Iráni vámpír-művészfilm. Lehet, hogy emészteni kell ezt egy kicsit, de egy ilyen elborult alapötlet nem csoda, hogy egyből megragadta a figyelmemet, a film eddigi fesztiválsikereiből kiindulva pedig még sokakét is. Csak éppen a produkció nem annyira iráni, nem annyira a vámpírokról szól (művészfilmnek művészfilm), és alapvetően a minősége kapcsán is így vagyok: jó is meg nem is.

Az elhagyatott Bad Cityben él Arash (Arash Marandi), aki egyedül próbálja meg eltartani drogos édesapját (Marshall Manesh), de még így is komoly tartozásaik vannak a díler felé (Dominic Rains). Azonban a következő éjszaka folyamán utóbbit megkörnyékezi egy titokzatos lány (Sheila Vand) - majd megtámadja és kiszívja a vérét. Nemsokára pedig a furcsa vámpír Arash-sal is összeakad, azonban ennek a találkozásnak a végkimenetele egészen máshogy néz ki.

Ahogy említettem, hiába iráni származású a rendező és beszélnek perzsául a szereplők, Bad City-t valójában egy kaliforniai kisváros személyesíti meg, amelyet ugyan rengeteg perzsa felirattal igyekeztek feldobni, de számomra hihetetlenül csalódást keltő volt az atmoszféra hitelessége szempontjából. Ettől függetlenül a hangulat működik, mint ahogy maga a történet is, annak ellenére, hogy ahogy várható volt, nem igazán arról szól, hogy egy vámpír sorban gyilkolja áldozatait. Hozzá kell tennem, valószínűleg azért, mert igazából nem szól semmiről.

Pedig az a furcsa, hogy Ana Lily Amirpour produkciójában éppenséggel kialakul több cselekményszál is, ráadásul azzal sem feltétlenül vádolhatom, hogy művészfilmes rendezőtársaihoz hasonlóan sokat időzne semmitmondó pillanatokon, filmje mégis igazából nagyon keveset mond és nem tart sehová. Amikor utólag Imdb-n olyanokat olvas az ember, hogy a végül eléggé szignifikáns szerepet kapó macska a forgatókönyvben nem is szerepelt, sejthető, hogy mennyire kiforrott koncepcióról beszélhetünk, és sajnos a Csadoros vérszívón pontosan érezhető is, hogy bár jó elgondolásokból építkezik, nagyon keveset csiszoltak rajta.

Azonban az elvitathatatlan, hogy amikor minden összeáll benne, akkor pazar moziélményben lehet részünk. A zenére erősen támaszkodó, lassan, de nagyon alaposan épülő, ezen keresztül pedig egyre hipnotikusabbá váló jelenetek nemcsak eredetiségükkel, hanem elképesztő stílusosságukkal is lenyűgöznek. Ilyenkor pedig abszolút bele tudtam feledkezni a filmbe, és nem agyaltam azon, hogy ennek végül mi is lesz az értelme.

Ennek ellenére viszont elég sok olyan pillanata is van a műnek, amikor utóbbit érezni, mert az, hogy a rendezőnő mindent a stílusra tesz fel, nagyon hamar visszaüt, amikor ez valamiért nem működik vagy nem keríti hatalmába nézőjét. Ilyen szempontból pedig egyenesen káros, hogy Amirpour mintha szándékosan küzdene azért, hogy valami nagyobb egész irányába kerekítse ki alkotását. A Csadoros vérszívó jó film, ha csak érzést keresünk benne, de értelmet nem, azt viszont nehéz lesz elkerülni, hogy a tartalom hiányát mi se hiányérzetként éljük meg.

6,5/10

A Csadoros vérszívó teljes adatlapja a Magyar Film Adatbázis (Mafab) oldalán