A 10 legjobb Tom Cruise-film
2014. május 23. írta: FilmBaráth

A 10 legjobb Tom Cruise-film

A 10 legjobb Steven Spielberg filmről  szóló posztban leírtam egy ironikusnak szánt, de eléggé félreérthető mondatot. A "Spielberg kell ahhoz, hogy megnézzek egy Tom Cruise filmet" megjegyzés egyáltalán nem arra vonatkozott, hogy egyetlen más filmet sem láttam a ma már inkább hírhedt, mint híres világsztártól. Viszont engem a sztárok nem érdekelnek, de a jó színészek igen, és Tom Cruise szerintem nem tartozik ebbe a körbe, tehát finoman szólva sem tartozik a kedvenc színészeim közé. Ettől függetlenül természetesen rengeteg filmben láttam, valóban kiváló rendezőkkel forgatott együtt, sok lehetőséget kapott színészi kvalitásainak bizonyítására, de ez igazán csak néhány filmben sikerült neki.

Először a Legenda című filmben láttam, ami borzalmasan gyenge, ettől függetlenül én szerettem, Cruise sem volt rossz, Tim Curry pedig simán zseniális alakítást nyújtott (mint mindig, egyébként). Középiskolás koromban természetesen a Koktél és a Top Gun volt a csúcsfilm, aztán elvette Nicole Kidman-t, és sorjáztak a közepes filmek (még Stanley Kubrick is kevés volt ahhoz, hogy ebből a párosból kihozzon egy igazán ütős filmet). Ennek ellenére  Tom maradt az A - listán, köszönhetően olyan filmsikereknek, mint pl. a Mission Impossible. Aztán a Világok harca után már egyre inkább bulvárhős lett belőle, második válása után most próbálja visszaszerezni a közönség szeretetét. A Feledés-sel újra visszatette magát a térképre, idén eldől, hogy tartós marad-e a siker.

Egy egosita, sikerorientált színész, aki tudja magáról, hogy nincsenek kivételes képességei, de jól választja meg a szerepeit, ezért a csúcs közelében tud maradni. Sőt, időnként nagyon meg tudja lepni a nézőket, az én abszolút kedvencem tőle a Trópusi viharban nyújtott alakítása, az valóban zseniális! Szerencsére bőven volt választék, az évek során sok jó filmben szerepelt Tom Cruise, a lista teljesen szubjektív, ezek az én kedvenceim, kíváncsian várom a véleményeteket!

10. Collateral - A halál záloga / Collateral (2004)

collateral.jpg

Gondolom,nem lepek meg senki azzal a hírrel, hogy nem Tom Cruise volt ebben a filmben a legjobb, hanem Jamie Foxx. Ennek ellenére nagyon jól sikerült a film, köszönhetően elsősorban Michael Mann-nak. A történet is érdekes, és Cruise is ritkán vállal olyan szerepet, amiben nem ő a pozitív hős. Kockáztatott, és jól döntött, mert Vincent, a bérgyilkos nagyon jól megírt karakter, a film pedig egy jó thriller, érdemes megnézni!

9. Az utolsó szamuráj / The Las Samurai (2003)

az utolsó szamuráj.jpg

A kritika itt olvasható.

Nagy rajongója vagyok a szamurájoknak, a harcművészetükön túl az erkölcsi nézeteik miatt is tisztelem őket. Egy letűnt világ hősei ők, ez a film azt mutatja meg, hogyan lettek áldozatai a fejlődésnek. Nagyon jó a film, magával ragadó a történet. látványosak a harci jelenetek, a karakterek jól megírásra kerültek., Ken Watanbe Oscar-jelölése sem a véletlen műve, kötelező darab!

8. Különvélemény /Minority Report 2002)

különvélemény_1.jpg

Steven Spielberg kiváló rendező, de közel sem ez a legjobb filmje. Ez már inkább a biztonsági alkotások közé tartozik, de azért még mindig meg tudja lepni benne a nézőt. A történet sem mindennapi, a forgatókönyv is jól sikerült, Samantha Morton zseniális volt benne, Cruise sem vallott szégyent, kár lenne kihagyni az életünkből.

7.  Mission:Impossible (1996)

mission impossible_2.jpg

Brian de Palma nem utolsó rendező, Jean Reno, John Voigt, Ving Rhames, Vanessa Redgrave, Emmanuelle Béjart, és persze Tom Cruise sem zs kategóriás színészek, már csak egy jó forgatókönyv, látványos akciójelenetek és jól eltalált zene kellett a hatalmas sikerhez. A folytatások már nem érték el az első rész színvonalát, de a pénz nagy úr, ezért már az 5. rész is tervbe van véve, sajnos.

6. A cég / The Firm (1993)

a cég.jpg

Bizony, Sidney Pollack is dolgozott Tom Cruise-zal. És milyen jó filmet rendezett John Grisham regényéből! Egy kezdő jogász hatalmas lehetőséget kap, egy neves cégnél dolgozhat, azonban a kezdeti eufória gyorsan tovatűnik, a főszereplőnek pedig választania kell az FBI és a cég érdekei között. Ő természetesen a harmadik , legnehezebb utat választja. Nem Tom Cruise miatt felejthetetlen ez a film, hanem Gene Hackman, Ed Harris és Holly Hunter alakítása miatt érdemes megnézni elsősorban.

5. Jerry Maguire -  A nagy hátraarc / Jerry Maguire (1996)

jerry maguire.jpg

Virítom a lovét! Ez a legmaradandóbb jelenet ebből a filmből, azonban összességében is nagyon jól sikerült. Cameron Crowe kiváló dramedy-t rendezett, Tom Cruise ezúttal nem hősi szerepben tündökölt, egy hatalmas bukás után kell újra felállnia a padlóról, ami természetesen sikerül neki. Cuba Gooding Jr.  méltán nyert Oscar díjat a filmben nyújtott alakításáért, Cruise-t is jelölték, szintén megérdemelten. Kötelező darab!

4. Egy becsületbeli ügy / A Few Good Men (1992)

Few-Good-Men.jpg

"Osztag, hadtest, Isten, haza". A haditengerészetnél ez a sorrend. Nincs könnyű dolga egy katonai ügyésznek, ha ki akarja deríteni az igazságot egy, ebben a zárt közegben elkövetett gyilkosságról. A film főszereplője Tom Cruise, de labdába sem tud rúgni Jack Nicholson mellett, akinek egy néhány perces mellékszerep elég volt ahhoz, hogy lemosson mindenkit a vászonról. A tárgyalótermi jelenet simán zseniális, de ettől még önmagában nem lett volna ilyen jó a film, kellett hozzá egy jó forgatókönyv és egy jó rendező (Rob Reiner) is. Többször nézős alapdarab!

3. Esőember / Rain Man (1988)

Rain-Man.jpg

Ez a film nem Tom Cruise-ről szól, Dustin Hoffman jutalomjátéka, 4 Oscar-díjjal kidekorált klasszikus. Nagyon erős dráma, Barry Levinson kiválóan rendezte meg ezt a nem könnyű szórakozást nyújtó filmet. Az autista Raymond először csak problémát jelent yuppie testvére számára, azonban a végén rengeteget tanul tőle, megváltoztatja az életét. Zseniális film, nem lehet elégszer látni!

2. Top Gun (1986)

top gun.jpg

Soha nem értettem, miért legyintenek erre a filmre, szerintem a saját műfajában igenis kiváló darab! A vadászpilóták életét mutatja be, ezért nem vagyunk híján látványos légi baletteknek, azonban sokkal több ez a film, mint egy üres reklámfilm. A karakterek jól meg lettek írva, a színészi játék kiváló (Val Kilmer és Cruise egyaránt nagyon jól játsszák a szerepüket), Tony Scott nagyon jó filmet hozott össze, még ma is kiváló szórakozást nyújt a nézőnek!

1. Született július 4-én / Born on the Fourth of July (1989)

tom_cruise_born_on_the_fourth_of_july.jpg

Ezért a filmért meg kellett volna kapnia az Oscar díjat Tom Cruise-nak. Sem előtte, sem azután nem volt ilyen erős alakítása, pedig nem kevés év telt el azóta. Nem ez Oliver Stone legjobb filmje, de attól még brutál erős dráma, amit Cruise játéka tesz felejthetetlenné. Nem kevés bátorság kellett hozzá, hogy annyi ügyeletes szépfiú szerep után egy ilyen zsigerekig ható alkotás főszerepét elvállalja, de kockáztatott és még engem is sikerül meggyőznie arról, hogy jó színész (jó, de nem kiváló), tényleg kihozta magából a maximumot ebben a kiváló filmben. Kötelező darab!

 

A bejegyzés trackback címe:

https://smokingbarrels.blog.hu/api/trackback/id/tr826100269

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Sparrow · http://movietank.blog.hu 2014.05.23. 12:08:19

Nálam is a Július 4. az első, lehidaltam tőle akkora mestermű. Collateralt már nagyon meg kéne néznem. Az utolsó szamurájt régen láttam már, de nem hagyott mély nyomot. Különvélemény tényleg jó, A cég viszont nálam egy gyenge közepes. M:I franchiseból pedig nem hiszem el, hogy nem a Fantom Protokollt tetted be, az reggelire megeszi az előző hármat együttvéve, és még éhes is marad. Esőember valóban mestermű, a többit a listáról még nem láttam. Top Gun tudom, hogy alapmű, de olyan szinten nem érdekel, hogy még nem szántam rá magam a megnézésére.
Tágra zárt szemek azért fura, hogy hiányzik, azt hittem azt bárki betenné Cruise-tól. Feledés és Trópusi vihar kéne még - utóbbiban nem főszereplő, az igaz, de nekem sose volt amúgy világos az ilyen színész-filmes listáidnál, hogy a filmeket, avagy az alakításokat rangsorolod-e. Valószínűsítem, hogy inkább a filmeket, akkor viszont kell a Trópusi vihar. Persze, amúgy fasza lista, biztos volt benne munka, így tovább! :)

FilmBaráth 2014.05.23. 12:18:43

@Sparrow: Valóban a filmekről szoktam listát írni (ha az alakításról, akkor azt mindig külön jelzem). A Trópusi vihar azért nem került fel a listára (holott ahogy írtam, ez a kedvenc alakításom Cruise-től), mert nem meghatározó a szerepe a filmben.
A Phantom Protokoll nekem összességében nem tetszett annyira, mint az első rész. A Tágra zárt szemek szerintem nem jó film, ezért nem került fel a listára.

danialves · http://smokingbarrels.blog.hu 2014.05.23. 12:31:56

És a Magnolia még csak említve sincs? Amellett, hogy az egyik legjobb alakítása, még egy egészen remek film is.

FilmBaráth 2014.05.23. 12:34:05

@danialves: azt a film kimaradt az életemből:-)

danialves · http://smokingbarrels.blog.hu 2014.05.23. 12:34:56

@FilmBaráth: Ezzel csak rontottál a helyzeten, ugye tudod? :D

Dr_utcai_arcos 2014.05.23. 12:39:30

"Nem tartozik a legnagyobbak közé, azonban jó pár remek alkotásból vette ki a részét." Egy ilyen felütés után azért nehéz mit mondani.

REMY · http://supernaturalmovies.blog.hu/ 2014.05.23. 12:40:32

@FilmBaráth: Íjj, ezt így meredek volt kijelenteni :D

Mindenesetre örülök, hogy a Született... és a Top Gun ennyire elől van.

Egyik kedvenc színészem, és nem azért, mert annyira nagy zseni, hanem azért, mert szinte kivétel nélkül élvezhető az összes filmje.

FroG · http://smokingbarrels.blog.hu/ 2014.05.23. 12:45:18

Tágra zárt szemek? Nagyszerűt alakít benne, még ha a film nem is a legnagyobb mesterművek sorát erősíti.

REMY · http://supernaturalmovies.blog.hu/ 2014.05.23. 12:52:14

A napokban kezdtem én is összeírni egy TC toplistát, de még 1-2 filmet pótolnom kell tőle.

Mr.Treeger 2014.05.23. 13:10:08

Top Gun nekem a bármikor nézhető film. Remekül lett összerakva. De ahogy a sorolva vannak a rendezők, látható, hogy Cruise remekül választott mindig rendezőt is, és tényleg sok mindenkivel kipróbálta magát.
Ha őszinték akarunk lenni, 30 éve a csúcson van. Kritikai szempontból is vannak jól filmjei, a kasszáknál pedig jól teljesít. Ez még az A ligában is keveseknek adatik meg. Ron Kovic / Ethan Hunt párost is kevsen hoztak össze a mozi során. Nem ő a legjobb színész, de ahogy és amit csinál azt nagyon profin teszi.
A Becsületbeli ügy külön kategória. Valahogy ma nem jönnek össze az ilyen sok jó színészt foglalkoztató filmek. Itt minden működik, még a zene is mennyire passzol.
Zárójel: én a Mint a villámot is bírtam.:)

Mr.Treeger 2014.05.23. 13:14:07

és ha lehet ilyet írni, a Született július 4-én volt Tom Cruise Forrest Gumpja, mert nem tolta fullba. Járt volna az Oscar, csak akkor egy még bénultabb nyert: Daniel Day-Lewis a Bal lábammal.

FilmBaráth 2014.05.23. 13:19:17

@Mr.Treeger: Tényleg meglepően jó kis film a Mint a villám, nekem is tetszett:-)

FilmBaráth 2014.05.23. 13:24:06

@FroG: Szerintem a felsorolt filmekben jobb alakítást nyújt, mint a Tágra zárt szemekben

FilmBaráth 2014.05.23. 13:31:47

@REMY: kíváncsian várom a listát:-)

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2014.05.23. 14:00:55

Az interjú a vámpírralban is annyira jó volt, hogy arra nincsenek szavak.

FilmBaráth 2014.05.23. 14:23:39

@doggfather: hát, én lány létemre végigdühöngtem azt a filmet, szerintem sem Cruise, sem Pitt nem állt a helyzet magaslatán, még Banderas is jobb volt nálunk:-)

Deepblue Noir (törölt) 2014.05.23. 14:43:30

@FilmBaráth:

végre valaki, aki szerint a tágra zárt szemek nem jó film:)

Razzul 2014.05.23. 14:50:24

@Mr.Treeger: "De ahogy a sorolva vannak a rendezők, látható, hogy Cruise remekül választott mindig rendezőt is."

Inkább a rendezők választottak rosszul főszereplőt. =)

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2014.05.23. 15:45:47

@FilmBaráth: olvastad a könyvet, Mert ha igen akkor már nem olyan rossz ahogy játszanak. ;)

napocskin9 2014.05.23. 16:08:41

Nem vagyok egy Tom Cruise fan, de az biztos, hogy a Magnoliát tartom a legjobb filmjének és a legjobb alakításának is.

scal · http://filmbook.blog.hu/ 2014.05.23. 19:38:36

sose bánd, hogy nem láttad a Magnoliát, egy összefüggéstelen rakás szar az egész, hihetetlen, hogy P. T. Anderson ezt tudta lerakni egy Boogie Nights után, amúgy ami értékelhető belőle az tényleg Tom Cruise de csak mert magát alakítja az egész scientológiai baromságaival együtt

Remynek igaza van szinte nincs rossz filmje, nagyon ügyesen építette karrierjét, és mindegyik filmje jó, viszont mindegyikből simán ki lehetne venni, és voltaképp bárki mással helyettesíteni

node, hol a Feledés, a Világok Harca? az Interjú a Vámpírral????????????

a Vanília égbolt?????????????????????????????????????????????????

a Kéjjel-Nappal? a Valkűr? a Jack Reacher? a Fantom protokol (a az a mászás a Burdj Khalifán)

továbbá a Különvéleményt, előbbre tenni, Jerry Maguire simán a legjobb filmje (igazán le kéne már szokni róla, hogy valaki csak akkor esendő, ha kripli, retardált, buzi, vagy holokauszttúlélő a Jerry Maguireben mindez sikerült úgy, hogy épp ezeket a kliséket kerülte el, és egy olyan pojácát képes az ember megsajnálni, átérezni fájdalmát nyomorát, akinek leginkább azt kéne kívánni, hogy kurvára megérdemelte)

éppen ezért a Született Július 4-ént egy rohadt nagy hazugságnak tartom (Stone amúgy simán képes volt ilyen aljasságokra, de hát már Gibson is megmondta, hogy ő a szócsöve az államnak)

a Collaterálban meg Jason Statham volt a legjobb ezt mindenki tudja

FilmBaráth 2014.05.23. 21:00:19

@scal: A Vanília égbolt szerintem egy jó marketinggel ellátott közepes film, a Feledés, a Jack Reacher nem rossz, de azért szerintem a top 10 közelében sincs:-) A Valkűr nagyon félrement, a Világok harca finoman szólva sem mestermű, a Fantom protokoll nekem annyira nem jött be, mint az első rész. Az Interjú a Vámpírral egy jól fényképezett, de üres kosztümparádé, a Kéjjel-nappal felejthető.
A Született július 4-én egy kiváló Stone-film, minden, csak nem kliséhalmaz. A Jerry Maguire tényleg jó film, de azért nem a legjobb.
Soha nem voltam és valószínűleg nem is leszek Statham-fan, úgyhogy nekem sajnos nem tűnt fel, hogy ő a legjobb a Collaterálban:-)

FilmBaráth 2014.05.23. 21:02:07

@doggfather: Nem olvastam a könyvet, Anna Rice nem az én stílusom:-)

Kolléga 2014.05.23. 22:36:17

Itt van még egy film, amit senki sem említett. Nekem személyes kedvencem. A pénz színe. Persze Paul Newman zseniális, de Tom Cruise egyszerű eszközökkel, mégis rendkívül természetesen alakítja a kezdetben naiv, fiatal tanítványt, akiből fineszes, dörzsölt gazember lesz a végére.

Globetrotter2014 2014.05.23. 22:46:22

Hát mit mondjak, nagyon nem egyezik az ízlésünk...

Oblivion, Vanilla Sky, Eyes wide shut. Egyik sem 10 pontos film de jobbak mint a Collateral vagy a Firm. Valahol az intgerview with a Vampire is inkább bekerülne mint 2-3 film a poszt top10es listáján...

FroG · http://smokingbarrels.blog.hu/ 2014.05.23. 23:17:53

@ZF2: A Vanilla Sky egy remake, a Nyisd ki a szemed! c. spanyol filmé. Közel sem ér fel az eredetihez, ahogy Cruise sem ér fel Noriega játékához.

scal · http://filmbook.blog.hu/ 2014.05.24. 01:13:54

@ZF2: Collaterálról mai napig nem tudom eldönteni Mann mégis mit akart vele

@FroG: tudjuk hogy az, de attól még egy nagyon ütős kis remake az, egyik kedvenc mindfuck filmem

De hová tűnt Columbo felesége? 2014.05.24. 06:23:14

@Kolléga:

Úgy van, az A pénz színe egy érdemtelenül "elfeledett" film. Cruise jó benne és a film is kiváló (Paul Newman-ról nem is beszélve).

Ízlés dolgában nehéz és nem is lehet vitatkozni, de szerintem az a film beférne egy best of TC Top10 listába.

FilmBaráth 2014.05.24. 08:02:19

@Elhárított királycsel: nem felejtettem el A pénz színét, nagyon jó film, hajszálnyival maradt le a top 10-ből:-)

Seigneur 2014.05.24. 08:35:25

:-)
(Azért a Magnóliát látni kell.)
(Tom Cruise-film, Spielberg-film, Oscar-díj)

De hová tűnt Columbo felesége? 2014.05.24. 09:11:48

@FilmBaráth:

Bocsánat, nem rád gondoltam, hanem úgy általában tapasztalatom, hogy Cruise kapcsán ez a film ritkán említődik, vélhetően sokan nem is ismerik.
Mint írtam, ezek a best of ... listák mindig egyéni ízlést takarnak, amivel nincs okunk vitatkozni.
A tiéd is rendben van, szép gyűjtés.

FilmBaráth 2014.05.24. 09:23:50

@Seigneur: Záros határidőn belül pótolni fogom azt a Paul Thomas Anderson filmet:-)

tjunior 2014.05.24. 09:39:32

Az utolsó szamuráj, egy tipikus amerikai történelemhamisító hulladék, bár a díszletek és a jelmezek tényleg csodásak. Én legalábbis falnak megyek attól, hogy jön az amcsi és fél év alatt különb szamuráj lesz azoknál akiknek már a dédapja is a busido szerint élt, hagyjuk már.

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2014.05.24. 09:47:08

@FilmBaráth: akkor vszínű ezért nem tetszett se pitt se cruise a szerepben.

Sparrow · http://movietank.blog.hu 2014.05.24. 10:20:15

Amúgy eszembe jutott még egy darab, a Valkűr. Nekem tetszett, mondjuk 10. helyre eltudnám képzelni.

Az anyádba is 2014.05.24. 12:47:06

Elképesztően felületes lista.Cruise legjobb alakítása egyértelműen a Magnólia -egyszerűen mindenkit lemosott benne.Dobogós még a Tágra zárt szemek és a Vanília Égbolt.Arról,hogy jó vagy kiváló e Cruise meg annyit,hogy a színészeire hírdedten kényes Kubricknak nem lett volna elég a "jó".

padlogaz 2014.05.24. 13:00:59

amit hallottam róla, az alapján tom cruise személyét nem kedveltem, de a filmjei mindig magával ragadtak. szóval magamban arra jutottam, hogy akkor valószínűleg jó színész lehet :-))

scal · http://filmbook.blog.hu/ 2014.05.24. 17:05:18

@marisellanickmárlétezikválasszmásikat: ahová tartozik, valahová a Top 10 giccsben majd előjöhet

@Elhárított királycsel: szerintem egyáltalán nem érdemtelenül lett az a film elfelejtve :)

Csumpitáz Béla 2014.05.24. 18:13:31

@scal: "éppen ezért a Született Július 4-ént egy rohadt nagy hazugságnak tartom" Ezt kifejthetnéd kicsit bővebben, mert nekem nem tűnt annak.

"Stone amúgy simán képes volt ilyen aljasságokra, de hát már Gibson is megmondta, hogy ő a szócsöve az államnak" tényleg az antiszemita, kifelé mélyen keresztény, de közben a nőket verő, feleségét orrba-szájba megcsaló, alkoholista Gibsonnal próbálod Stonet befeketíteni? Nem kicsit szánalmas.

marisellanickmárlétezikválasszmásikat 2014.05.25. 07:32:07

@scal: érdekes, még így nem gondoltam rá, bár a Születet...-el összehasonlítva van igazság abban, amit mondasz. Azért én még szeretem a Magnoliát, akkor mondjuk, hogy a top 10 gicsben nálam az első:)

HoldViola · http://fiamma.blog.hu/ 2014.05.25. 14:37:02

Kinsey-kritikát keresve találtam a blogra; már ott, a Top 10 Liam Neeson-film kapcsán merült fel bennem a kérdés, amire ezzel a cikkel ráerősítettek: HOGY LEHET LEGJOBB 10-ES LISTÁT ÍRNI ÚGY VALAMIBŐL, HOGY AZ ILLETŐ NEM IS LÁTTA A TÁRGYBAN MINDET???
Innnetől számomra komolytalan, vicc-kategória az egész. A Magnóliát, Tágra zárt szemeket kihagyni egy Misson Impossible ellenében..? Ehhh...
Amúgy meg szerintem azt, hogy valaki mennyire jó színész, igazán jól le lehet mérni az általa megformált drámai szerepeken: hogyan képes belevinni az érzéseket, életet a karakterbe, az sok mindent elmond róla. A legtöbb sztár(ocska) el sem jut odáig, hogy megpróbálhassa, Tom Cruise viszont állta a sarat nem egyben.

scal · http://filmbook.blog.hu/ 2014.05.25. 20:59:11

@Csumpitáz Béla: nah ennyit a filmes kultúrádról :D

@marisellanickmárlétezikválasszmásikat: hát nézd kevés filmen szenvedtem annyit mint a Magnólia, főleg miután Andersontól kaptam egy Boogie Nightsot, mondom ez is nyilván jó lesz, persze PSH szerepeltetése mindig egy sikító indikátor hogy kerülni kéne a filmet, kicsit ilyen WHM szerepeltetése is

sőt nem szégyellem bevallani, hogy kurvára nem vágom mégis mit akart a rendező ezzel az egész történettel, miért Magnolia a címe? mi a faszom köze van egymásnak a sok random történetnek (eleve utálom az ilyen felépítésű filmeket) és ahogy éneklik azt a számot, a Haldokló Jason Robards, meg mindenki más, és mindenki nagyon sír.... hát basszus ha felütöm a lexikont a giccs szó mellett ez a jelenet áll

@HoldViola: " HOGY LEHET LEGJOBB 10-ES LISTÁT ÍRNI ÚGY VALAMIBŐL, HOGY AZ ILLETŐ NEM IS LÁTTA A TÁRGYBAN MINDET??? " amúgy igen, ebben van valami igazság, főleg ha egy olyan színészről beszélünk akinek azért meglehetősen behatárolható mennyiségű és levadászható filmjei vannak

walter sobchak 2014.05.25. 21:23:02

Nálam:

1. Egy becsületbeli ügy
2. Interjú
3. Született július 4-én
4. Tágra zárt szemek

De amúgy annyira nem bírom Tom Cruise-t. A Mission Impossible utolsó része és a Jack Reacher szerintem jók voltak, de azért messze nem a legjobbak Tom filmjei közül. A M:I első részét tartom a legjobban sikerült darabnak, utána 4, aztán 3, aztán a 2. Austin Powers? :D
www.youtube.com/watch?v=vFhrc32kF6E

FilmBaráth 2014.05.25. 21:35:51

@HoldViola: Egyetlen Tom Cruise filmet nem láttam, ez a Magnolia, ezt valóban hiba volt nem pótolni a lista összeállítása előtt.
A lista szubjektív, azaz az én kedvenceimet tartalmazza,sajnálom, ha te nem találtad meg rajta azokat, amelyeket te tartasz a legjobbnak.
Nem mondtam, hogy Cruise rossz színész, csak azt, hogy tudja a határait, és ezért jól választ szerepeket.

Dr_utcai_arcos 2014.05.26. 14:49:51

@tjunior: Érdekes megközelítés, de miért is nem? Attól, hogy valakinek már a nagyanyja is apáca, az garantálja, hogy ő is jó apáca? Volt azért egy két jelentős pálfordulás a történelem során, én simán el tudom képzelni, hogy valakit annyira megérint a bushidó és annyira szembe tudja köpni előző énjét, hogy jobb szamuráj (ez már eleve így hülyeség, mert mi az hogy jobb) lesz belőle, mint a 3-4-5 generációs ivadékokból.

Csumpitáz Béla 2014.06.01. 09:36:01

@scal: Köszi a tényekkel alátámasztott, semmiképpen sem leegyszerűsítő válaszodat. Nem tudtam, hogy magával a Mindenhatóval próbáltam normális diskurzust folytatni. Én kérek elnézést.

szempontpuska 2014.06.02. 00:51:26

Risky Business felmerült?
(asszem az első filmje volt...)

Gringo 2015.07.04. 01:29:28

Biztos lehülyéztek érte, de szerintem jó alakítása volt a Túl az óperencián-ban is.

robertdani · http://robbiedani.tumblr.com 2015.07.05. 00:54:16

@FilmBaráth: Hogy micsoda? Az Interjú a vámpírral 10/10 és mindenki gecijó benne!

Lacquo 2016.07.03. 14:50:10

www.imdb.com/title/tt0175880/ Magnolia Paul Thomas Anderson rendezésében hogy-hogy kimaradt??? Érthetetlen.

@Seigneur: PTA rendezte nem Spielberg. :)

Lacquo 2016.07.03. 14:52:00

+Eyes Wide Shut (Stanley Kubrick). Azért ezt a 10-es listát gyorsan összedobtátok. :))

Lauro 2016.07.03. 16:37:49

@Lacquo: Ez a zárójel anno nem erre vonatkozott, hanem Seigneur próbálta magyarázni a cikkírónak egy korábbi írásnál (smokingbarrels.blog.hu/2014/04/25/a_10_legjobb_steven_spielberg_film) , hogy a tulajdonneves összetételeknél kötőjelet kell használni, és erre hívta fel az adott cikknél is a figyelmet. De félreérthető volt valóban. :-)
süti beállítások módosítása