Felvirradt november 5. napja, ezért ideje eszünkbe vésni, hogy miért is kell emlékeznünk rá. Azok közé tartozom, akik ezt eddig nem tudták, mivel elvből nem szoktam képregényfilmeket nézni (kivéve Batman és Vasember, azokat is csak a színészek miatt), A galaxis őrzőinek köszönhetően viszont rádöbbentem arra, mekkora hibát követtem el, hogy megfosztottam magam ettől a műfajtól, ezért elkezdtem behozni a lemaradást. Hugo Weaving miatt választottam ezt a filmet, és nem csalódtam: perceken belül a rabja lettem V univerzumának, látványos, tartalmas, kiváló alkotásról van szó!
London, a közeli, nem túl szép jövőben. Evey (Natalie Portman) a kijárási tilalom ellenére egy barátjához indul, azonban a begyűjtők karjaiba fut, akik elkezdenek erőszakoskodni vele, de szerencsére egy Guy Fawkes maszkot viselő idegen megmenti. A titokzatos alak V-nek nevezi magát, és nem kisebb terveket dédelget, mint az elnyomó kormány megdöntését. Evey véletlenül kerül az események sodrába, de végül ő lesz a legnagyobb segítsége a harcban a különleges terroristának, és végül felvirrad november 5, amelyre garantáltam emlékezni fogunk...
Wachowskiék érdeme alapvetően, hogy ilyen jól sikerült a film, hiszen ők írták a forgatókönyvet. Nem jutottak el a Mátrix filozófiai magasságaiba (az első részről van szó természetesen, a folytatásokat inkább hagyjuk), de így is mélyen elgondolkodtató, jól vezetett történetet tettek le az asztalra, amely zseniálisan jó szöveggel, mindez átgondolt, következetes látványvilággal párosult, így nem csoda, hogy tartalmas, szórakoztató film lett a végeredmény.
Külön érdeme az alkotásnak, hogy elsősorban nem grandiózus effektekben gondolkodtak, az akciójelenetek sem tengenek túl (azért a végső leszámolás ott van a szeren, ahogyan azt kell!), elsősorban kosztümökkel, kamerabeállításokkal, fény-árnyék játékkal teremtették meg a nézőre erős hatást gyakorló atmoszférát. Mindjárt a történet elején megtudjuk, ki volt az a Guy Fawkes (400 évvel ezelőtt fel akarta robbantani a brit parlamentet és akasztófán végezte), lassan, de biztosan az is kiderül, miért választotta éppen az ő arcát szimbólumként a titokzatos V. Igen hosszú a játékidő, de ez egyáltalán nem tűnik fel, az elejétől a végéig izgalmas és érdekes a történet, kár, hogy a végjáték kissé sziruposra sikeredett. A karakterekre kiemelt gondot fordítottak, nem csak a két főszereplő, Evey és V alakja került teljes mélységében megmutatásra, a nem annyira hangsúlyos figurák is kellő teret kaptak arra, hogy megismerjük őket. Stílusosak a képsorok, amelyek egyáltalán nem üresek, katartikus pillanat is akad benne, az érzelem-akció egyensúly is jól el lett találva, az olyan mondatokon pedig, mint például "Bár nem ismerlek téged, sosem találkoztam veled, nem nevettem veled, nem sírtam veled, nem csókoltalak, én mégis szeretlek. Teljes szívemből szeretlek" csak mérgelődni lehet, hogy miért nem a mi agyunkban fogalmazódott meg.
Mindezeken túl a totális diktatúra világának bemutatása teszi hátborzongatóan jóvá ezt az alkotást. Olyan szinten beleégett az elnyomás a mindennapokba, hogy itt már nincs lehetőség békés megoldásra, ide bizony forradalom kell, és a népnek kell egy jel, hogy itt az idő a cselekvésre. Ezt a feladatot vállalja magára V, aki ugyan terrorista, de egyrészt igencsak stílusosan műveli a műfajt (a zenére történő robbantás bravúros!), másrészt pedig nem tudjuk elítélni a tetteit, főleg azután, hogy megismerjük a történetét. Nem tartja magát prófétának, állhatatosan végigviszi logikusan végiggondolt tervét az önkényuralom megdöntésére, és még ahhoz is van ereje, hogy a megfelelő időben lelépjen a színről, Evey iránti érzelmei sem változtatnak az elhatározásán, és így kerek a történet, neki köszönhetően nehéz elfelejteni november 5. napját! Nem vagyok forradalmár alkat (a csendet, békét és nyugalmat kedvelem), de néhányszor bizony engem is elkapott a hősi hév, vagyis a film elérte a célját: szórakoztatott, ugyanakkor hatást gyakorolt értelemre és érzelemre egyaránt. Ritkán szokott sikerülni ez egy képregényfilmben, meg kell becsülni a minőséget, amit a néző ettől a mozitól kap!
Hugo Weaving tökéletes választás volt a főszerepre, elegáns és stílusos játéka a film egyik legnagyobb erénye. Natalie Portman ugyan nem ért fel az ő klasszisához, néhány jelenetben azonban lenyűgöző alakítást nyújtott. John Hurt a rá jellemző profizmussal hozta a diktátor szerepét, jó volt látni Stephen Rea-t és Stephen Fry-t.
James McTeigue elsőre nagyon jó filmet rendezett (azért volt kitől tanulnia, a Mátrix-ban is előkelő helyet foglalt el a stáblistán), sajnos azóta sem sikerült megismételnie ezt a színvonalat (nagyon vártam tőle A hollót, de sajnos csalódást okozott a film). Ha egyetlen képregényfilmet nézel meg, ez legyen az!
Látványos, stílusos, emlékezetes film, kötelező darab!
9/10
