Vannak alkotások, amelyek nem éppen hiánypótlóak, esetleg elcsépelt témákat dolgoznak fel, mégis van létjogosultságuk. Hála az odafigyelésnek és az értő kezek munkájának, nem egy kiváló alkotás született már annak ellenére, hogy nagyon sokat nem tudtak hozzátenni a filmtörténelemhez. A Camp X-Ray pedig egyenesen ezek élvonalába tartozik.

Amy Cole (Kristen Stewart) katonai szolgálatát kezdi a guantanamoi fogolytábor őreként. A szigorú szabályok szerint működő intézményben már az első napon komoly összetűzésbe kerül az egyik fogollyal. Azonban egy másik rab részéről egészen más hozzáállást tapasztal: a művelt, jó angolsággal bíró Ali (Payman Maadi) a többiekkel ellentétben barátságosan és nyíltan közelít a lány felé. Főszereplőnk pedig ahogy egyre közelebb kerül a fogvatartotthoz, úgy távolodik el katonatársaitól, ennek okát és értelmét pedig ő maga sem látja mindig.

Peter Sattler műve leginkább azzal tudja megragadni nézője figyelmét, hogy bár ezt a témát mindkét oldalról (szemben álló felek kapcsolata, illetve a poszt-9/11 amerikai külpolitika) fel lehetne dolgozni rengeteg közhellyel és hatásvadászattal, itt ezt nagyon visszafogottan és valamennyire eredeti módon sikerül prezentálni. Nem azt mondom, hogy a Camp X-Ray eget rengető konklúziókra jut, azonban a börtön világának aprólékos kidolgozottsága, a finom ecsetvonásokkal megrajzolt karakterek (és a Harry Potterből nyert párhuzamok) egy percig sem azt éreztetik, hogy itt valami ezerszer látott sztorit nézünk. Pedig alapvetően tényleg erről lenne szó, de a játékidő lassúsága és tulajdonképpeni eseménytelensége pont azoknak a részleteknek szorít helyet, amelyeknek köszönhetően a produkció könnyedén megtalálja a saját hangját.

És szerencsére itt tényleg részletességről beszélhetünk, nem semmitmondó művészfilmes merengésről, így aztán hiába történik alig valami a vásznon, a tehetségesen megírt dialógusok, a szereplők apró rezdülései mindvégig le tudják kötni a figyelmünket. És ha már idáig jutottunk, kénytelen vagyok beismerni, hogy Kristen Stewart kifejezetten jó ebben az alkotásban, igaz, feleannyira sem, mint partnere, Payman Maadi, aki az idő előrehaladtával a produkció igazi sztárjává válik. A furcsa helyzet viszont az, hogy a mű végül mégsem csak a két karakter kamaradrámájaként funkcionál, hanem képes egy-egy jól eltalált mellékkarakterrel egy kicsit átfogóbb üzenetet közölni.

Mint írtam, a Camp X-Rayben igazából semmi eget rengető nincs, még talán az indie drámák vonalán mozogva sem üti meg a legfelsőbb kategóriát. Mindezek ellenére azonban egy bámulatosan kidolgozott mű, amely egy némiképp lerágott csontot tud frissnek ható módon feldolgozni. Éppen úgy, mint azt a Piszkos pénz tette a gengszterfilmekkel vagy az Oroszlánszív a faji kérdéseket feldolgozó drámákkal.

8/10