FilmBaráth kritikáját erre találjátok

Az már az elmúlt hónapokban kiderült, Árpa Attila nem volt teljesen őszinte, amikor még tavaly novemberben arról beszélt, hogy "A film készen van", innentől kezdve csak reménykedni tudtam abban, hogy legalább a "baszott jó lett" részével igazat mondott. Szerencsére azonban az Argo 2 az a típusú film, amelynél a hosszú évek készülése nem azt jelzi, hogy ennyi ideig tartott kiizzadni valami elfogadhatót, hanem azt, hogy az alkotók ezúttal sokkal jobban átgondolták, mit akarnak csinálni.

Bevallom, az első percekben nem gondoltam volna így, ugyanis az elképesztően hatásvadász kémfilmes bevezető (ami valószínűleg feltétlenül kellett miami forgatással együtt egy olyan filmbe, ami tokkal-vonóval nincs 500 millió forint...) leginkább csak arra hívta fel a figyelmet, hogy milyen messze vagyunk még attól a stílustól, amit utánozni szeretnénk. Ezen a szálon Árpa később is szánalmasan erőltetett műmájerkedéssel próbálja majmolni az általa menőnek tartott gengsztermozikat, és sajnos még annyi önirónia sem szorult belé, hogy legalább egy-egy poénnal megpróbálja feloldani ezt a mérhetetlen mesterkéltséget.

Szerencsére azonban a világ első (és emiatt egyben mindent tudó) floppyjának sorsát hamar Balog Tibiék kezébe adja, akik mellé most nem emel be egyenrangúan egy egy steinerkristófos-fiúbandás szálat (ami esküszöm, hogy az első részben is csak a Viva/Bravo termékelhelyezések kedvéért szerepelt), ehelyett Hangyás Dzsoniék révén inkább egy olyan mellékvonalat rajzol meg, amely inkább támogatja főhőseinket, mintsem elvonja a figyelmet róluk. Tibi és bandája pedig lubickolnak a rivaldafényben: a karakterek megtartották az egyszerű, kelet-európai taplóságukat, a színészek ugyanolyan stílusosak, és mégsem érezni azt, hogy egy bizonyos ponton már kiszámíthatóvá válnának a poénok. (Mármint akkor, amikor az alkotók nem valami közszájon forgó viccet hasznosítanak újra, Irigy hónaljmirigy-mintára...)

Ez pedig leginkább annak köszönhető, hogy az Argo 2-nek egy sokkal letisztultabb forgatókönyve van, mint az első résznek, amely kifejezetten izzadságos munkával tudta csak megmagyarázni, hogy hogyan jussanak el a szereplők egyik gag helyszínéről a másikra - amely jeleneteknek önmagukban nem is volt sok közük a cselekményhez. Öncélúvá is vált sok helyen a humorizálás, itt azonban ha egy puskát látunk a falon, az el fog dördülni (csehovi és szó szerinti értelemben is), ugyanis a poénok több jeleneten átvezető íveket kapnak, és szinte alig van olyan sztorielem, ami ne lenne felhasználva később a humor kedvéért. És mivel így nem érezni azt az egyes szituációkon, hogy mire fognak kifutni, a tervezettségnek ez a szintje éppen ellentétes hatással elképesztő spontaneitást szül, amelynek keretében mindig pont akkor lehet egy poént vagy egy ütős szöveget bedobni, amikor arra senki sem számít.

Ettől függetlenül nem mondanám tökéletes vígjátéknak az Argo 2-t, hála elsősorban a narratíva dinamikáját rendre megtörő japán gengszteres hatásvadászatnak, valamint még egy-két hasonlóan túlzásba vitt momentumának. Viszont hősei taplóságára a másfél óra alatt nem lehet ráunni, és természetesen, ahogy az első rész esetében is, jó pár szállóigével gazdagodhatunk.

8/10

Az Argo 2 teljes adatlapja a Magyar Film Adatbázis (Mafab) oldalán