A 20 kedvenc eredeti filmzeném
2014. augusztus 15. írta: !Márk!

A 20 kedvenc eredeti filmzeném

Filmzene és filmzene között is van különbség. Tulajdonképpen két nagy csoportra lehet bontani: eredeti filmzenékre és betétdalokra. Ebben a listában kifejezetten az előbbire koncentrálok, azokra a zenékre, amelyeket a filmhez írtak a zeneszerzők. Az én szívemhez az eredeti zenék közelebb állnak, ugyanis ezt sokszor a rendező álmodja meg és beszéli meg az elképzeléseit a zeneszerzővel, de olyan eset is előfordulhat, hogy maga a direktor komponálja a talpalávalót. Azért nagyon különös dolog ez, mert egy korábban hallott betétdalhoz tudunk emlékeket, impulzusokat kapcsolni, viszont ha egy filmet először nézünk és felcsendülnek a filmhez készített dallamok, akkor alapjaiban képes megváltozni a hozzáállásunk és a hangulatunk. És arra szeretnék kérni mindenkit, hogy ne hőbörögjön azon, hogy "XY csak a 18. lett", mert ez a húszas lista az abszolút kedvenceimet tartalmazza. A huszadik helyezettet is ugyanúgy rongyosra hallgattam már, mint az elsőt. Egy szó, mint száz, következzék a húsz kedvenc eredeti filmzeném:

20. Mike Oldfield: Tubullar Bells (Az ördögűző)

Nagyon minimalista tétel, amiből minél többet hallgatunk, úgy lesz egyre nyomasztóbb és nyugtalanítóbb. Ez mellesleg a film stílusára is emlékeztet. A zene végeláthatatlan monotonitása vészjósló jelzést ad: aki megnézi ezt a filmet, az soha, de soha nem fogja elfelejteni.

 

19. Danny Elfman: This Is Halloween (Karácsonyi lidércnyomás)

 Tim Burton kultstátuszú musicalje is felkívánkozott a listámra. A Karácsonyi lidércnyomásban jobbnál jobb dalok szórakoztatják a nézőt, de nekem ez a favoritom mind közül. A szövegére érdemes odafigyelni, magyarul pedig legalább olyan színvonalas, mint az eredeti, angol nyelvű produkció. Ami pedig külön dicséretes, hogy a magyar verzióban aránylag jól sikerült megtartani a szöveg eredeti jelentését.

 

18. John Williams: Hedwig's Theme (Harry Potter filmek)

 John Williams, az ösztönös zseni is megérkezett! A Harry Potter világ tartalmát nem is igazán lehetne pár perces beszéd formájában visszaadni valakinek, de a zene megteszi ezt helyettünk, ráadásul úgy, hogy még szövege sincsen. Varázslatos, ám kellően visszafogott dal, amiben minden benne van, amit a Harry Potter franchise képvisel: misztikum, mágia, őrület és epikusság.

 

17. Howard Shore: Concerning Hobbits (A gyűrűk ura - A Gyűrű szövetsége)

 Ezerszer hallgatottabb és közkedveltebb trackek is megtalálhatók A gyűrűk ura trilógia zenei CD-in, engem mégis ez fogott meg a leginkább. Az epikusabb dallamai is nagyon ütősek a franchise-nak, de ebben pont az egyszerűsége tetszik, ami mégis annyi mindent kifejez egyszerre, hogy nem lehet megunni.

 

16. Steve Jablonsky: There Is No Plan (Transformers 3)

 A Transformers-filmeket mindig is elleneztem, egyszerűen nem kedvelem őket, de a robotzúzda olyan ütős score-t kap minden egyes alkalommal, amit öröm meghallgatni. Rengeteg riportfilmhez, motivációs tréninghez felhasználták már, ami szintén azt bizonyítja, hogy mennyire kiváló szám. Steve Jablonsky mellesleg a kedvenc zeneszerzőim között van, így nem lehetett kérdéses, hogy valamelyik művének fel kellett kerülnie a listára.

 

15. Ennio Morricone: L'Uomo Dell'Armonica (Volt egyszer egy vadnyugat)

Ennio Morricone sokak szerint a világ legjobb zeneszerzője és nem ok nélkül vélekednek róla így. Önmagához képest mindig tart egy kimagasló színvonalat, de amikor Sergio Leonéval társul, akkor ketten együtt olyat alkotnak, ami minden képzeletet felülmúl. A baljósan szóló szájharmonika és a fokozódó feszültség is közrejátszott abban, hogy a western váljék az egyik legnépszerűbb filmes műfajjá.

 

14. John Williams: Theme From Schindler's List (Schindler listája)

 Köszöntöm a listán ismét a jó öreg John-t, ezúttal a 14. helyen. Sokan pátoszos és undorítóan giccses filmnek tartják Spielberg 1993-as moziját, de a zenéjéről még a fanyalgók is elismerően szoktak beszélni. Egy ilyen komoly témájú film főtémája mi máson is szólalhatna meg, mint a keserűség hangszerén, a hegedűn? "Szegényes" stílusú dal, amelyben az egyre jobban és jobban elnyújtott hegedűszó tükrözi nekünk a zsidók lelki világát a második világháború idején.

 

13. Jamin Winans: John's Walk (Ink)

 Listám legkevésbé ismert szereplője a 13. mindenféle tekintetben. Az Ink egy nem túl széles körökben ismert sci-fi gyöngyszem, Jamin Winans totálisan ismeretlen név és a zene sem biztos, hogy sokaknak lesz ismerős. Ez a tétel szerepelt a 2012-es Fehér pokolban is, igaz előtte egy-két módosítást végeztek az eredetin. A John's Walk nem is igazán a film milyenségét próbálja a felszínre hozni. Inkább csak megérint, de a filmmel együtt érdemes meghallgatni, ugyanis parádésan illeszkedik az Ink álomvilágába ez a felemelő track.

 

12. Clint Mansell: Lux Aeterna (Rekviem egy álomért)

 A világ egyik legkeményebb drámája titulusához méltó zenét kapott Clint Mansell-től, ami a katartikus fináléban vezet el minket a filmmel együtt a pokol legmélyebb bugyraiba. Többet nem is mondok, ezt úgyis ismeri mindenki.

 

11. Steven Price: Gravity (Gravitáció)

Kevés ahhoz fogható filmélményt tudnék felsorolni, mint amit a Gravitáció nézése közben is tapasztaltam. Ebben a kiváló zenének is elvitathatatlan érdemei voltak, és noha Alfonso Cuarón szupermoziját nem tudom megunni, néha elegendőnek érzem azt, hogy belehallgassak néhány Price-tételbe és máris rabul ejt a hatása. A Gravitáció számomra az egyik legszívbemarkolóbb jelentéssel és üzenettel bíró sztori, a Gravity című szám pedig tökéletes helyen, tökéletes időben van elsütve a filmben.

 

10. Vangelis: Conquest Of Paradise (1492 - A Paradicsom meghódítása)

 Elképzelni nem tudok egy ilyen listát a görög komponista nélkül. A film ugyan a gyengébb Ridley Scott-mozik közé sorolandó, de a zenéjén semmi nem múlik. Vangelis hatásvadászat nélkül érzett rá erre a stílusra és talált utat mindannyiunk szívéhez. Epikus hangvételű, igazi "menetelős" muzsika, amit különböző rendezvényeken, illetve műsorokban le szoktak játszani. Nem véletlenül.

 

9. Jo Yeong-Wook: The Last Waltz (Oldboy)

 Nehezen tudok ennél kifejezőbb dalt elképzelni. Olyan szinten idomul az Oldboy stílusához, hogy az már-már költészet. Gyönyörű és erőszakos egyszerre, akár a film. Az én európai fülemnek pedig olyan jól cseng ez a mi kultúránktól alaposan eltérő dél-koreai mű, hogy maximális tisztelettel szerepeltetem a 9. helyen.

 

8. Hans Zimmer és Klaus Badelt: He's a Pirate (A Karib-tenger kalózai)

 Kezd elcsépeltté válni ez a franchise, ahogy Johnny Depp-et is egyre unottabban nézzük, ahogy újra és újra Jack Sparrow bőrébe bújik, de az első részt akárhányszor képes lennék végignézni. Az elveszett frigyláda fosztogatói óta nem láttam még ilyen jó kalandfilmet. Ez a minőség pedig kiáltott egy akkora ikonért, mint Hans Zimmer. A He's a Pirate tökéletes másolata a film hangulatának: van benne egy lendületes pajkosság, mielőtt azonban túl jól éreznénk magunkat, jönnek a komolyabb részek. Ez a két, látszólag egymástól távol álló dolog alkot végül egy maradandó egészet.

 

7. Charlie Clouser: Hello Zepp (Fűrész)

 A Fűrész a kedvenc horrorfilmem, de ez nem lenne így a zene nélkül. A zenét leszámítva is egy kiváló filmnek tartom, de ezzel a számmal került igazán a szubjektív elit ligámba. A hideg kiráz tőle és amikor felcsendül, akkor már tudod, hogy neked véged, pedig választhattál: élet vagy halál...

 

 6. Yann Tiersen: Comptine D'Un Autre été L'aprés-midi (Amélie csodálatos élete)

 Vitán felül ki merem jelenteni, hogy az Amélie csodálatos élete a legszinesztetikusabb film, amit valaha láttam. Már külön a score-jából össze tudnék állítani egy toplistát, de nem akartam igazságtalan lenni, úgyhogy kiragadtam egyet, a szívmelengetően gyönyörű zongoraszót. Férfiú létemre ez képes nagyon mélyen megérinteni, a zene hatására szinte maga előtt látja az ember Párizs bűvöletes világát. És nem mellesleg a film egyik legszebb jelenetét színesítette ezzel Jean-Pierre Jeunet.

 

5. John Carpenter: Halloween (Halloween)

 Nem tudok ennél hátborzongatóbb horrorfilmes zenét mondani. A nyugtalanító basszusokból és dinamikusságából már sejthetjük, hogy Michael Myers ölni készül. A '70-es évek egyik legsikeresebb horrorfilmje kölcsönhatásban volt a zenével: halhatatlanná tették egymást.

 

4. Ennio Morricone: Chi Mai (A profi)

Morricone a Chi Mai című tételével kis híján megkaparintotta a dobogót. A profi esetében már tényleg az a jelenség figyelhető meg, amikor a zene különválik a filmtől és saját egzisztenciális értékkel bír. De természetesem ezen dal hallatán akarva-akaratlanul felidéződnek előttünk Jean-Paul Belmondo arcvonásai az egyik legkiválóbb filmben, ami valaha készült.

 

3. Hans Zimmer: Time (Eredet)

 Bombasztikus, grandiózus mestermunka! Ez már tényleg az a dal, ami végigfut az ember vénáin, annyira magával ragadó. Lassan indul, de annyira felpörög, hogy észbe sem kapsz és már padlón is vagy. Én ugyan nem vagyok oda az Eredetért, de a film megkívánt egy ilyen minőségű, lehengerlő számot. Instant libabőr 4 és fél percen keresztül.

 

 2. John Williams: Main Titles/Rebel Blockade Runner (Csillagok háborúja)

 Először ezt szántam elsőnek, csak aztán bevillant egyetlen egy olyan film, aminek a zenéjét jobbnak tartom még ennél is, de nálam az ezüstérmet minimálisan megérdemli így is John Williams munkája. A Star Wars legendája halhatatlan, példa nélküli, hogy egy franchise ekkora hatást tett volna a popkultúrára és az emberek hétköznapjaira. Williams a legnagyobb sci-fi eposzhoz méltó dalt komponált.

 

1. Nino Rota: Love Theme (A keresztapa)

 Nino Rota annyira mesteri score-t komponált a gengszterfilmek királyához, hogy két szám is esélyes volt részemről az első helyre. Helymegosztást azonban nem akartam, így fájó szívvel, de kiválasztottam azt, amelyik egy fél fokkal jobban tetszett. Az egyik legkiválóbb filmhez az egyik legkiválóbb zene dukál. Ez a mű magáért beszél.

A bejegyzés trackback címe:

https://smokingbarrels.blog.hu/api/trackback/id/tr286576699

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

lisztes · http://www.facebook.com/LisztesMegmondjaATutit 2014.08.15. 12:18:12

Vicces, hogy a legjobb eredeti filmzenés listának első helyén egy feldolgozás áll :D

www.youtube.com/watch?v=aZgEkHWt58o Igaz saját magát dolgozta fel Nino Rota, de akkor is...

!Márk! · http://smokingbarrels.blog.hu 2014.08.15. 12:23:34

@lisztes: Minden dalnak utána néztem, több helyen is azt írták, hogy Nino Rotának ez egy eredeti, filmhez írt száma. De köszönöm az észrevételt.

lisztes · http://www.facebook.com/LisztesMegmondjaATutit 2014.08.15. 12:29:09

@Powerful900: Még Oscarra is jelölték (meg is nyerte volna valszeg), de visszavonták.

Imdb:

Best Music, Original Dramatic Score
Nino Rota
Withdrawn, ineligible: reused Fortunella score; replaced by a nomination for "Sleuth"

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2014.08.15. 12:38:29

nagyon jó lista lett: A magam részéről jobban kedvelem a betétdalos filmzenei OST-okat, mint ezeket a score-okat, de vitathatatlanul ez a nehezebb, meg művészibb.

!Márk! · http://smokingbarrels.blog.hu 2014.08.15. 12:50:13

@lisztes: Ez érdekes. Ihletmerítés gyanánt több ilyen listát átolvastam és nagyon sokon szerepelt a Keresztapa. Olyan listákon, amelyek (elvileg) kizárólag filmhez írt zenéket soroltak fel.

Dr_utcai_arcos 2014.08.15. 13:03:16

Hát az Amerikai szépséget kihagyni. Nem is tudom.

Dr_utcai_arcos 2014.08.15. 13:09:34

@Dr_utcai_arcos: (rögtön befejezem :) ), és ha már olyan zenét veszünk, mai döbbenetesen sokat tesz a filmhez, akkor The Crow! www.youtube.com/watch?v=8-szm5bg-lY

!Márk! · http://smokingbarrels.blog.hu 2014.08.15. 13:11:23

@Dr_utcai_arcos: Az Amerikai szépségen és Az utolsó mohikánon is erősen gondolkoztam. Egy bővebb listán biztos rajta lenne mindkettő. A Hollót elég régen láttam, a zenéje sem maradt meg annyira bennem.

Werewolfrulez · http://smokingbarrels.blog.hu/ 2014.08.15. 14:12:28

@Dr_utcai_arcos: A holló zenéje sztem is iszonyat jó lett, hangulatos, változatos, nagyon kiváló OST. Az utolsó mohikánnak meg CSAK a zenéje tetszett, egyébként untam, szóval az olyan felemás nálam :)

lisztes · http://www.facebook.com/LisztesMegmondjaATutit 2014.08.15. 14:55:14

@Dr_utcai_arcos: Az utolsó mohikánnak sem eredeti a filmzenéje.

"MacLean's most famous pieces include "The Gael", from his 1990 album The Search, which was adapted by Trevor Jones as the main theme to The Last of the Mohicans (1992)"

Bruse · http://smokingbarrels.blog.hu/ 2014.08.15. 18:07:54

Csak ennyit mondok: Ecstasy of Gold.
Ezen kívül még Rain Man, In Bruges, Az utolsó tangó Párizsban. Ha pedig régebbi klasszikus, akkor Amarcord (az mennyire 10/10). Továbbá A megvetés témája is zseniális, melyet Scorsese is használt a Casinóban. Morriconétől nekem a Saló intro zenéje is nagyon tetszik.
Szerb film soundtrack, valaki?! :D

Santino89 · http://filmbook.blog.hu/ 2014.08.15. 18:11:12

@lisztes: Agatha Christie születésnapja mellett még valamit tanultam ma tőled. Imádom a Keresztapa filmet, de ezt még soha sehol se olvastam vele kapcsolatban, köszi szépen ezt is :D

Santino89 · http://filmbook.blog.hu/ 2014.08.15. 18:13:43

@lisztes: Jah és hogy másik nagy kedvencemhez Az utolsó mohikánhoz én is okoskodjak, a The Gaelt valóban felhasználták, viszont a zene többi része eredeti, és az is csodaszép.

danialves · http://smokingbarrels.blog.hu 2014.08.15. 19:55:14

Érdekes, én a Transformersekből sokkal inkább válogattam volna be az Arrival to Earth-t, de igazából mindkét szám ugyanannak a témának a feldolgozása.
Clint Manselltől viszont lehet akármilyen híres a Lux Aeterna, tőle a Death Is The Road To Awe a legzseniálisabb zene A forrás soundtrackjéről.
Az Inkért viszont hatalmas piros pont, de egyébként is jól összeszedett, változatos lista, talán most már megbocsátják neked, hogy megalapítottad ezt a szar blogot. ;)

Aki hiányzik egy kicsit nekem: John Murphy, tőle vagy az In The House, In a Heartbeat, vagy az Adagio in D Minor.

Edgecrusher 2014.08.15. 20:09:19

Gladiator: The Battle, Black Hawk Down: "Gortoz a ran - J'attends"?

Lauro 2014.08.15. 21:00:45

Ajánlom Michael Brooktól az Into The Wild c. filmhez írt zenéjét. Nagyon erős hangulatú zene, sokat ad a filmhez.

Boyzndahood 2014.08.15. 22:21:29

Csak ennyit mondok Kronos Quartet.. :)

lordgabi 2014.08.16. 03:10:02

www.youtube.com/watch?v=kf1Vt6r-sj8

Cannibal Holocaust - Opening Theme Music (Riz Ortolani)

Csodaszép! :)

Ismeritek?

lordgabi 2014.08.16. 03:11:37

Egyébként jó kis válogatás lett, a Profi c. filmből én mindenképp Ennio Morricone - Le vent, le cri c. dalát raktam volna be.

!Márk! · http://smokingbarrels.blog.hu 2014.08.16. 11:50:52

@Bruse: A Szerb filmből nekem nem a zene maradt meg... :D

@danialves: Igen, Murphy is nagyon jó, de ismerek nála jobbat.

@Edgecrusher: A The Battle-nek nekem az eleje nagyon tetszik, a többi része viszont untat.

@Lauro: Az Into The Wild-ból nekem inkább az adaptált betétdalok maradtak meg.

SzamárCsacsi · http://kinoglaz.blog.hu/ 2014.08.17. 04:08:33

@lordgabi: A Cannibal Holocaust zenéje a legjobb! :)

datbenik 2014.08.18. 18:36:04

Ha mar az eredeti filmzeneknel tartunk, csodalkozom, hogy egy ilyen osszeallitasbol kimaradhatott:

- Highlander (Queen)
- Chariots of Fire (Vangelis)
- Kulonben Duhbe Jovunk (Guido & Maurizio de Angelis)
- Beverly Hills Cop
- Flashdance
- Kopaszkutya
- Byousoku Go Senchimettoru
www.youtube.com/watch?v=BqFftJDXii0
- Bram Stoker's Dracula (Annie Lennox - Love Song for a Vampire)
www.youtube.com/watch?v=vhG8zC4npsE
- True Blood (OK, ez csak egy sorozat, de akkor is, mekkora zene pl. a Bad Things!)
www.youtube.com/watch?v=t0eQL5R3bw4

Morricone-tol is befert volna meg:
- The Good, the Bad and the Ugly
- Once Upon a Time in America
- For a Few Dollars More

A tobbivel viszont teljes mertekben egyetertek.

ancsimancsi 2014.08.18. 18:58:51

Az utolso szamuraj. Tom Cruise-tol konkretan hideglelest kapok, de az a filmzene... Azert erdemes megnezni. Nem tennem le a nagyeskut, de azt hiszem az is Hanz Zimmer. Valamint, nem tul ismert, de szerintem hideglelosen gyonyoru a francia Farkasok szovetsege zeneje, erdemes meghallgatni.

iSten 2014.08.18. 18:59:20

Nincsenek rossz zenék a listán, de kicsit szűkös a merítés. Ajánlom figyelmedbe az 1960 előtti filmeket is. Bár sok tekintetben Hollywood aranykora mai átlagnézői szemmel már meghaladott filmeket produkált, filmzene szempontjából hihetetlenül gazdag és abszolút szerethető korszak volt. Nagyon sok mai kedvenc (John Williams, Alexandre Desplat - apropó, ő hogyhogy nem fért bele a listába?, James-Newton Howard, Howard Shore, George Fenton, Alan Silvestri stb.) gyakran visszanyúl stílusban a klasszikusokhoz.

Kikre kell itt gondolni: Rózsa Miklós, Victor Young, Max Steiner, Elmer Bernstein, Bernard Herrmann, Franz Waxman...

eddie1977 2014.08.18. 19:00:42

Hát igen. Ha már Hans Zimmer, akkor Rain Man, esetleg Fekete eső.
Ha pedig John Williams, akkor Star Wars, Indiana Jones, Jurrasic Park.
És talán belefért volna egy-két Jerry Goldsmith is. Elemi ösztön, Ómen, Pillangó.

RobertThorn_ 2014.08.18. 19:12:52

baaaah.. semmi Jerry Goldsmithtől? Basil Poledouristól? ejnye. szegény Michael Kament is rendre kihagyják az ilyesmikből, pedig ezer közül is fel lehetett ismerni azt, amit ő írt.

viszont a listán van a Lux Aeterna.. hát annál kevés bötébb darabot vetettek kottapapírra - talán a Why So Serious Hans Zimmertől képes azt alulmúlni, de nem tudnám eldönteni melyik a borzalmasabb (sajnos a szó rossz értelmében).

azonban öröm látni, hogy felkerült a listára John Carpenter és Ennio Morricone neve.
és Vangelis 1492-jét is tényleg jó, hogy a listán látni, noha elég mostoha sors jutott neki. sajnos anno nagyon túljátszották a tévében, emiatt mindenki csak köpköd, ha meghallja, pedig minden egyes hang tökéletesen és ötletesen van benne elhelyezve - Hans Zimmer vagy a tanítványai csak szeretnének ilyet írni, de sosem fognak, az hót ziher.

J.W. Booth 2014.08.18. 20:29:05

OK, hogy van pár Morricone, de mások is hiányolják a Jó a Rossz és a Csúf zenéjét, vagy akár a másik két spagetti-westernét.

Ami kicsit régebbi, de itt lenne a helye az a Moon River az Álom luxuskiviteben c. filmből.

nyu 2014.08.18. 20:44:12

Jól kezdődik a lista egy NEM filmzenével.

Oldfield nem is tudott róla, hogy a kiadója eladta a zenéjét a filmhez, volt is nagy balhé belőle.

Rosszindulatú Vászka 2014.08.18. 20:55:59

Azt a badarságot ki találta ki, hogy a Tubular Bells eredeti filmzene volna? Ne terjesszük már a hülyeséget kéremszépen.

Bezzeg ez:
www.youtube.com/watch?v=-b33vOZKcS0

meg ez:
www.youtube.com/watch?v=jx3ajYfbzcw

no és ez:
www.youtube.com/watch?v=BDTHDVT6jy8

és ez:
www.youtube.com/watch?v=KDy7LAqzyi8

no meg ez:
www.youtube.com/watch?v=OXA8fYous0I

Te nem nézel rendes filmeket?

Mr.Treeger 2014.08.18. 21:38:01

Sosem szoktam fikázni, de ez a lista nem jó, Maximum egy klikkvadász és hatásvadász valami.
Szomorú vagyok, hogy egy ilyen tényleg nem átgondolt lista ide felkerülhetett. Nekem egy TOP10-es lista összeállítása, úgy, hogy minden darabot ismerek 3-4 hónap. És én csak a saját szórakozásomra készítem.

Kopi3.14 2014.08.18. 21:47:19

@Gringo: Abban mi eredeti van? Mind a filmet, mind a zenét tekintve.

sunblind 2014.08.18. 21:51:56

Cinema Paradiso. Morricone azis persze. Tökéletes harmóniában a filmmel.

Karobberto 2014.08.18. 21:57:02

Hálás téma, azért ezt belevenném: Moroder - Scarface (The World is yours).

basaja 2014.08.18. 21:59:00

Na es Vladimir Cosma?

basaja 2014.08.18. 21:59:35

Na es Vladimir Cosma?

hotward 2014.08.18. 22:01:38

Mondjuk még bedobtam volna a Prometheus nyitótémáját is, az is ott van (szigorúan DTS-HD-ben), úgy üt igazán.

De véleményem szerint ilyen listát csinálni baromság. Ez olyan, mint a világ 20 legjobb nője/pasija. Esetleg kiindulásnak megfelel...Ahány ember, annyi stílus, még filmzenében is.

David Carradine 2014.08.18. 22:02:35

Basil Poledouris. Conan, Robocop.

fefe79 2014.08.18. 22:02:40

Az Eye of the Tiger az eredeti filmzene vajon?

Lord Ickenham 2014.08.18. 22:03:06

Tényleg elég fura, hogy nincsenek régi filmek. Pl. Bernard Herrmann a Psychohoz igen jó zenét írt. Az első fimzenéje meg ha jól emlékszem az Aranypolgár volt. Jó, nem egy Transformers, vagy Fűrész...
:D

Leonard Zelig 2014.08.18. 22:11:52

Oldfield nem is tudott róla, meg egyébként is egy l-lel írta azt, hogy Tubular

datbenik 2014.08.18. 23:16:01

B+, hat nem kihagytam?
www.youtube.com/watch?v=-_icctfc9Kw

Meg a Killing Fields zeneje sem volt am piskota, ugye?

PiszkosFreddy 2014.08.19. 00:06:21

Sok jó,és emlékezetes filmzenét hallottam már.
Kicsit fáj,hogy Vangelis Szárnyas fejvadász zenéje -számomra is- kissé devalválódott.
De ha csak egy legjobb filmzenét kellene megjelölnöm,biztosan ez lenne,főleg a vége-főcím zenéje miatt:

www.youtube.com/watch?v=5VWnh1jNI0M

PiszkosFreddy 2014.08.19. 00:14:28

..és ha egy jó tündér még egy lehetőséget adna,akkor:

Az óceánjáró zongorista legendája

Stitu 2014.08.19. 03:32:52

Nem tudom eredeti e de A misszió zenéje simán befér bármilyen filmes zenés listára.

J. McClane 2014.08.19. 10:32:37

Vamglistől szerintem a Blade Runner messsze jobb, mint a 1492

Levente B. · combatant.blog.hu 2014.08.19. 12:00:39

Kis pontosítás: Mike Oldfield: Tubullar Bells (Az ördögűző). Ez a zene önállóan jelent meg a Virgin Records kiadásában, a rendező miután Lalo Schifrin zenéjét alkalmatlannak találta, a rádióban hallott erről a dalról majd vette meg a jogokat hozzá.

bkover 2014.08.19. 12:52:36

ilyen listát lehetetlen csinálni...

Intouchable
www.youtube.com/watch?v=nWcWgBCPj1c
Braveheart
www.youtube.com/watch?v=cXWwAjwJe4E
Forrest Gump
www.youtube.com/watch?v=VWoUcB7y4hw

és még hány száz... :)

s 2014.08.19. 13:42:23

@lisztes: Bár smittpali is csak magától másolt volna. :-D

Tény, hogy az olaszok magasan felülütik a mezőnyt. Hiába, azzal a temperamentummal, ami nekik van . . . mások nem fognak egyhamar jobb zenéket írni.

Én mondjuk hiányoltam a felsorolásból kettőt nagyon:

Ennio Morricone: Magic Waltz
www.youtube.com/watch?v=pFYpaP8LJhs

Ennio Morricone: Deborah's Theme
www.youtube.com/watch?v=acgVUCe1Y0M

És akkor gyorsan egy ellenpélda, hogy északi nép fiaként is meg lehet írni a világ egyik legismertebb tangóját, ami köztudottan déli műfaj.
Jacob Gade dán hegedűs és zeneszerző műve, a Jealousy tango is azt hiszem egykor filmzenének készült.
www.youtube.com/watch?v=gqOHNP-RThU

s 2014.08.19. 13:47:56

@lordgabi: Hogy a fenébe ne. Gyönyörű dal az is.

s 2014.08.19. 14:07:07

Nem beszéltünk viszont még John Kander zenéjéről Fred Ebb szövegével. Pedig világszám lett az is, nagyobbat szólt, mint előtte gondolták volna.

CABARET

www.youtube.com/watch?v=PzhihGDXfUg

www.youtube.com/watch?v=5QS1l1mSDSo

porch monkey 4 life! 2014.08.24. 10:28:24

+ csúcs akciófilmhez csúcs zene: The Rock

www.youtube.com/watch?v=gPtPxqTdkig

Objektív szemmel nyilván nem toplistás, de kuriózum, mert a akciófilmekhez ritka a minőségi score (ha van egyáltalán)

- SunDisc - 2014.08.24. 10:31:18

Jó a lista.

Számomra a legmaradandóbb filmzene A forrásé. Nem is ismerek semmi hasonló kaliberűt.

Klisés, de A gyűrűk ura trilógia minden lemeze közel hibátlan - tele eredetiséggel, finoman rétegezve. Bármikor felismerhető.

Egy-egy számként emlékezetes a Road to Perdition Ghosts c. trackje Thomas Newman-től (mindenki ismeri a zenéjét, és mégis a nevét alig-alig):

www.youtube.com/watch?v=0k8h1Gu1u2M

Nagyon szép és hamisítatlan számomra Yann Tiersen Summer of 78 zenéje a Goodbye, Lenin! -ből:

www.youtube.com/watch?v=awtWSj_qTkE

Valahogy az Egy csodálatos elme autós üldözős zenéje is megmaradt bennem - nem tudom, hogy a képek sebessége és a zene sebessége közti kontraszt miatt, amit súlyosbít a főszereplőn egyre eluralkodó őrület :

(klipestül) www.youtube.com/watch?v=uB9Gzz3yhYY

Már film közben is megfogott a Kör c. filmből az Under The Rug téma (0:44-től):

www.youtube.com/watch?v=xh9zUKbQcdw

TREX · http://polarmacko.blog.hu 2014.08.24. 12:26:55

A The Twelve Kingdoms című anime sorozat bő egy évvel előzi A Karib-tenger kalózait, az opening zeneszerzője Kunihiko Ryo, 01:04-től a lényeg: youtu.be/3iPaj4XqAW0?t=1m4s

IMDB-n:
The Twelve Kingdoms: www.imdb.com/title/tt0327386/fullcredits?ref_=tt_ov_st_sm
Pirates of the Caribbean: www.imdb.com/title/tt0325980/fullcredits?ref_=tt_ov_st_sm

- SunDisc - 2014.08.24. 14:30:16

@TREX: Hans Zimmer szerintem saját magától merített ebben az esetben :)

Hallgasd csak meg a Gladiátor vonatkozó részét: youtu.be/kln605W1r3E?t=5m53s

Szerintem ez lehet az első ilyen :)

danialves · http://smokingbarrels.blog.hu 2014.08.24. 15:21:18

@TREX: @- SunDisc -: Nem ilyen egyszerű a dolog, ugyanis szóban forgó soundtracket összesen vagy 9 ember írta, itt az eredeti verzió Zimmertől, amiben benne van többek között a He's a Pirate eredetije is (kb. 2:20tól), kicsit másképp, mint a végleges verzió.
www.youtube.com/watch?v=D6wsGESeNjk

Az egész sztori meg a videó descriptionjében szépen ki van fejtve.
Szóval kb. lehetetlen rendberakni, hogy ki, honnan és mit nyúlt le. :D

- SunDisc - 2014.08.24. 17:45:24

@danialves: Szal egy görbe este alatt "dobták" össze :)

Ettől függetlenül szerintem még mindig a gladiátoros verzió megelőzi ezt, és az tiszta Zimmer (elvileg).

Oldfan 2014.08.24. 21:21:45

Miután személyes kedvencekről van szó, csacskaság volna bármely cseréjét javasolni. Nem is teszem. Viszont meghallgatási javaslatként írom az alábbiakat:
- Prokofjev: Alexander Nyevszkij(Nálunk: Jégmezők lovagja)
Tőről metszett klasszikus, zene és kép csodálatos összhangja. Nem mellesleg, zeneszerzők sokasága, vagyis a szakma, tanult rajta. (Pl:hogyan kell hangszerelni.) A hatása legjobban a Conan, a barbár esetében mérhető fel. Hangerőt a részletnek...:)
www.youtube.com/watch?v=vKZPgGbUuX0
- Nino Rota: Országúton
A zene beszél önmagáért.
www.youtube.com/watch?v=XtD1PVkY-pg

Sunny Days 2014.08.25. 00:34:05

jaj, ne!!!: 20, 19, 18, 17
talán: 16, 13, 7, 2
igeeen!!!: 15, 14, 12, 11, 10, 9, 8, 6, 5, 4, 3, 1
És közben mennyi filmzene eszembe jutott, aminek még helye lehete egy ilyen listán!
Pedig a kommentekben idézett linkeket még meg sem hallgattam.

David Carradine 2014.08.26. 18:54:16

@Oldfan:
Nahát... Egy műértő, grat. Annak a filmnek vannak gyengéi, de kétségtelen, hogy a filharmonikus zene alávágva a lovasrohamnak, hentelésnek, priceless. (Conan óta sok film - Poledouris után sokan felkapták -, Gladiator, Barbár legenda, stb.) Üdv.

Oldfan 2014.08.26. 21:20:23

@David Carradine: Egy ilyen nickkel nálam dicséret nélkül is nyerő vagy....:)
Eizenstein a filmezés zsenije volt, ami a saját érdeme. A mozijai (kevés számú) hibái pedig inkább a koré, amelyben élt. Üdv.

David Carradine 2014.08.27. 11:55:06

@Oldfan: Aláírom, rossz kor. Szeretem azt a filmet (perfekt rendezői, operatőri munka, a zenét meg már kitárgyaltad), de a vidáman hahotázó Szerjózsáktól, pirulós Másáktól néha agybajt kapok. Nemrég néztem vissza, és tök egyedül feltűnt a vizuális megjelenítés és a zene terén a Conan-nal vonható párhuzam. A Német Lovagrendből megjelenítésben szerintem még Lucasék is igen sokat merítettek a gonosz Birodalmiak ábrázolásánál.

Oldfan 2014.08.27. 12:26:10

@David Carradine: Ha láttál mozikat a sztálini korszakból, tudhatod, Eizenstein ilyen jelenetei még visszafogottnak mondhatóak. A kötelező optimizmust a jövőt illetően még a legnagyobb bajban is hozni kellett, amennyiben az illető rendező nem óhajtott egy kies szibériai GULAG-ot belülről látni, a Ljubjanka pincéiről nem is szólva. A Csillagok háborúja és a Jégmezők lovagja átfedéseinek mondhatni külön irodalma létezik. Miként annak is, Lucas hány filmrendező leghatásosabb megoldásait "emelte át" és a kisérő zenét elemezgetők szintén összeszedték a valódi szerzőket. De tagadhatatlan, jó lett a mix mindkét esetben.
De ez már tényleg túl OFF.

David Carradine 2014.08.27. 13:05:39

@Oldfan: Oké, oké, ne koptasd a billentyűt. :) 15 éve egyetemen megvolt a történész és a művelődési- és felnőttképzési menedzser szak, média- és mozgóképkultúra specializációval. (Utóbbin Conanból szakdolgoztam... :) ) Most már mondjuk mindkettőből csak műkedvelek. Fél szavakból is értjük mi egymást.
süti beállítások módosítása