A filmet a Titanic Filmfesztivál keretében volt lehetőségem megtekinteni.

Javaslom, hogy a következő Unortodox díjátadón legyen egy kategória majd az év legbalfaszabb rendezőjének, mert erre a díjra egyből bejelentkezett a walesi Gareth Bryn az Átjáróval.

Stanley magányosan éli mindennapjait a világtól elzárt, erdőmélyi házában, mikor a folyóban talál egy autót, benne egy párt, Sarat és Iwant. A szótlan és furcsa figura befogadja otthonában a párt, míg jobban lesznek, de Sara és Iwan fokozatosan furcsább dolgokat fedeznek fel a házban, míg az ő múltjukról is kiderül, hogy sötétebb, mint azt elsőre gondolnánk.

Anno még nagyon régen kiakadtam az Electromára (meg Power is), hogy ha van egy jó ötleted egy 5 perces rövidfilmre, minek kell széthúzni egy órássá. Itt pontosan ugyanez a helyzet. Egy kb 10 perces rövidfilm ötletből csináltak egy másfél órás nagyjáték filmet, ami semmivel sem több, mint amennyivel rövidfilmként lehetett volna. Olyan gyötrelmes unalom ez a szűk másfél óra, amitől minden mozilátogató retteg. Egy random jelenet felépítése kb ilyen: a nő üveges tekintettel néz… majd tekint egy dobozra… rohadt lassan odamegy… piszok lassan megfogja... majd még lassabban kinyitja… látja, hogy üres… lajhár gyorsasággal visszateszi… majd megint üveges tekintettel bámul a messzeségbe… MINDEZT VAGY MÁSFÉL KÉT PERCEN KERESZTÜL, ráadásul még utána értelme sem lesz a jelenetnek, tehát ez csak nettó az időpocséklásunkra ment. Ilyen jelenetből meg van kb. 7-8. Hogy lehet ennyire semmibe venni a nézőt, hogy plusz 20-30 perc játékidőért pazaroljuk az idejét? Ez annyira egy önző, gusztustalan hozzáállás, amitől hányingerem van.

És mindezt mégis miért? A filmben egyetlen értékelhető dolog van, a csavar. Ami habár működik, de már ez is majdnem annyira lerágott csont, mint skizofrénia. Most tudnék mondani két ennél sokkal jobb művet, aminek ugyanez a csavarja, de azt viszont utálom, amikor valaki azzal kritizál egy filmet, hogy egy másikat lespoilerez, szóval nem mondom meg mik azok (max lehet találgatni a kommentek közt). :P Tehát a filmünk mindent egy lapra feltéve, a csavarral akar értelmet adni magának, de még ezt is sikerült elcseszni azzal, hogy a cím lespoilerezi a filmet. Hogy lehet valaki ennyire szerencsétlen, hogy elbassza azt az egy dolgot, ami egy minimálisan megmenthetné a filmet? (A Jesse James meggyilkolása, a tettes a gyáva Robert Ford és a John a végén padlót fog nem számítanak.)

A vicces az, hogy minimális koncepcióval (és némi IQ-val) ez menthető lett volna. Egy közepes film simán lehetett volna, ha mondjuk nem az történt volna, hogy az első 70 perc (a 89-ből) nem arra ment volna el, hogy „atmoszféra-építés” címszó alatt semmit nem mondunk, hanem mondjuk írunk néhány párbeszédet, hogy mélyítsük a karaktereket. Ez valami őrület, hogy egy egyetlen helyszínen játszódó, háromszereplős thrillerben, alig beszélnek a szereplők és nem csinálnak semmit, vagy ha mégis annak semmi funkciója nem lesz a későbbiekben. Eddig egyedülálló módon ez volt az első olyan mozis élményem, ahol azon kaptam néha magam, hogy elkalandoznak a gondolataim arra, hogy majd ezután a szenvedés után hova megyek kajálni. Erre még eddig se az Alpha, se a Két nap, egy éjszaka, de még csak a negatív rekorder Az új barátnő se volt képes eltolni  magától a fókuszált figyelmemet, szóval gratulálok.

Muszáj vagyok megemlíteni még a borzasztó hangkeverést is. Van egy olyan teóriám, hogy a rendezőnek az volt a véleménye, hogy „a jó film hangos”. Ennek jegyében olyan erősségre felkúrt, minden hangot az alkotásában, ami nem párbeszéd vagy zene, hogy meg lehet süketülni. Amikor flashback szerűen bejátszanak egy fuldoklós jelenetet, na az egy jump-scarenek is felérően fülsiketítő, de még egy szimpla ruha levétel is hangosabb, mint egy ordítás.

Ha nem akartok okozni magatoknak egy gyötrelmes másfél órát, akkor ezt nyugodtan hagyjátok ki a programból.

4/10

Az Átjáró teljes adatlapja a Magyar Film Adatbázis (Mafab) oldalán