Szerencsésnek mondhatjuk magunkat, hogy a sorozatok és a filmek világa egyre inkább kezd összemosódni. 20, de akár 10 éve még elképzelhetetlen lett volna, hogy egy színész friss Oscar-díját szinte teljesen elhomályosítja egy sorozatos szerep (egyáltalán, hogy egy ilyen kaliberű színésznek megforduljon a fejében a sorozatozás). De akkoriban az sem lett volna túlságosan reális, hogy a friss Oscar-győztes Alfonso Cuarón a Gravitáció után egy sorozatba vág bele. Pedig talán utóbbi esetben jobban jártunk volna, ha mindenki marad a kaptafánál, ugyanis egy 3 perces nyitójeleneten kívül Cuarón csak égeti magát egy ilyen munkával.
Bo (Johnny Seqouyah) egy különleges képességekkel rendelkező lány: tud olvasni az emberek gondolataiban, néha a jövőbe is lát, meg szemmel láthatólag még van egy-két spéci képessége (de alapvetően a készítők nem igazán igyekeznek elmagyarázni, hogy mire képes főhősünk). Nem csoda, hogy sokan szeretnék megszerezni őt akár mások élete árán is, egyesek azonban pont, hogy megvédeni szeretnék a kislányt. Közöttük van Milton Winter (Delroy Lindo), aki még egy halálra ítélt rabot (Jake McLaughlin) is megszöktet, hogy rábízhassa a gyereket.
Ha ennek így elsőre nincs sok értelme, megnyugtatok mindenkit, később sem lesz. Mint már a képességek kapcsán említettem, a forgatókönyv nem igyekezett túlságosan a pilot során a szituáció körültekintő ismertetésével, így például azt sem igazán tudjuk, mi ez a két szemben álló érdekcsoport, és mik a céljaik vagy a motivációik. Természetesen ezt lehet úgy is venni, hogy legalább nem csaptak rögtön a dolgok közepébe, de első látásra ez nem igazán annak a sorozatnak tűnik, ahol a szálak lassú kibontása hosszas merengésekkel és tökéletesen kiszámított karakterépítéssel párosulna. Ugyanis alapvetően itt egy jól ismert összeesküvős-menekülős koncepcióról van szó, sok futással, bujkálással, egy kis verekedéssel (sorozatos büdzséből ugye erre futja csak rendes akciójelenetek helyett), és tulajdonképpen abból sem éppen a legeredetibbre. Illetve -hogy a high concept mellett az epizodikusságot is erősítsék kicsit-, már most belengették, hogy főhősünk a szuperképességeivel minden részben helyrehozza majd egy random ember életét.
Ez utóbbinál már egy helyen magam előtt láttam a gyereke után rohangáló Kiefer Sutherlandet a tragikusan színvonaltalanná vált Touch-ban, mindenesetre ha nem is ez a legkülönlegesebb sorozatötlet az elmúlt 10 évben, az még nem zárja ki, hogy működjön. Sajnos azonban a forgatókönyvre leginkább a "gyerekes" szót tudom használni: a jók és a gonoszok leegyszerűsített felvonultatása, a fordulatok és a karakterek nagy része még egy átlagos szuperhősfilmet is alulmúl komplexitásban, összességében pedig teljesen olyan érzetet kelt a produkció, mintha a 12-13 évesek lennének a célcsoportja. Néhány mondaton pedig kifejezetten érződik, hogy még Cuarónék sem tudták eldönteni, hogy komolyan gondolják, vagy viccnek szánják.
A legnagyobb pozitívum, amit a Believe javára tudok írni, hogy az első rész alapján nem árul zsákbamacskát. Pontosan megmutatta, hogy egy lecsupaszított összeesküvéses thriller lesz, amelyben mellesleg minden héten rendbe teszik valaki életét, a kőkemény jófiú kicsit verekszik a(z egyelőre annyira nem kemény) rosszfiúkkal, és ha jók leszünk, akkor pedig talán belekerül egy-két vágatlan jelenet is. Az egyetlen baj, hogy ez maximum 10 évvel ezelőtt lett volna menő, amikor még Oscar-díjas rendezők közelében sem voltak a sorozatoknak.
A Believe teljes adatlapja a Magyar Film Adatbázis (Mafab) oldalán
