1997 a magyar forgalmazóknál a perjelezés éve volt, legalább az Ál/Arc, illetve a szóban forgó alkotás nagyjából egy életre kimerítették az ilyen jellegű címadást. De nem csak ezt a párhuzamot tudom vonni a két mű között: egy-egy emlékezetes jellemvonása volt mindkettőnek, azonban nem csak az eltelt 17 miatt ítéltetnek egyre inkább elfeledésre.

Nicholas van Orton (Michael Douglas) egy igazi önző, könyörtelen üzletember, aki senkivel nem törődik saját magán kívül. De még igazán saját magával sem, legalábbis 48. születésnapját is inkább magányosan tölti. Testvérétől (Sean Penn) azonban egy különleges ajándékot kap: egy meghívást egy titokzatos játékra. A kíváncsiságtól hajtva Nicholas kipróbálja magát, azonban közlik vele, hogy alkalmatlan résztvenni a játszmában. Ennek ellenére rövidesen meglehetősen furcsa események veszik kezdetüket.

David Fincher filmje talán a legklasszikusabb értelemben vehető thriller, és annak sem utolsó. A folyamatosan gyűlő rejtélyek és az akciójelenetek rohanása szinte tökéletes ütemben váltják egymást, és tesznek arról, hogy egy pillanatra sem váljon unalmassá a film. Ugyanakkor a forgatókönyvírók is megrészegültek kissé saját zsenialitásuktól: saját elképzeléseik súlya alatt egyáltalán nem tudtak figyelni arra, hogy minden fordulatnak meglegyen a maga logikája, és utólag bizony könnyű ellentmondásokat és hiányosságokat felfedezni a koncepcióban.

Azonban nem is itt van a legnagyobb probléma az ötlettel, hanem a főszereplő szintjén: már ezt az "önző üzletember" karakter sem túl egyedi vagy rendkívüli. Ráadásul eleve egy ellenszenves személyiségről van szó, akire nézve a legnagyobb fenyegetés az, hogy kisemmizik a vagyonából. Nem egészen az a felállás, amivel el lehet érni, hogy a néző izguljon a főhősért, vagy legalább törődjön vele. Különleges karakterjegyek híján egy ilyen ellentmondásos szereplő is csak erre lehetne jó, legyen Michael Douglas bármennyire is hiteles a szerepben. (Bár szerintem Sean Penn még nála is jobb.)

A látvány szempontjából sem túl inspiráló a 80-as éveket idéző, felhőkarcolókból, sikátorokból és parkolóházakból álló világ, mint ahogy az idejétmúlt zene is mintha azt példázná, hogy ez az alkotás kicsit megkésett.(Belegondolva, hogy 3 évvel a Memento előtt járunk, ez egyáltalán nem tűnik túlzásnak.) Ennek ellenére Fincher természetesen mindent megtesz, a menekülős jelenetek pörgése működik és a rejtélyt is jól bontja ki, de az ellen ő sem tud semmit tenni, hogy a film folyamatosan elveszíti a kontaktust a nézővel.

Ha nincs is semmi baj ezzel az alkotással, de már csak amolyan jóindulatú nosztalgiával lehet rátekinteni. Az idők próbáját végül is kiállta annak ellenére, hogy a korától legalább 5 évvel le van maradva, de az ötletes fordulatokon kívül nincs más erénye, amivel emlékezetessé válhatott volna. Ez pedig nem fogja tudni megakadályozni, hogy idővel ne felejtődjön el még jobban.

7,5/10