Vannak filmek, amelyeket a nosztalgián kívül a brutálisan jó szinkron miatt nem lehet elégszer megnézni. A Ford Farilane kalandjai erre a legjobb példa, de a Steven Seagal - életmű ezen rendkívül hangulatos kis darabja nálam nagyon erősen a topligában tanyázik már hosszú-hosszú évek óta. A kedvenc idézeteimet sajnos az úri nevelésem miatt nem írhatom le, viszont kíváncsian várom a tiéteket kommentben. Ez a dögös akciófilm tökéletes választás, ha kezdek morcos lenni, vagy, hogy a levegőben van valami, vagy a hormonjaim. Hát lehet ellenállni olyan über cool beszólásnak, hogy "Kifogyott a töltény. Kár, mert megkímélt volna a fájdalomtól"? Nem tört ki belőlem az aggódó állampolgár, ettől a filmtől senki sem fog a bűn útjára lépni, ellenben le nem fogja tudni törölni a pofijáról az elégedett mosolyt. Mert egy ez egy nagyon jó akciófilm, mondom mindezt annak ellenére, hogy nő létemre hosszan tudnám sorolni az erősen bántó egysorosokat, de ebben az esetben nem érdekel, mert ezek nélkül a beszólások nélkül nem lenne igazi ez a príma kis Seagal-mozi. Mert ugyan jó a körítés, a lényeg azonban végülis az, hogy emberünk jön talpig feketében, és nagyon durván szétrúgja mindenkinek a hátsó felét. Seagal ma már csak elhízott, kiöregedett akciósztár, de a 90-es években olyan szinten alapozta meg a legendáját olyan filmekkel, mint ez, hogy én személy szerint még ezt is meg tudom bocsátani neki. Ha nem vágysz semmi másra, csak egy jó akciófilmre, ez a tökéletes választás!

Gino (Steven Seagal) zsaru Brooklynban, akinek a munkáját mindenki elismeri, azonban a házaséletének nem tesz jót a rengeteg munka, éppen válófélben van a feleségétől, Vicky-től (Jo Champa). Amikor fényes nappal, a nyílt utcán lelövik legjobb barátját, Bobby-t, egyrészt azonnal elkezdi keresni a gyilkost, Richie-t (William Forsythe), másrészt pedig megpróbálja kideríteni, mi lehetettt a gyilkosság oka. Egy rendkívül hosszú és akciódús éjszaka után megkapja a választ a kérdéseire, és a bosszú sem maradhat el...

Sokadjára szögezném le, hogy egyáltalán nem értek a harcművészetekhez (képtelen lennék kezet vagy lábat emelni bárkire is), viszont lány létemre szeretem az akciófilmeket, és Steven Seagal mindig is nagy kedvencem volt (és nőiesen bevallom, hogy nekem a dögös akciósztár kell az übermenő lófarkával, abszolút nem érdekelnek a későbbi, spirituálisabb mozijai). Fogalmam sincs, hány danos aikidomester, de brutál jól és látványosan tudta móresre tanítani a rosszfiúkat a vásznon. Nem a színészi képességeiért szeretjük a nevezett úriembert, de ebben a filmben magához képest megerőlteti magát ebből a szempontból is. Nem, a szokásos két arcmozdulatánál többet nem oszt meg velünk továbbra sem, de rendkívül hangulatosan tud nosztalgiázni, illetve ellágyulni a felesége társaságában. Egy érző szívű macsó, aki mellett tökéletesen biztonságban érzi magát az ember lánya, ilyen szempontból manapság regnáló kollégái labdába sem rúghatnak mellette.

A film nem sokkal lép túl a korábban már bevált Seagal-sablonokon (olasz környék, maffiózók, bűntől mocskos utcák, család, erőszak és persze akció orrvérzésig), de a brutálisan dögös zene, a jó vágás, és az utánozhatatlan szinkron miatt felejthetetlenre sikeredett ez az alkotás. Akad még egy kis állatvédés is (mivel az én kutyusom is menhelyről került hozzám, természetesen nagyon érzékeny vagyok a témára, és imádom a záróképet), házasságmentés, és egy sajnos eléggé vérszegény leszámolás a végére. Kár, mert amúgy nagyon jól fel van vezetve a bosszúhadjárat, aztán tessék, végre jön a nagy derbi, és az addig brutál keménynek látszó rosszfiú csak arra jó, hogy Seagal látványosan laposra verje. Meglepően jól kerültek megírásra a karakterek (már ugye a műfajhoz képest) Gino hiába jófiú, azért nem éppen Grál-lovag, ahogyan a maffiózók sem vadállatok. Richie viszont simán őrült, de nagyon jól áll neki, úgyhogy imádjuk utálni. Ahogyan végigámokfutja az utcákat, azt csak az tudja felülmúlni, ahogyan Seagal merő arcoskodásból szétveri a bárt.

Nem lehet elégszer elmondani, milyen menő szinkronja van a filmnek, ilyen szintű káromkodást ma már sok szempontból nem lehetne kivitelezni (elég szépen kapjuk a pofinkba az erősen szexista beszólásokat). Rengeteget dob a szöveg az összhatáson, azonban önmagában nem lett volna elég ahhoz, hogy ekkora kedvenc legyen ez az amúgy nem túlságosan magasröptű akciómozi. Semmi extra nincs benne, csak jól össze van rakva, nincs híján látványos közelharcoknak, a pisztolyok és puskák is gyakran előkerülnek, és nem félnek használni őket a szereplők. Nem a filmművészet csúcsa, de nem fogott rajta az idő, még ma is feljebb tudja tornázni az adrenalinszintünket egy unalmas, esős hétköznapon.

Steven Seagal csúcsformában volt a forgatás idején, veszettül jól állt neki a fekete, a nyakban hordott jelvény és a lőfegyverek, hogy a sapijáról már ne is beszéljek. Tudta, hogy mi kell a népnek, megkaptuk azt a zúzást, amit vártunk tőle, utánozhatatlan stílusban kivitelezve. Ráadásul kapott egy kiváló ellenfelet is, William Forsythe zseniálisan volt őrült, tényleg lehetett tőle félni. A szinkronban Szakácsi Sándor mindent vitt, de Kránitz Lajos sem maradt el mögötte.

Valódi eszenciája az akciófilm aranykorának ez az alkotás, pont ezt a stílust sírjuk vissza a mai hihetetlenül látványos, de tökéletesen üres műfaji darabokból. Pedig nem olyan bonyolult a siker receptje: végy egy karizmatikus főhőst, egy nem kevésbé erős karakterű rosszifút, írj egy erős forgatókönyvet, olyan szöveggel, hogy még évtizedek múltán is könnyes szemekkel emlegessék a rajongók, fűszerezd meg látványos akciójelenetekkel, és már készen is van a közönségkedvenc alkotás. Nem is olyan bonyolult, ugye?

7/10

A Törvényre törve teljes adatlapja a Magyar Filmes Adatbázis (Mafab) oldalán.