Filmzene és filmzene között is van különbség. Tulajdonképpen két nagy csoportra lehet bontani: eredeti filmzenékre és betétdalokra. Ebben a listában kifejezetten az előbbire koncentrálok, azokra a zenékre, amelyeket a filmhez írtak a zeneszerzők. Az én szívemhez az eredeti zenék közelebb állnak, ugyanis ezt sokszor a rendező álmodja meg és beszéli meg az elképzeléseit a zeneszerzővel, de olyan eset is előfordulhat, hogy maga a direktor komponálja a talpalávalót. Azért nagyon különös dolog ez, mert egy korábban hallott betétdalhoz tudunk emlékeket, impulzusokat kapcsolni, viszont ha egy filmet először nézünk és felcsendülnek a filmhez készített dallamok, akkor alapjaiban képes megváltozni a hozzáállásunk és a hangulatunk. És arra szeretnék kérni mindenkit, hogy ne hőbörögjön azon, hogy "XY csak a 18. lett", mert ez a húszas lista az abszolút kedvenceimet tartalmazza. A huszadik helyezettet is ugyanúgy rongyosra hallgattam már, mint az elsőt. Egy szó, mint száz, következzék a húsz kedvenc eredeti filmzeném:

20. Mike Oldfield: Tubullar Bells (Az ördögűző)

Nagyon minimalista tétel, amiből minél többet hallgatunk, úgy lesz egyre nyomasztóbb és nyugtalanítóbb. Ez mellesleg a film stílusára is emlékeztet. A zene végeláthatatlan monotonitása vészjósló jelzést ad: aki megnézi ezt a filmet, az soha, de soha nem fogja elfelejteni.

19. Danny Elfman: This Is Halloween (Karácsonyi lidércnyomás)

 Tim Burton kultstátuszú musicalje is felkívánkozott a listámra. A Karácsonyi lidércnyomásban jobbnál jobb dalok szórakoztatják a nézőt, de nekem ez a favoritom mind közül. A szövegére érdemes odafigyelni, magyarul pedig legalább olyan színvonalas, mint az eredeti, angol nyelvű produkció. Ami pedig külön dicséretes, hogy a magyar verzióban aránylag jól sikerült megtartani a szöveg eredeti jelentését.

18. John Williams: Hedwig's Theme (Harry Potter filmek)

 John Williams, az ösztönös zseni is megérkezett! A Harry Potter világ tartalmát nem is igazán lehetne pár perces beszéd formájában visszaadni valakinek, de a zene megteszi ezt helyettünk, ráadásul úgy, hogy még szövege sincsen. Varázslatos, ám kellően visszafogott dal, amiben minden benne van, amit a Harry Potter franchise képvisel: misztikum, mágia, őrület és epikusság.

17. Howard Shore: Concerning Hobbits (A gyűrűk ura - A Gyűrű szövetsége)

 Ezerszer hallgatottabb és közkedveltebb trackek is megtalálhatók A gyűrűk ura trilógia zenei CD-in, engem mégis ez fogott meg a leginkább. Az epikusabb dallamai is nagyon ütősek a franchise-nak, de ebben pont az egyszerűsége tetszik, ami mégis annyi mindent kifejez egyszerre, hogy nem lehet megunni.

16. Steve Jablonsky: There Is No Plan (Transformers 3)

 A Transformers-filmeket mindig is elleneztem, egyszerűen nem kedvelem őket, de a robotzúzda olyan ütős score-t kap minden egyes alkalommal, amit öröm meghallgatni. Rengeteg riportfilmhez, motivációs tréninghez felhasználták már, ami szintén azt bizonyítja, hogy mennyire kiváló szám. Steve Jablonsky mellesleg a kedvenc zeneszerzőim között van, így nem lehetett kérdéses, hogy valamelyik művének fel kellett kerülnie a listára.

15. Ennio Morricone: L'Uomo Dell'Armonica (Volt egyszer egy vadnyugat)

Ennio Morricone sokak szerint a világ legjobb zeneszerzője és nem ok nélkül vélekednek róla így. Önmagához képest mindig tart egy kimagasló színvonalat, de amikor Sergio Leonéval társul, akkor ketten együtt olyat alkotnak, ami minden képzeletet felülmúl. A baljósan szóló szájharmonika és a fokozódó feszültség is közrejátszott abban, hogy a western váljék az egyik legnépszerűbb filmes műfajjá.

14. John Williams: Theme From Schindler's List (Schindler listája)

 Köszöntöm a listán ismét a jó öreg John-t, ezúttal a 14. helyen. Sokan pátoszos és undorítóan giccses filmnek tartják Spielberg 1993-as moziját, de a zenéjéről még a fanyalgók is elismerően szoktak beszélni. Egy ilyen komoly témájú film főtémája mi máson is szólalhatna meg, mint a keserűség hangszerén, a hegedűn? "Szegényes" stílusú dal, amelyben az egyre jobban és jobban elnyújtott hegedűszó tükrözi nekünk a zsidók lelki világát a második világháború idején.

13. Jamin Winans: John's Walk (Ink)

 Listám legkevésbé ismert szereplője a 13. mindenféle tekintetben. Az Ink egy nem túl széles körökben ismert sci-fi gyöngyszem, Jamin Winans totálisan ismeretlen név és a zene sem biztos, hogy sokaknak lesz ismerős. Ez a tétel szerepelt a 2012-es Fehér pokolban is, igaz előtte egy-két módosítást végeztek az eredetin. A John's Walk nem is igazán a film milyenségét próbálja a felszínre hozni. Inkább csak megérint, de a filmmel együtt érdemes meghallgatni, ugyanis parádésan illeszkedik az Ink álomvilágába ez a felemelő track.

12. Clint Mansell: Lux Aeterna (Rekviem egy álomért)

 A világ egyik legkeményebb drámája titulusához méltó zenét kapott Clint Mansell-től, ami a katartikus fináléban vezet el minket a filmmel együtt a pokol legmélyebb bugyraiba. Többet nem is mondok, ezt úgyis ismeri mindenki.

11. Steven Price: Gravity (Gravitáció)

Kevés ahhoz fogható filmélményt tudnék felsorolni, mint amit a Gravitáció nézése közben is tapasztaltam. Ebben a kiváló zenének is elvitathatatlan érdemei voltak, és noha Alfonso Cuarón szupermoziját nem tudom megunni, néha elegendőnek érzem azt, hogy belehallgassak néhány Price-tételbe és máris rabul ejt a hatása. A Gravitáció számomra az egyik legszívbemarkolóbb jelentéssel és üzenettel bíró sztori, a Gravity című szám pedig tökéletes helyen, tökéletes időben van elsütve a filmben.

10. Vangelis: Conquest Of Paradise (1492 - A Paradicsom meghódítása)

 Elképzelni nem tudok egy ilyen listát a görög komponista nélkül. A film ugyan a gyengébb Ridley Scott-mozik közé sorolandó, de a zenéjén semmi nem múlik. Vangelis hatásvadászat nélkül érzett rá erre a stílusra és talált utat mindannyiunk szívéhez. Epikus hangvételű, igazi "menetelős" muzsika, amit különböző rendezvényeken, illetve műsorokban le szoktak játszani. Nem véletlenül.

9. Jo Yeong-Wook: The Last Waltz (Oldboy)

 Nehezen tudok ennél kifejezőbb dalt elképzelni. Olyan szinten idomul az Oldboy stílusához, hogy az már-már költészet. Gyönyörű és erőszakos egyszerre, akár a film. Az én európai fülemnek pedig olyan jól cseng ez a mi kultúránktól alaposan eltérő dél-koreai mű, hogy maximális tisztelettel szerepeltetem a 9. helyen.

8. Hans Zimmer és Klaus Badelt: He's a Pirate (A Karib-tenger kalózai)

 Kezd elcsépeltté válni ez a franchise, ahogy Johnny Depp-et is egyre unottabban nézzük, ahogy újra és újra Jack Sparrow bőrébe bújik, de az első részt akárhányszor képes lennék végignézni. Az elveszett frigyláda fosztogatói óta nem láttam még ilyen jó kalandfilmet. Ez a minőség pedig kiáltott egy akkora ikonért, mint Hans Zimmer. A He's a Pirate tökéletes másolata a film hangulatának: van benne egy lendületes pajkosság, mielőtt azonban túl jól éreznénk magunkat, jönnek a komolyabb részek. Ez a két, látszólag egymástól távol álló dolog alkot végül egy maradandó egészet.

7. Charlie Clouser: Hello Zepp (Fűrész)

 A Fűrész a kedvenc horrorfilmem, de ez nem lenne így a zene nélkül. A zenét leszámítva is egy kiváló filmnek tartom, de ezzel a számmal került igazán a szubjektív elit ligámba. A hideg kiráz tőle és amikor felcsendül, akkor már tudod, hogy neked véged, pedig választhattál: élet vagy halál...

 6. Yann Tiersen: Comptine D'Un Autre été L'aprés-midi (Amélie csodálatos élete)

 Vitán felül ki merem jelenteni, hogy az Amélie csodálatos élete a legszinesztetikusabb film, amit valaha láttam. Már külön a score-jából össze tudnék állítani egy toplistát, de nem akartam igazságtalan lenni, úgyhogy kiragadtam egyet, a szívmelengetően gyönyörű zongoraszót. Férfiú létemre ez képes nagyon mélyen megérinteni, a zene hatására szinte maga előtt látja az ember Párizs bűvöletes világát. És nem mellesleg a film egyik legszebb jelenetét színesítette ezzel Jean-Pierre Jeunet.

5. John Carpenter: Halloween (Halloween)

 Nem tudok ennél hátborzongatóbb horrorfilmes zenét mondani. A nyugtalanító basszusokból és dinamikusságából már sejthetjük, hogy Michael Myers ölni készül. A '70-es évek egyik legsikeresebb horrorfilmje kölcsönhatásban volt a zenével: halhatatlanná tették egymást.

4. Ennio Morricone: Chi Mai (A profi)

Morricone a Chi Mai című tételével kis híján megkaparintotta a dobogót. A profi esetében már tényleg az a jelenség figyelhető meg, amikor a zene különválik a filmtől és saját egzisztenciális értékkel bír. De természetesem ezen dal hallatán akarva-akaratlanul felidéződnek előttünk Jean-Paul Belmondo arcvonásai az egyik legkiválóbb filmben, ami valaha készült.

3. Hans Zimmer: Time (Eredet)

 Bombasztikus, grandiózus mestermunka! Ez már tényleg az a dal, ami végigfut az ember vénáin, annyira magával ragadó. Lassan indul, de annyira felpörög, hogy észbe sem kapsz és már padlón is vagy. Én ugyan nem vagyok oda az Eredetért, de a film megkívánt egy ilyen minőségű, lehengerlő számot. Instant libabőr 4 és fél percen keresztül.

 2. John Williams: Main Titles/Rebel Blockade Runner (Csillagok háborúja)

 Először ezt szántam elsőnek, csak aztán bevillant egyetlen egy olyan film, aminek a zenéjét jobbnak tartom még ennél is, de nálam az ezüstérmet minimálisan megérdemli így is John Williams munkája. A Star Wars legendája halhatatlan, példa nélküli, hogy egy franchise ekkora hatást tett volna a popkultúrára és az emberek hétköznapjaira. Williams a legnagyobb sci-fi eposzhoz méltó dalt komponált.

1. Nino Rota: Love Theme (A keresztapa)

 Nino Rota annyira mesteri score-t komponált a gengszterfilmek királyához, hogy két szám is esélyes volt részemről az első helyre. Helymegosztást azonban nem akartam, így fájó szívvel, de kiválasztottam azt, amelyik egy fél fokkal jobban tetszett. Az egyik legkiválóbb filmhez az egyik legkiválóbb zene dukál. Ez a mű magáért beszél.