Kelly hősei / Kelly's Heroes (1970)
2014. március 20. írta: FilmBaráth

Kelly hősei / Kelly's Heroes (1970)

kelly hősei_1.jpg"Mulligan, te állat, a sajátjaidra lövetsz!" Bazi Joe-nak nincs jó napja, balról Patton, jobbról a németek, és ráadásul még a tüzérek is félrecéloznak. Egy újabb nehéz nap a fronton, Franciaországban, amit csak humorral lehet túlélni. Rengeteg hősies film készült a második világháborúról, azonban nagyon kevés vígjáték. Ez az alkotás szeritnem az egyik legjobb a műfajban

Nancy környékén vagyunk, nem sokkal a normandiai partraszállás után. Bazi Joe  őrmester (Telly Savalas) éppen nem lát a méregtől, ugyanis sürgősen mentenie kell az embereit a tűzvonalból, mert jönnek a németek, a parancsnokot a jachtján kívül semmi sem érdekli. Már mindenki biztonságban van, amikor kiderül, hogy Kelly (Clint Eastwood) még egy német tiszttel beszélget, az utolsó percben sikerül megmenteni. Kelly nem véletlenül hozta a frászt mindenkire: megtudta, hogy 14 ezer rúd arany várja a gazdáját egy bankban, Clermontban, ami nincs messze, csak a az gond, hogy a német frontvonal mögött van. Mivel úgyis kaptak három nap szabadságot, ezért Kelly rábeszéli a csapatot, hogy nézzék már meg közelebbről azt a bankot, és a 16 millió dolláros kincset. Bazi Joe nagy nehezen rááll, hogy vezesse a társaságot, bónuszként pedig megkapják nem kicsit kótyagos Csodabogarat (Donald Sutherland) és az ő három Sherman tankját. És indulhat a nagy kaland....

 

Azt mondják, ha jó hangulatban zajlott a forgatás, az átjön a filmen. Nos, ezen átjött, sugárzik róla az életöröm, özönlenek a poénok, folyamatos nevetőgörcs fenyegeti a nézőt. A gond csak az, hogy kissé túl hosszúra sikerült az alkotás, a vége felé már lankad a figyelem, fárad a szem. De annyira jó a forgatókönyv, hogy szinte észre sem lehet venni az idő múlását. Nem hősökről szól a történet, hanem egyszerű katonákról, akik bizony nem riadnak vissza attól, hogy saját zsebüket is megtömjék a háborús kavalkádban. Mégsem lehet haragudni rájuk, annyira lazán, magától értetődően rabolnak ki egy bankot a front kellős közepén, mintha mindig is ezt csinálták volna. 

A karakterek nagyon jól meg lettek írva, az én abszolút kedvencem Csodabogár, akinek különös, földöntúli alakjának felejthetetlenné tételét nagyban segítik az olyan örökbecsű poénok, mint: "Ne bombázz a negatív hullámaiddal! Őrület! Ekkora pozitív kisugárzással nem veszíthetünk!". A történet viszonylag egyszerű, azonban a sok mellékszereplő (Vaskalap, Mulligan, Bellamy stb.) mindegyike nagyon jó jelenetek sorát kapja, amelyek tele vannak helyzet és jellem komikummal, nagyon jó időzítéssel, ez teszi igazán ütőssé a filmet. 


kelly hősei2_1.jpgA szereplőgárda hihetetlenül erős, Sutherland Csodabogár szerepében brillíroz, lemos mindenki a vászonról. Pedig olyan játszótársakat kapott, mint Telly Savalas és Clint Eastwood, akik tökéletesen hozzák a tőlük megszokott karaktereket, jól működik a párosuk a vásznon. A mellékszereplők is nagyon jók. A zseniális szinkronról is szót kell ejteni, hiszen Telly Savalas mindenki emlékeiben Inke László hangján szólal meg, ahogyan Sutherland a nemrég elhunyt Helyey Lászlóén, Vaskalap Bodrogi Gyuláén, és még sorolhatnám. A magyar szöveg nagyot dob a filmen, eredetiben közel sem annyira földhöz vágósak a párbeszédek..

Brian G. Hutton rendező a Kémek a sasfészekben után ismét egy remekbe szabott háborús filmet hozott össze. A színészvezetés tökéletes, sikerült megtalálni a humor és a akció megfelelő elegyét. Természetesen közel sem hibátlan a film, de nagyon szórakoztató, nem veszi komolyan magát, és ez elég is volt ahhoz, hogy megmaradjon a nézők több generációjának emlékezetében.

Időtálló klasszikus  vígjáték, kötelező darab!

8/10

A bejegyzés trackback címe:

https://smokingbarrels.blog.hu/api/trackback/id/tr145687204

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

zoleebara 2014.03.20. 07:25:12

Egy észrevétel. Mikor Maligan lövi őket és Bazi Joe ideges. A jacht még sehol nem volt.

FilmBaráth 2014.03.20. 07:43:10

@zoleebara: Bazi Joe mindig ideges, a jacht akkor még valóban nem volt sehol, amikor Mulligan (és nem Maligan) lövi őket, félreérthetően fogalmaztam.

Sparrow · http://movietank.blog.hu 2014.03.20. 07:50:27

Örökzöld film, az biztos. És szerintem nincs ember, akinek nem Csodabogár a kedvence. Akkora szövegei vannak, ráadásul Sutherland valóban zseniális.

Flankerr 2014.03.20. 12:40:40

Alapmű, nem kétséges. Újra kéne néznem..:)

prunoki 2014.03.20. 13:34:07

Talán még érdemes megemlíteni, hogy ez még az a korszak volt, amikor zseniális szinkronok születtek.

Emlékezetből írom, de talán stimmel :-)

You can't hear me? The reason you can't hear me is because you're firing your mortar at your end and they are dropping at our end.

Megmondjam miért nem hallasz? Mert az ágyú ott dörög a vonalnak azon a végén, a lövedék meg itt robban ezen a végén.

prunoki 2014.03.20. 13:36:30

@prunoki: most nézem, hogy write-only módban voltam, hiszen meg van említve :-)

béla a görög (törölt) 2014.03.20. 14:22:26

Végül is idén még nem néztem meg eddig :)
@szmoker (Homo Trollicus): +1

Viszont a kedvenc párbeszédem akkor is ez:

Vaskalap: Hogy áll a bál a bankkal?
Bazi Joe: Sehogy. A Sherman bedöglött és a Tigrist nem viszi el az öreg isten se a térről.
Vaskalap: Köss vele egyezséget!
Bazi Joe: Milyen egyezséget?
Vaskalap: Megegyezős egyezséget! Lehet, hogy ő is republikánus. Az üzlet az üzlet. Oké?
Bazi Joe: Oké, nagypofájú.

És itt említsük meg Karl-Otto Alberty-t a német páncélos tisztet is, mert valakinek ugye csak szét is kellett lőni a bank ajtaját. :)

cenzuratroll bosszanto 2014.03.20. 14:47:17

"A zseniális szinkronról is szót kell ejteni, "

Inkább ne. Emlékeim szerint ebből is kettő volt, az első szinkron klasszisokkal ütősebb volt, pont Csodabogár éneklős hangjával, ami ebből sajna kiesett.
A szinkronunk valóban zseniális, de a rendszerváltás környékén divat volt új szinkront csináltatni, és sokszor még a film értelmét is sikerült az új szinkronnal elcseszni, a legjobb példa erre a Sas leszállt, az nekem még az eredeti szinkronnal van meg, nem az átszerkesztett förmedvénnyel. De említhetjük a Fenegyerekek c. eposzt, abból is sikeresen létrehoztak egy olyan verziót, amiből jeleneteket hagytak ki, amitől totál értelmetlen a mozi, pl. aki nem emlékszik a repülős részből kivágott részekre, az nem igazán érti miért kell Allelujázni a feltartott mutatóujjon.

Scagnetti 2014.03.20. 14:57:54

@béla a görög: Hehe! Pont ezt akartam írni én is, hogy idén még nem láttam, épp ideje megnézni. :)

Nekem Csodabogár és Bellamy telefonbeszélgetése a kedvencem, mikor szívességből kér egy hidat a front mögé. :)

Nagy kedvencem még a tábornok. De szinte nincs is olyan szereplő, akire ne lehetne emlékezni, még ha összesen két mondata van csak, akkor is.

És azok a zenélő Sherman-ek, azokat nem lehet elfelejteni.

Scagnetti 2014.03.20. 15:02:25

@cenzuratroll bosszanto: Ehhez tudtommal csak egy szinkron készült. Ezzel adják a mai napig is. Egyébként ma már nem nagy ügy megszerezni eredeti szinkronnal a filmeket. Én is ezt teszem, nem kínzom magam a Tv2 meg a Rtl áltak készíttetett borzalmakkal.

PiBá 2014.03.20. 15:33:33

@prunoki: Engedelmeddel ezt a "write-only mód"-ot plagizálni fogom :)

prunoki 2014.03.20. 15:49:05

@cenzuratroll bosszanto: Én valószínű csak a régire emlékszem, amiről a cikk is ír.

Fot L' Mondó · http://fotelmondo.blog.hu/ 2014.03.20. 15:49:48

Mi az, hogy 8/10?!?!?!?! Ez simán 10/10!
@Scagnetti: Nekem is! :D
„- Halló!
- Vau vau vau!
- Ne marháskodj velem, te töketlen. Halljam, mit akarsz!
- Itt vagyok egy kis kávézóban, 10 mérfölddel délre Mezüriétől és szeretnék valamit kérni tőled.
- Mezürié? Hogy a fenében volnál ott? A térképem szerint még el sem foglaltuk Mezüriét.
- Igen, én is úgy tudom, de borzasztó kedves mindenki. Szóval meg vagyok akadva, kéne egy 60 láb hosszú híd, pajtás.
- Hogy a fenében verjek 60 láb hosszú hidat 10 mérfölddel a németek háta mögött?
- Pajtás, én örömet akarok neked szerezni, te meg rám zúdítod a problémáidat. Egyébként akkora itt a kupleráj, hogy senki sem tudja, hol a német vonal, hol a miénk. Én is simán jöttem idáig és el kell jussunk egy bankba, ahol 16 millió várja, hogy magunkhoz vegyük. Benne vagy?
- Te kölyök, csak nem vittek vissza a gumicellába?
- Hé Bellamy, annyit kértelek már, hogy hagyd ezt a tetves rohadt buta viccet, de te mindig elmondod ezt a tetves rohadt buta viccet. Ha nem akarsz, ne légy benne, nem is hagyom, hogy benne légy, nincs szükségem rád. 60 láb hidat szerezni igazán nem ügy, ne is haragudj. Ugye.”

:DDDDDD

Bár mostanában a kedvenc szófordulatom ha valaki azzal állna elém, hogy rosszul állok a dolgokhoz: "Egyfolytában pozitívan gondoltam arra a QRVA hídra!" :D

Egyszerűen zseniális szövegek vannak benne!

Noname Cowboy · http://www.rosevalley.hu 2014.03.20. 16:10:15

10/10!
Minden párbeszéd emlékezetes :)
Mikor Vaskalap érdeklődik az arany áráról pl. :)
De lehetne sorolni napestig :)

András Gregorits 2014.03.20. 16:29:07

MI a 10/10, ha nem ez a film?

Scagnetti 2014.03.20. 17:04:08

Most nézem a pontozást. 8 pont a tízből? Ha van film, amely megérdemli a 10 pontot, akkor ez az.

Bombadil Toma · http://tomakonyha.blogspot.com/ 2014.03.20. 18:07:38

Csatlakozom a 10/10-es társasághoz. Ez a film hibátlan, örök klasszikus, amiből minden negyvenes álmából felébresztve tud idézni komplett párbeszédeket... :D

Scagnetti 2014.03.20. 18:42:14

@Bombadil Toma: És a harmincasok közül is sok. :)

crazyfish 2014.03.21. 20:46:13

-...valami lehet a légkörben...
-...akkor küszöbölje ki a légkört...:DD

Nincs gyenge pontja, mikor először láttam és Csodabogár sorolja milyen csodafegyverei vannak, visítva röhögtünk mikor azt mondja, h ütközet közben zenét sugároznak, ami rájuk nyugtatólag hat...azt a pofát amit vág + a festéklövedék...de sorolhatnánk...

Azzal egyetértek, h a fos új szinkronok, megvágások tönkretesznek filmeket...Jó példa a Fenegyerekek DVD, tönkrebarmolták...Lambert eredeti magy. hangja Kozák András volt, zseniálisan....na mindegy, ez van, még szerebcse, h meg van kazettán...:))

pernahajder Campbell 2014.03.22. 14:09:01

Német tankos: Nem dohányoz! Benzinvezeték lyukas, folyik benzin mindenfelé!
Bazi Joe: (beleszív a cigibe) Sajnálom.

A legnagyobb :D

nandras01 2014.03.31. 20:35:08

@zoleebara: @FilmBaráth:
lehet, hogy meg kellett volna nézni a filmet?
akkor nem beszélnétek mindketten hülyeséget. amikor mulligan lövi őket, akkor az a bizonyos jacht éppen a szomszédos pajtában pihent, miközben a százados azon morfondírozott, hogy vajon befér- e a bárka egy b-29- be.
ezt kérdezi kellytől, miközben közli vele, hogy kapnak három nap pihenőt.

Gib 2014.09.13. 21:48:25

Nálam a kedvenc beszólás Csodabogáré, amikor Bazi Joe kérdezi miért nem segít a tank javításában.

"Én csak vezetem, azt hogy mitől megy nem tudom."

danialves · http://smokingbarrels.blog.hu 2015.07.25. 01:05:54

Ennek a filmnek az imádata is valami olyan hungarikum lehet, mint a Spencer-Hill életműé, mert ahogy látom, azért rajtunk kívül nem sokan tartják ekkora klasszikusnak, 8/10nél meg tényleg nem érdemel többet, még talán annyit sem.
Én azt nem értem, hogy igazából semmi extra nincs ebben a sztoriban, egy teljesen átlagos, céltudatos narratíva, viszont akkor miért van szétrángatva majdnem két és fél órára? Persze, valahogy kell a 6 millió karaktert mozgatni, de amikor a fináléban már 15 perce csak lopakodnak befelé a városban, egyszerűen túl van húzva már (és még azt sem lehet mondani, hogy nagyon fokozná a feszültséget). Abszolút jók a karakterek meg a szövegeik, de olyan korszakalkotó vonásokat nem láttam benne, és azért a nevetőgörcs messze nem kerülgetett, szóval ez is valami olyan dolog lehet, ami nekem nem adatott meg a magyar néplélekből (ld. még Torrente...)
süti beállítások módosítása