuth László, amelybe nagyon könnyű beleszeretni, de csak akkor fogjunk hozzá, ha nincs sürgős dolgunk, mert garantáltan nem tudunk szabadulni Esőisten világától, amelyet a földig rombolt a spanyolok arany (amelyet az indiánok az istenek bélsarának neveztek) iránti éhsége, de még inkább világhódító arroganciája. Nagyon sokat megtudunk egy népről és egy korszakról, amely már régen lelépett a történelem színpadáról, de a Passuth soraiban új életre kelnek, és helyet követelnek maguknak a szívünkben. Letehetetlen olvasmány!

10/10