Az idei év tele volt csalódásokkal a moziban, ezért nagyon jól tudott esni ez a váratlanul jó kis mese, amit Spielberg álmodott vászonra. Nőiesen bevallom, hogy először pont éppen ezért nem akartam megnézni a filmet, hiszen az ő meséin nőttem fel, és az utóbbi évek szép, de dögunalmas történetei után semmit sem vártam ettől az alkotástól, azonban az történt, hogy beleszerettem az előzetesbe, és sutba dobva minden előítéletemet, mégiscsak elmerészkedtem rá. És milyen jól tettem, mert nagyon tetszett, sokszor úgy bele tudtam feledkezni a történetbe, mint egykoron a Jurassic Park-ba, vagy az E.T.-be, legnagyobb örömöre úja működött a varázslat. Csak sajnos nem a teljes játékidőben tart ki a lendület, a végére kifogy belőle a szufla, így összességében megmarad jó emlékezetünkben ez a bájos mese, de biztosan nem ezt fogjuk könnyes szemmel emlegetni sok év múlva. Szerethető és nagyon kellemes meglepetés a mestertől, de az a bizonyos plusz sajnos hiányzik belőle.
Sophie (Ruby Barnhill) árva kislány, aki álmatlanságban szenved, és egy éjszaka az árvaházban annak ellenére kimegy az erkélyre, hogy tudja, nem jó ötlet. El is rabolja egy óriás, akiről csak az első ijedtség után derül ki, hogy egyátlalán nem vérszomjas fajta, sőt barátságos és nem hétköznapi munkája van: álmokat gyűjt, kever és szebbé teszik az emberek életét velük. Azonban ő a kivétel, az összes többi óriás gonosz és emberevő, így a két barátnak nagyon furmányos tervet kell kieszelnie, hogy megszabaduljon tőlük....
Fogalmam sincs, hogyan eshetett meg velem az a csúfság, hogy nem olvastam még Roald Dahl könyvét, de viharsebesen pótolni fogom ezen komoly hiátust műveltségem terén, mert hihetetlenül szellemes, vicces, ugyanakkor mély filozófiát rejtegető szavakban mondja el nekünk HABÓ (azaz a hatalmagos és barátságos óriás) gondolatait a világról (Schnell Ádám szinkronja zseniális). Eléggé nagy gourmet vagyok, de azt hiszem az orrborkát meghagyom az óriásoknak, véleményem szerint nem egy emberbabnak való étek. Ezt a mesét azonban kár lenne kihagyni, minden hibája ellenére ugyanis igazi szívet melengető történet, a mestertől elvárható színvonalon kivitelezve, varázslatos látványvilága a régi nagy sikereket idézi.
A forgatókönyv azonban sajnos kissé porosra és túlságosan kiszámítottra sikeredett, nagy öröm, hogy Spielberg nem csak a CGI-ra fektette a hangsúlyt, hanem a két főszereplő karakterére, azonban kissé túlságosan terjengősen osztotta meg velünk az ő barátságuk mélységét, kevesebb sokkal több lett volna. Túl hosszú lett a játékidő, nem sikerült végig fenntartani az érdeklődést még egy olyan fergetegesen jól induló jelenetben sem, mint a királynővel történő találkozás, a végső leszámolás pedig eléggé vérszegényre sikeredett. Dicséretes, hogy olyan fontos dolgok, mint a kiállás saját magunkért, az álmok megvalósítása, és a világ jobbá tétele a saját eszközeinkkel ennyire kihangsúlyozásra került, és rengeteg zseniális jelenetbe lehet belefedkezni (részemről abszolút kedvenc, amikor HABÓ kikergeti az otthonából az óriásokat), de a vége felé egyre inkább kiüresednek a képek, a csodálatos meséből lassan, de biztosan minőségi matiné lesz.
Mivel nem ismertem a történetet, Sophie-val együtt először azt hittem, hogy az óriás gonosz, az ő szemén át kezdtem megkedvelni, majd megszeretni, amikor pedig elvitt az álomvilágba, végképp megadtam magam a mesének. Pontosan ugyanúgy a székhez szegezett a film, mint a régi Spielberg klasszikusok, nagyon fájt, amikor lassan, de biztosan foszladozni kezdett a varázslat álmokból szőtt fátyola. Ahogyan az is, hogy csak néhányadmagammal ültem a moziban, pedig mégicsak a film egyik legnagyobb mágusának alkotásáról van szó, amely ugyan nem jelentős darab az életműben, de meglepően szép mese, kár, hogy biztosan gyorsított ütemben el fog tűnni a süllyesztőben. John Williams hozta a kötelezőt, de sajnos az ő zenéjére is az igaz, ami a film egészére: szép és jó, de az igazi klasszis hiányzik belőle, az alkotóktól láttunk már jobbat is.
A gyerekek álmainál semmi sem lehet fontosabb, hiszen ők a remény egy szebb világra, nem szürkülhetnek bele a hétköznapokba, még jó, hogy van nekünk egy HABÓ-nk, aki vigyáz az álmainkra, egy másik világból figyeli a sorsunkat, és hallja minden gondolatunkat, hiszen soha senki sem nő fel igazán, valahol mélyen benne él a gyermeki énje, és kinek ne lenne jó érzés tudni, hogy van valahol egy igaz barátja, nem igaz? Pláne egy olyan, aki olyan zagymagos szöveggel fejezi ki magát, amelyet nagyon nem lehetett könnyű lefordítani, ellenben másodpercek alatt rá lehet kattani, és végletes függőséget okoz.
Óriási élmény volt a régi Spielberg-feelinget érezni a moziban, még ha csak rövid ideig is, újra gyerek lehettem két órára, egyszerűen imádtam ezt az aranyos mesét minden hibája és gyengesége ellenére. Unikum a mostani üres látványmozik tengerében, de annyira sajnos nem erős alkotás, hogy igazán maradanó filmélményt adjon, de ha a helyén kezeljük, nagyon sokat tud adni nekünk ez kedvesen nosztalgikus, de nagyon szeretnivaló történet.
7/10
A barátságos óriás teljes adatlapja a Magyar Filmes Adatbázis (Mafab) oldalán.
