Soha nem bántam, ha egy magyar alkotás nem a külföldi trendeket utánozta, azonban a hazai filmeknek mindig is volt egy sajátos módon lebutított stílusa. Vígjáték helyett mi üvegtigrises balkáni vígjátékokat készítettünk, akciófilm helyett balkáni akciófilmeket (Argo - Argo 2), és gyakorlatilag nem volt olyan műfaj, amelyet ne hatott volna át egy szélsőségesen durva közép-kelet-európai valóságérzékelés. Ezt azért kell elmondanom, mert a Víkend nem azért fontos film, mert annyira kiemelkedő és zseniális, hanem mert pontosan ezzel a hagyománnyal mer szakítani - és marad mégis egy magyar alkotás.

Még az erdélyi helyszín is azt mutatja, hogy ki akar szakadni a magyar produkciók bevett, szakadt vidéki valóságából, és egy (a mi szempontunkból már) egzotikus világba vinni azt. Amelynek egyrészről van egy sajátos (és nagyon jól eltalált) szabályrendszere, másrészről remek lehetőséget ad arra, hogy "hőseink" senkitől sem zavartatva végezhessék egymás átverését. Ugyanis három szereplőnk, az ügyvéd Márta (Gryllus Dorka), férje, Laci (Simon Kornél) és védence, István (Lengyel Tamás) nagyrészt ezzel foglalkozik, kiindulva abból, hogy Márta kap egy visszautasíthatatlan ajánlatot, hogy veszítse el István ügyét. Csakhogy a nő inkább megzsarolja az ajánlatot tevő nagy hatalmú államtitkárt, amivel nemcsak ellenségeket szerez, de férje nemtetszését is kiváltja. Így amikor a vadászat során véletlenül lelő egy embert, hatalmas feszültség tör felszínre a szituáció kapcsán.

De a Víkend nem is elsősorban a feszültséggel operál, lévén, hogy papírvékony a szkriptje. Ugyan mindent megtesz azért, hogy szereplőit, motivációikat és az ebből eredő konfliktusokat megalapozza, ezek főként egy mondatban is kimeríthető, átélhetetlen megoldások. A jó casting sokat segít ezen azzal, hogy a színészek megnyilvánulásai pótolják a forgatókönyv munkáját (egyedül talán Simon Kornélt nehéz elhinni olyan keménynek, amilyennek néha itt mutatja magát), és összességében a rendező Mátyássy Áron sikeresen kelti azt az érzést, hogy ezek a kezdetleges vonások nagyobb mélységeket takarnak. Ez pedig végső soron izgalmassá teszi az interakcióikat, de szó sincs arról, hogy alapos munkával, jól kirajzolt karakterívekkel építené fel magát a film. A logika azért egy-két nehezebben elfogadható mozzanatot (pl. Alina meglepően nagy segítőkészsége) leszámítva működik, és alapvetően az átélhetetlenség sosem fordul át hiteltelenségbe.

De ami miatt nincs is komolyabb alapozásra idő, hogy Víkend eszméletlen mennyiségű fordulattal lepi meg nézőjét, és a játékidő 90%-át gyakorlatilag ezek végigvitele tölti ki. Ebben pedig a szkript nagyon jó, újra és újra képes meglepni - igaz, nagyrészt abból eredően is, hogy találgatás helyett a korábbi csavarok feldolgozásával vagyunk elfoglalva, ennek híján talán lehetne számítani közülük néhányra. Mátyássy Áron viszont olyan tempót diktál, amely mellett tényleg csak kapkodni tudjuk a fejünket, és a legjobb mindebben, hogy (nagy részben Győri Márk fantasztikus operatőri munkájának is hála) semmifajta kisszerűség nem érződik az élményen, nincs olyan elem, amely a szabadon szárnyaló high conceptet lerántaná a magyar rögvalóság szintjére.

Nem tagadom, nem a mélységeiről fog elhíresülni a Víkend (aki ilyen elvárásokkal ül be rá, szükségszerűen csalódni fog), de a sodró lendület mellett erre szinte alig van esélyünk odafigyelni, magyar produkciótól szokatlan módon ugyanis tökéletesen működnek benne a zsánerelemek. Egy olyan pattanásig feszített, magával ragadó thriller, amely nemzetközi összevetésben is minden további nélkül megállná a helyét, anélkül, hogy a külföldieknek egzotikus hungarikumként kéne bemutatnunk.

8/10

A Víkend teljes adatlapja a Magyar Film Adatbázis (Mafab) oldalán