Gondolom, többetek fejében is megfordult, hogy miért nem írunk a R.E.M.-ről, valamelyikőtök pedig még odáig is lement, hogy a kívánságlistára is beküldte kérésként. Ebben úgy fogalmazott, hogy nagyon kíváncsi lenne, hogy "objektíven hogyan értékelném". Sajnos rossz hírem van, ez lehetetlen. Nem azért, mert eleve lehetetlen objektíven látni egy filmet, de természetesen értve a lényeget, nem tudom nézői szemmel sem nézni.

Ez egy alkotói gyermekbetegség, hogy ha már előzetesen ismersz egy koncepciót, mielőtt az megvalósult volna, sokkal inkább azt fogod látni, amit szeretnél látni, és nem azt, ami megvalósult. Ezt szerintem mindannyian tapasztaljátok, amikor kedvenc könyvetek adaptációját megnézitek, majd aztán jól felháborodtok, hogy a rendezőnek a világért sem sikerült jól vászonra varázsolnia. "Vászonra varázsolnia azt, amit én a fejemben elképzeltem" - ezt nem teszi hozzá senki. Viszont amennyiben nektek lehetőségetek lenne a kamera mögé állni, nem lennétek ilyen kritikusak - még akkor sem, ha a végeredmény a külső szemlélő szerint nem ütne meg magasabb szintet. Ez egyben megmagyarázza azt a nagy költői kérdést is, hogy bizonyos produkcióknál hogy nem érzékelték az alkotók, hogy egy gyenge darabot hoznak éppen létre: mert sokkal inkább azt látták benne, amit szerettek volna látni, és nem azt, ami végeredményben sikerült.

Én is így vagyok a R.E.M.-mel, akármennyire is próbálom eltávolítani magam, önkéntelenül is azt látom, amit Lisztes forgatókönyvének elolvasásakor láttam, amit a jelenetek tervezgetésekor láttam, amit a nyers felvételekben láttam, mint lehetőséget, és nem látom azt, hogy végül ez a potenciál mennyire jelent meg a végeredményben. Természetesen a vetítésen, amikor már nem azon kellett gondolkodni, hogy hol és mit változtassunk az anyagon, próbáltam egy kicsit nézőként és kritikusként tekinteni rá, de nem vagyok olyan nagyképű, hogy azt mondjam, ez tökéletesen sikerült.

Természetesen van egy kialakult képem, értékelésem nézőként a műről, de nem áltatom magam azzal, hogy ez pontosan ugyanolyan lenne, mintha a szűz szemmel ültem volna be a filmre. Éppen ezért nem tartom korrektnek, hogy értékelést fogalmazzak meg róla, de önmagában azt sem, hogy valaki tevékeny alkotójaként nyilvánítson véleményt egy produkcióról. Mint ahogy azt sem, hogy szerkesztőtársaim (akik közül szinte mindenki látta már) tegyék meg ezt. Habár mindegyikük véleményét tudom, és nem vonom kétségbe az őszinteségüket, nem kifejezetten lenne hiteles kritikát írnia bármelyikünknek egy olyan filmről, ami többek között a mi blogunk logójával van felvezetve. (Ettől függetlenül biztatom a kollégákat, hogy aki úgy gondolja, hogy meg akarja osztani mégis az olvasókkal a gondolatait, tegye meg alább egy hozzászólás formájában.)

Tudom, hogy emiatt sokan fogják úgy érezni, hogy cserbenhagytuk őket, hiszen pont a mi véleményünk lenne talán az egyik legérdekesebb a R.E.M. kapcsán, de nem hiszem, hogy egyben ez lenne a legelfogulatlanabb és a legkorrektebb (vagy ha már mindenáron ezt a szót akarjuk használni, a legobjektívebb). Úgyhogy kivételesen most a labda a ti térfeleteken pattog, tessék akasztani a hóhért, kritizálni a filmet (nem fogunk senkit kitiltani, vagy a szart is kiverni belőle), itt kommentben, Facebookon kommentben, Twitteren, vagy ha féltek Lázár Jánostól, akkor e-mailben is küldhettek visszajelzést.