Az igazán nagy klasszikussá váló krimiket általában mindig megkülönbözteti valami a közönséges bűnügyi történetektől: legyen az egy emlékezetes karakter (A bárányok hallgatnak) vagy a Fincher darabjait jellemző gondolatok és fordulatok. A Szemekbe zárt titkok (argentin film lévén) talán nem lett akkora popkult ikon, mint a Hetedik vagy a Holtodiglan, de az imdb top250-ben elért 136. helye jól mutatja, hogy nézői nem tartják kevésbé színvonalas alkotásnak ettől függetlenül - és gondolják ezt teljes joggal.

Mint a krimik többsége, a Szemekbe zárt titkok is regény formájában láttam meg először a napvilágot, és ennek megfelelően a szerkezete kevésbé követi a filmes konvenciókat: főhőse, Bejnamín Esposito (Ricardo Darín) nyugdíjba vonult ügyészként szeretne pontot tenni élete két nagy lezáratlan ügyére, egy évtizedekkel előtt történt brutális gyilkosságra, valamint felettesével (Soledad Villamil) kapcsolatos, de soha be nem vallott érzéseire. Ahogy Benjamín elkezd mélyebbre ásni a múltba, mi is láthatjuk, hogyan élte meg a kegyetlen gyilkosságot, az azt követő hajtóvadászatot, és hogyan váltak ezek feldolgozatlan, évtizedeken át kísértő eseményekké.

Nem szükségszerűen krimi tehát, amit láthatunk, az idősíkok közötti ugrálásból, és a történések folyását többször is leállító és újraindító fordulatokból egyszerre rajzolódik ki előttünk egy klasszikus bűnügyi történet mellett egy romantikus dráma és egy súlyos kérdéseket feszegető, történelmi felhangokkal rendelkező thriller is. Ez természetesen egy olyan meglehetősen sajátos műfaji keverék, amelyet könnyebb elrontani, mint jól alakítani, és az alkotás nagyon sokáig szenvedi is attól, hogy képtelen kirajzolni elénk egy fő csapást, amelyen határozottan elindulna. A Szemekbe zárt titkok meglehetősen nehézkesen mozog, mire megtalálja ezt a szintézist, de végül még időben sikerül kibontakoztatnia, és egy nagyon erős finálénak lehetünk tanúi.

Ezt a produkciót azonban nem is kifejezetten az teszi naggyá, hogy miről szól, hanem, hogy az hogyan van prezentálva, ugyanis eszközeiben rejlő pazar részletek azok, amelyek megkülönböztetik a krimik nagy részétől és azok fölé emelik. Egy könyvből dolgozva nyilván nem nehéz érzékletes karakterábrázolásokat véghez vinni, de különösen is tetszetős, ahogy például az ügyészi iroda légkörét egy-két momentumból megteremti a rendező, a non-verbális történetmesélése mindvégig kiváló (liftes jelenet megvan mindenkinek, ugye?). És akkor még nem is beszéltem a fényképezésben rejlő koncepcióról, ahogy a beállításokban mindig az előtérben elhelyezett tárgyak / szereplők nyomják el hőseinket, ráadásul ez a mű tudhatja magáénak minden idők egyik leglenyűgözőbb egysnittesét.

A Szemekbe zárt titkok talán nem fogalmaz meg nagy és újszerű gondolatokat erkölcsről, bűnről és bűnhődésről (bár ilyen eltérő emberi történeteket párhuzamba állítani nem sok mű mert), de ennyire egyedi és lenyűgöző tálalásban kevesen tudják átadni mondanivalójukat. Nem az állandóan emlegetett klasszikusok között foglal helyet (valamennyire talán joggal is), de nem véletlenül emlegetik a műfaj egyik legjobbjaként.

9/10

A Szemekbe zárt titkok teljes adatlapja a Magyar Film Adatbázis (Mafab) oldalán