Nancy Meyersről a többségnek (magamat is beleértve) valószínűleg a kellemes, de viszonylag kevés értékkel bíró romantikus dramedyk jutnak az eszébe, még azt is megkockáztatva, hogy nála profibban senki nem műveli ezeket. A kezdőtől is alapvetően valami hasonló élményt vártam, de meglepve kellett tapasztalnom, hogy sokkal jobb, mint Meyers munkáinak átlaga - és sokkal jobb, mint amilyen darabokat De Nirotól láthattunk mostanában.
Ben Whittaker (Robert de Niro) ahelyett, hogy élvezné a nyugdíjas éveket, végtelenül haszontalannak érzi magát. Feleségét már elvesztette, fia és unokái az ország másik végében élnek, ő maga pedig beleunt a tipikus, "öreges" szabadidős tevékenységekbe. Éppen ezért lelkesül fel, amikor talál egy álláshirdetést, ahol nyugdíjas gyakornokokat keresnek egy gyorsan növekvő startuphoz. Ben megkapja az állást, és egyből az alapító-igazgató Jules Ostin (Anne Hathaway) mellé osztják be. Jules eleinte úgy érzi, hogy számos teendője mellett csak púp a hátán egy 70 éves gyakornok, azonban hamar rá kell jönnie, hogy Ben hatalmas segítséget jelenthet, és nemcsak szakmai, de magánéleti szempontból is.
Két nagy tévedés is volt az ezzel a filmmel kapcsolatos prekoncepcióimban: egyrészt arra számítottam, hogy Meyers végül majd néhány kényelmesen semmitmondó klisével varrja el forgatókönyvének szálait, másrészt pedig Ben vélt "haszontalanságát" vártam a történet összetartó erejének. Azonban A kezdő koncepciójának érdekessége és humora hiába rejlik az ő karakterében, összességében sokkal inkább Jules filmje, és az ő konfliktusai hajtják előre. De egyáltalán nem arról van szó, hogy egy újabb tipikus romkomot láthatun felépítve egy 30+-os, felső középosztálybeli nő problémáira, a rendező ugyanis remekül látja meg, hogy milyen kurrens jelenségek ragadhatók meg Jules alakján keresztül. A számos nő számára kihívást jelentő karrier és családi élet összeegyeztetés, illeve ennek párkapcsolati vonatkozásai, a startupok és az Y-generáció munkakultúrájának hatása erre mind hihetetlenül intelligensen kerül megjelenítésre A kezdőben, Ben pedig tulajdonképpen arról gondoskodik a film során, hogy erre egy kissé kívülálló, analitikus megközelítéssel is tekinthessünk.
Természetesen nem csak ennyi a funkciója a kvázi-címszereplőnek, a mű bájos humorát folyamatosan táplálja, ahogy Ben mérhetetlen bölcsességével segít eligazodni a huszonéves kollégáknak, ők pedig cserébe útmutatást adnak egy számára már szokatlan világ feltérképezéséhez. Rettentően szeretetteljesen vannak kidolgozva ezek a jelenetek, és ez poénok ezrének hiányában is egy elképesztő jó érzést kelt a nézőben. Meyers egy közvetlen, hatásvadászabb elemei ellenére is teljesen természetes filmnyelvet alakít ki, amellyel sokkal könyebben von be ahhoz, amikor már tényleg halálosan komolyan akarja kivesézni Jules életének főbb kérdéseit.
Az egyetlen botlása azonban mégis pont itt történt számomra A kezdőnek, elsősorban abból eredően, hogy akármennyire igyekezett eddig a pontig elkerülni a közhelyeket és a felszínességet, a fent említett kérdésekre adott válaszai kivétel nélkül meglehetősen amerikaiasak (minden probléma egy-két lépésből tökéletesen megoldható, és nem marad semmilyen negatív következmény - aki látta a Mentőexpedíciót, az pontosan tudja, miről beszélek), amelyekkel személy szerint sem emberileg, sem szakmailag nem tudok egyetérteni. Úgy gondolom, a filmben felvetett gondolatok sokkal többet érdemeltek volna annál, hogy néhány mondattal és egy "Majd lesz valahogy!" felkiáltással varrják el őket.
Ezt leszámítva viszont Nancy Meyers egy nagyon kellemes, feelgood mozit tett le az asztalra, amely nemcsak szórakoztatni akar, de sok nézőnek képes lesz egy aktuális üzenetet közvetíteni a saját életével kapcsolatban is, ahelyett, hogy csak évtizedes kliséket ismételgetne. Az már csak egy külön bónusz, hogy mindezt éppen egy 70 éves karakter szemén keresztül képes átadni, rengeteg elbűvölő humorral.
8/10
A kezdő teljes adatlapja a Magyar Film Adatbázis (Mafab) oldalán